Long Time No See – középpontban a kortárs dokumentumfotográfia

A FOTODOKS az egyik kiemelt német dokumentumfotó-fesztivál, amelynek központi eseménye idén a Long Time No See című nagyszabású kiállítás. A tárlaton tíz nemzetközi kortárs művész – köztük Sander Coers, Arash Fayez és Edgar Martins – munkái szerepelnek majd. A tény és fikció, a megfigyelés és a megrendezés látszólag ellentétes fogalmak, ám éppen emiatt különlegesek azok a művészi folyamatok, amelyek képesek ezeket közös nevezőre hozni. A németországi kiállítás a fesztivál részeként november 2-ig lesz látható a müncheni Architekturgalerie-ben.

Arash Fayez iráni származású fotográfus Apolis (2021) című projektje önéletrajzi esszéként értelmezhető, amelyben okostelefonnal készült személyes felvételeket helyez egymás mellé. Az így megszülető kollázs egyszerre mutatja a migráció bürokráciáját és a szigorú bevándorlási politika új olvasatát.

Calvin Hein ghánai–német származású fotográfus Bergenben él és dolgozik. Munkái a kettős származás kérdéseiről és az identitáskeresés kihívásairól szólnak. Felvételei a belső nézőpont és tapasztalat élményét egyszerre összegzik.

Yun Ping Li kínai származású művész 回家 (huí jiā) (2017–) című sorozatában a testét archívumként és színpadi tárgyként használja. A cím – amely ’hazatérés’-t jelent – univerzális vágyat fejez ki, amely a testhez való fizikai és érzelmi kapcsolódást, valamint az önismeret terét jelképezi.

Edgar Martins portugál származású fotográfus Bedfordban él, művészeti projektjében – amely az Anton’s Hand is Made of Guilt. No Muscle or Bone. He has a Gung-ho Finger and a Grief-stricken Thumb (2017–2023) címet viseli – az arab tavasz utáni polgárháború idején eltűnt Anton Hammerl dél-afrikai riporter nyomait kereste hat éven át. Munkája nemcsak a hagyományos háborús tudósítás mechanizmusait kérdőjelezi meg, hanem a konfliktus, a veszteség és a trauma ábrázolásának kérdéseit is vizsgálja. Hasonló tematikát ölel fel Eva Rivas Bao olasz művész An Italian Story (2025) című sorozata, amelyben Imane Fadil fiatal sportújságíró rejtélyes halálát és közéleti szerepét vizsgálja. A történet azért kapott nagyobb figyelmet, mert Fadil a koronatanú volt a Berlusconi volt olasz miniszterelnök elleni perben, közvetlenül a halála előtt. A történetet értelmező művészeti munka a médiában eltorzított tudósításokat bontja le AI-alapú montázsokkal.

Sarah Sullivan Berlinben él és dolgozik, új sorozatában azonban a Saint Vincent és Grenadine-szigetek fiataljait mutatja be, akik a brit gyarmati múlt hatásait próbálják leküzdeni. A Hairouna (2024–) című munka arra törekszik, hogy a kolonializmus vizuális szemléletétől függetlenül mutassa meg a helyi fiatalok életét. Az afrikai Botswanában született művész, Thero Makepe a We Didn’t Choose to be Born Here (2020–) című sorozatában családi archívumát, identitását és a kollektív emlékezet kérdéseit vizsgálja. Nagyapja száműzetésének, valamint nagybátyja törvényen kívüli tevékenységének történetét rokonai közreműködésével játssza újra, és dokumentálja.

Anya Tsaruk az I Hope Your Family is Safe (2023–) című sorozatában saját családja és barátai mindennapjait örökíti meg a 2022-es orosz invázió után. Az ukrán származású alkotó fényképei csendes, érzékeny vizuális narratívát teremtenek, a projekt ezzel elutasítja a háború sújtotta emberek idegenként való ábrázolását, és az empátia fontosságát emeli ki. A görög származású Eva Vei hazájában fényképez, Blyertspenna (2021–) című sorozatában az autizmus spektrumzavarral élő unokatestvérével, Kristinával való kapcsolatát örökíti meg. A projekt Kristina mindennapjaira fókuszál, miközben a két nő közötti kötődést is dokumentálja. Vei képei csendes dialógusként ábrázolják kettejük kapcsolatát, lehetőséget adva az autizmus spektrumon élők társadalmi megértésének új keretbe helyezésére.

Sander Coers, a holland származású fotográfus Rotterdamban él és dolgozik. A most kiállított, POST (2023–2024) című sorozatában a dokumentumfotográfia műfaji határait lépi át, amikor mesterséges intelligenciával készül képekkel egészíti ki a családi fényképalbum hiányzó részeit. Az így létrejött, filmhatású sorozat a tény és fikció határán mozog, miközben a mesterséges emlékezet természetét is színre viszi. Munkái az emlékezet, és az alternatív történetek kapcsolatát elemzik, amelyeket egyedi vizuális megoldásokkal mutat meg. A művész alkotásainak a Mai Manó Ház is szentelt kiállítást, amely október 26-áig várja látogatóit.

Long Time No See – középpontban a kortárs dokumentumfotográfia

Következő

A háborúk emléke, a jelen és a jövő morális dilemmái: Don McCullin retrospektív kiállítása New Yorkban

„Nem hiszem, hogy a világ valaha is olyan jó lesz, mint akkor nekünk volt” – Gary Krueger utcai képei a Joseph Bellows Gallery online tárlatán

Belgiumban állítják ki William Klein eddig sosem látott fényképeit

A természeti értékek a középpontban: A FLOW rendezvénysorozat premierje Franciaországban

Szellemváros hiénája lett az év természetfotója – bemutatták az év legjobb természetfotóit Londonban