A Midlibrary egyébként nemcsak fotográfusokra gyűjt adatokat, így a hasonló toplistákon megjelennek a leggyakrabban emlegetett képzőművészek, filmrendezők és építészek is. A vizuális mesterséges intelligenciák legnépszerűbb forrásai között például ott találjuk 230 794 prompttal a cseh szecesszió mesterét, Alfons Muchát, a filmrendező Wes Andersont 92 378 prompttal, vagy a 2016-ban elhunyt sztárépítészt, Zaha Hadidot 63 103 prompttal. Mindegyikükben közös, hogy műveik határozott és egyedi, könnyen felismerhető vizuális világgal, illetve formai jegyekkel rendelkeznek, amelyeket a mesterséges intelligencia viszonylag könnyen fordít le gépi stílusjegyekre. A generatív képek gyakran még akkor is feltűnően jó eredményeket produkálnak, ha egyelőre utánzatként is csak másodlagos frissességű utánlövések születnek. Bár ismerve az iparág szédítően gyors technikai fejlődését, lehet hogy már csak ideig-óráig.
Ez az átfordíthatóság azonban éppen a fotográfia lényegét kérdőjelezi meg. Egy Leibovitz-portré például nem egyszerűen világítási séma és kompozíció kérdése, hanem érzékeny és bensőséges emberi kapcsolatok megragadott pillanatainak megnyilvánulása; tehát mindaz, amit egy prompt soha az életben nem fog tud dekódolni. Ha pedig a mesterséges intelligencia képeinek alapját a fotográfia történetéből, illetve jelenéből kiragadott vizuális klisékké degradált képi formák adják, akkor az eredményre messze nem újdonságként és egyedi vizuális stratégiaként tekinthetünk, hanem ismétlésként, gyenge másolatként, vagy egyenesen plágiumként. A Midjourney TOP10-es fotográfus listája így sokkal inkább a pillanatnyi divatok és a kollektív vizuális nosztalgia térképe, semmint egy nagyon sok lehetőséget rejtő eszköz lehetséges jövőképe.
A folyamat arra is figyelmeztet bennünket, hogy a fotografikus AI-képek generálásában a stílusutánzás már a prompt megírásakor csírájában nyomja el az önálló és kreatív alkotói gondolkodást. Ráadásul ahelyett, hogy az eszköz kiterjesztené a látásmódot, inkább ráerősít a jól ismert, piacosított vizuális mintákra. Ennek kapcsán a Kapwing elemzése arra is rámutat, hogy a legtöbb promptban szereplő fotográfus képi világa már régóta jelen van a közösségi médiában, így a Midjourney valójában az Instagram-esztétikát és a Pinterest ízlésuniformizáló mechanizmusait reprodukálja – csak ipari szinten.
Az adatok ugyanakkor betekintést nyújtanak abba is, hogy pillanatnyilag miként alakul az AI-felhasználók vizuális ízlése. Míg egy évtizede a fotográfia még a technikai megújulásról, a folyamatosan fejlődő szenzorokról, objektívekről és a drónok általános megjelenéséről szólt, a generatív fotografikus képek esetében inkább a stílusreprodukció a központi kérdés: kinek a látásmódja kerül be az algoritmusba és ki marad ki belőle? A listákat összeállító szerzők szerint ez a jelenség a kulturális hatalomgyakorlás új formája, amelyben a fotográfus neve nem saját egyéni alkotói stratégiát, sokkal inkább eladható prompt-márkát jelent.
