Az ember és a természet határán – C/O Berlin bejelentette az After Nature 2026 győzteseit
25 • 11 • 05Baki László
A C/O Berlin bejelentette az After Nature. Ulrike Crespo Photography Prize 2026 nyerteseit: a ciprusi Stelios Kallinikou és a német Susanne Kriemann kapta az elismerést. A 40 000 euróval járó díj célja, hogy támogassa azokat a fotográfusokat és képzőművészeket, akik a természet új fogalmait kutatják a vizuális művészet eszközeivel. A két alkotó munkái 2026. szeptember 12. és 2027. február 3. között lesznek láthatók Berlinben, a C/O Berlin kiállítóterében, majd 2027 tavaszán a frankfurti Crespo Foundation Open Space galériájában.
Az After Nature. Ulrike Crespo Photography Prize a C/O Berlin Foundation és a Crespo Foundation közös kezdeményezése. A díjat évente két olyan alkotónak ítélik oda, akik a természet fogalmát újraértelmezik a kortárs fotográfia és médiaművészet eszköztárával. A zsűriben többek között Bergit Arends, Taous Dahmani, Kateryna Radchenko és Boaz Levin is helyet kapott. A zsűri közös nyilatkozata szerint:
„Kallinikou és Kriemann munkái mélyrehatóan tárják fel a természet és az ember kapcsolatának ellentmondásait – egyikük a gyarmati térképek, másikuk az atomkorszak árnyékában. Mindketten új vizuális nyelvet adnak a természethez való viszonyunk megértéséhez.”
Stelios Kallinikou – Kolonializmus és ökológia metszéspontján
Kallinikou új projektje a ciprusi Akrotíri sós tavat vizsgálja, amely egyszerre brit katonai bázis és kulcsfontosságú mediterrán vizes élőhely. Fotográfiái, filmjei és szobrai a katonai jelenlét, a természeti törékenység és a kulturális örökség közötti feszültségeket tárják fel. A művész több idősíkot sző össze, hogy láthatóvá tegye, miként fonódnak össze a gyarmati múlt nyomai a mai geopolitikai valósággal. „A tájban minden réteg beszél – az ember, a természet és a történelem lenyomatai egymásra rakódva” – mondta Kallinikou.
Susanne Kriemann – A radioaktív múlt lenyomatai
Susanne Kriemann az uránszurokérc nevű ásványból – az urán egyik természetes formájából – kiindulva vizsgálja a radioaktivitás és a fotográfia történeti és filozófiai kapcsolatait. Munkáiban korai fotóeljárásokat, például autoradiográfiát és heliográfiát használ, amelyekben a sugárzás közvetlenül hat az érzékeny anyagra. A művész így hoz létre képeket, amelyekben a fény és az idő szó szerint anyaggá válik. Kriemann projektje nemcsak a fotográfia gyökereit idézi meg, hanem a nukleáris korszak társadalmi és környezeti kérdéseire is reflektál: „A láthatatlan sugárzás a természet és az ember közötti új viszony metaforája – az anyag, amely egyszerre teremt és pusztít.”