Sea of Stones – Dafna Talmor kiállítása a TOBE Galleryben
25 • 11 • 12Kéri Gáspár
A tizenkét éve működő budapesti TOBE Galleryben egy olyan alkotó kiállítása látható, aki hidakat épít a tér és az idő, a valóság és az emlékezet, a fotográfia és az absztrakció között. A Londonban élő Dafna Talmor Sea of Stones című kiállításának anyaga a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Balaton Eye nemzetközi művészeti rezidenciaprogramjának részeként született, Veszprém után pedig Budapesten láthatja először a közönség a november 29-ig nyitva tartó tárlaton. A TOBE ezzel a kiállítással a kortárs magyar fotográfia képviselete mellett nemzetközi összefüggéseket teremtő küldetését is megerősíti.
A TOBE Gallery a kezdetektől arra törekszik, hogy a nemzetközi és a magyar alkotók munkáit egyazon térbe helyezve egyfajta közvetítőként képezzen hidat a hazai és a nemzetközi fotóművészeti szcéna között. A TOBE sok más mellett olyan nemzetközi fesztiválokon is bemutatkozott, mint az Art Basel, a Paris Photo, az Unseen Amsterdam vagy a Rencontres d’Arles, ahol a magyar fotográfia a nemzetközi párbeszéd résztvevőjeként jelent meg. A mostani kiállításra a nemzetközi kontextus létjogosultsága és a fotográfiai műfajok iránti nyitottság egyaránt jellemző, amit aktuálisan egy londoni alkotó Magyarországon készült munkái fémjeleznek.
Dafna Talmor alkotói gyakorlatának középpontjában a fotólaborban végzett beavatkozás áll: a saját maga fotografálta negatívokat szétvágja, rétegezi és montírozza, hogy fotópapírra kontaktolva, illetve lenagyítva szülessenek meg azok a konstruált tájak, amelyek valós helyszínekből építkeznek, de képzeletbeli topográfiai viszonyokat teremtenek. Talmor 2009 óta dolgozik Constructed Landscapes című sorozatán, amelyben saját archívumából kivágott és újrakomponált negatívokból épít tereket; s ezt manuális és analóg eszközökkel, de absztrakcióba hajló gondolkodással teszi. A Sea of Stones anyaga ennek a folyamatnak egy újabb szakasza, ami arra a kapcsolatra is utal, amely az emberi tapasztalat, a táj és az emlékezet között feszül.
A most kiállított munkák a Balaton Eye nemzetközi művészeti rezidenciaprogram során születtek Balaton-felvidéki és bakonyi helyszínekből kiindulva, a fények, a topográfiai viszonyok, valamint a történeti környezet és kultúrtáj inspirációjából építkezve. Talmor jelen munkáiban is a fotólabor fizikai terét használta a képek újrarendezésére, így minden egyes kép manuális, fizikai és vegyi folyamatok eredménye, ahol az irányított véletlen és a kontroll harmonikus egyensúlyban van. Jelen esetben sem a valóság leíró megörökítése, hanem a konstrukció a lényeg. Ez a munkamódszer közel áll a TOBE szemléletéhez is, amely a fotót nem pusztán illusztrációnak, hanem autonóm gondolkodási formának tekinti.
A Sea of Stones anyaga egyszerre személyes és konceptuális vállalkozás; a képek a fotográfia és a képzőművészet határán egyensúlyoznak, a felület rétegei pedig hol könnyeden áttetszők, hol összesűrűsödnek, mintha a látvány, az empirikus tapasztalatok és a nyomukban rögzült emlékek egymásra érve képeznének egyetlen réteget. Talmor képei nem tájképek a zsáner hagyományos értelmében, hanem látásformák, mintha különböző kontinensek és időrétegek egymásra helyezett töredékei lennének. A laborban készült montázsok egyszerre idézik meg a fotográfia korai analóg gesztusait és a kortárs absztrakció szellemiségét. A néző számára a képek nem lineáris olvasatot, inkább tapasztalatot kínálnak: a látás szubjektív formáját, valamint a tér és az anyag kapcsolatának felfedezését.
A TOBE Gallery tizenkét éve után ez a tárlat szimbolikus üzenetet is hordoz: a Bródy Sándor utcai kiállítótérben a Sea of Stones egyszerre kínálja a retrospektív gesztust, valamint az előretekintés aktusát. Olyan alkotót mutat be, aki a fotográfiát elsősorban nem illusztrációként, hanem gondolkodásmódként használja és reprezentálja, miközben egy olyan galériát ünnepelhetünk, amely továbbra is hidat kíván képezni a magyar és a nemzetközi kortárs fotográfia között.
Sea of Stones – Constructed Landscapes (vol. III) by Dafna Talmor
TOBE Gallery
2025. október 29. – november 29.