A háború és a szerelem metszéspontján – Megrázó portréfilm mutatja be Lynsey Addario háborús fotóriporter munkásságát

A feszültségekkel és emberi dilemmákkal teli történet keretét az ukrán–orosz háború adja. Lynsey Addario (1973) pályája jelentős részében a The New York Times számára dolgozott és dolgozik. 2022 és 2023 során többször is megfordult Ukrajnában, hogy dokumentálja a frontkatonák életét, a civil lakosságot sújtó pusztítást, valamint a mindennapi túlélésért folytatott küzdelmeket. A stáb több alkalommal tüzérségi lövedékek becsapódásaitól kísérve, valós harci körülmények között forgatott Addarióval, így téve még átélhetőbbé a néző számára a mindenkori háborúk traumáját. A film felidézi annak a fotónak a megszületését is, amely az Ukrajnában zajló infernális háború egyik legmegrázóbb dokumentuma. Addario egy irpinyi menekülő család három tagjának – egy anyának és két lányának – a halálát rögzítette, miután egy orosz gránát csapódott be a közelükben; a jelenetet a forgatócsoport is rögzítette.

A Love+War másik hangsúlyos mondanivalója, hogy Addario pályája női háborús fotóriporterként nem elszigetelt jelenség, hanem régóta tartó gyakorlat. A film megemlíti, hogy szinte a 20. századi háborús fotográfia kezdetei óta dolgoznak nők a frontvonalban, gondoljunk csak Gerda Taróra, Lee Millerre, Margaret Bourke-White-re vagy Catherine Leroyra és a fotográfiáikra. Lynsey Addario tevékenysége egy olyan szakmai hagyományba illeszkedik, amelyben a női fotóriporterek minden időben vállalták a frontvonalak és a közvetlen életveszély kockázatát, hogy tudósítsák a világ közvéleményét.

A dokumentumfilm jelentős részt szentel Addario korábbi munkáinak is, köztük 2011-es líbiai elrablásának, amikor négy kollégájával együtt napokon át tartották fogva, miközben nem tudták, hogy megérik-e a másnapot. A világsajtót bejáró esetet a film személyes visszaemlékezésekkel és a kollégák megszólaltatásával idézi fel, és bemutatja, hogy milyen szélsőséges helyzetekkel jár a terepmunka a konfliktuszónákban. A Love+War kitér arra is, hogy a háborús tudósítók munkája nemegyszer végződik tragédiával. Addario egyik legközelebbi kollégája és barátja, Tim Hetherington 2011-ben, a líbiai Miszratában vesztette életét, amikor eltalálta egy repesz. A már életében világhírű Hetherington hiánya a film egyik érzelmi súlypontja: rávilágít, hogy miként formálja a veszteség a háborús terepekre történő visszatérést, valamint bemutatja a szakmai döntések súlyát a közvetlen életveszélyben. Az alkotók igyekeznek Addario személyes portréját tágabb kontextusba helyezni, így részletesen bemutatják a fotográfus Londonban élő családját is, ahol a Reuters korábbi indiai irodavezetőjeként dolgozó férje főállású apaként neveli két gyermeküket, miközben Addario a világ különböző háborús övezeteiben dolgozik.

A Love+War narratívája tulajdonképpen Addario fotográfiáira épül, amelyek Afganisztántól a szudáni Dárfúrig, Iraktól Szírián át Ukrajnáig mára a 21. századi háborús tudósítás meghatározó dokumentumai. A film ugyanakkor a legkevésbé sem heroizálja a fotóriportert, és a család és az életveszélyekkel teli szakma közötti állandó feszültséget is bemutatja. Teszi mindezt tárgyilagos hangon, ám elkerülhetetlenül erős érzelmi hangsúlyokkal.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon idén szeptemberben debütált Love+War a magyar nézők számára a világpremierrel azonos időben, november elejétől érhető el a Disney+ felületén, valamint a National Geographic Channel kínálatában.