A mindenhollét súlya – Steve Schapiro: Being Everywhere kiállítása online is megtekinthető

A dokumentarista fotográfia legnagyobb kihívása a részvétel és a megfigyelés közötti pengeélen táncolni: elég közel lenni a hitelességhez, de elég távol ahhoz, hogy a jelenet megőrizze érintetlenségét. Steve Schapiro munkássága e művészeti irányzat egyik talán legegyértelműbb példája. A Los Angeles-i Fahey/Klein Galleryben a nemsokára nyíló Being Everywhere című tárlat, amely alapja a Maura Smith által rendezett életrajzi dokumentumfilm, pedig pontosan azt az esszenciát kívánja megragadni, amitől olyan különlegesek Schapiro fotói. A kiállítás a címéhez mérten nem csupán azt bizonyítja, hogy Schapiro mindenhol ott volt, ahol az amerikai 20. század éppen zajlott, hanem azt is feltárja számunkra, miként és hogyan.

A fotográfus hat évtizedes pályája a hatvanas években indult, abban az évtizedben, amikor az Egyesült Államok épp újraírta önmagát. De Schapiro nem a címlapokra kívánkozó, harsány látványosságok érdekelték. Amikor James Baldwinnel járta a déli államokat, vagy amikor ott volt a Selma–Montgomery-felvonuláson, a kamerája történelemlecke helyett az emberi momentumra fókuszált. Nemcsak a mozgalom súlyát rögzítette, hanem azokat a „humanitással, szeretettel és közösségi élménnyel teli pillanatokat is, amelyek fenntartották”.

Ez a „láthatatlan megfigyelői” (fly-on-the-wall) hozzáállás kísérte el később Hollywoodba és a popkultúra fellegváraiba is. Schapiro objektívjében a polgárjogi küzdelmek és a stúdiók világa különös módon összeért: nála Andy Warhol, David Bowie vagy az akkori ikonikus filmek – A keresztapa, a Taxisofőr, a Kínai negyed – szereplői nem elérhetetlen sztárok, hanem a teremtés folyamatában lévő, sebezhető alkotók voltak. Képeit „őrizetlen intimitás és ösztönös narratív érzék” jellemzi, legyen szó az ötödik sugárúton sétáló Yves Montand-ról vagy arkansasi idénymunkásokról egy padon.

Ahogy David Fahey, a Fahey/Klein Gallery társalapítója is fogalmaz, Schapiro munkái „kultúránk és társadalmunk kollektív érzéseit szólaltatják meg, múltban és jelenben egyaránt – ez a tulajdonság teszi fotóit ma is ugyanolyan felkavaróan élővé, mint születésük pillanatában”. Schapiro képei ma nem csupán nosztalgiát ébresztenek, emlékeztetnek is rá, hogy a fotográfia – a legmagasabb szinten művelve – nem technikai sport, hanem morális gesztus. A figyelem gesztusa.