A fénykép mint bizonyíték – Hogyan változott meg a tudomány képe?
26 • 07 • 31 Szabó Benedek Olvasási idő: 3 perc
A fotográfia születésétől kezdve összefonódott a természettudományokkal, hiszen a fényalapú képalkotó eljárás maga is a kémia és az optika eredményeire épült. A 19. század tudósai felismerték, hogy a fényképezés nem csupán képrögzítő technika, hanem a tudományos vizsgálódás új eszköze lehet. A korszak lelkesedését aggodalom is kísérte, ami hamar eltűnt, és a 20. századra alig akadt olyan tudományterület, amely ne profitált volna a fotográfia adta lehetőségekből. A fényképezés és a modern tudomány kapcsolatáról Jennifer Tucker írt tanulmányt „Photography and the Making of Modern Science” címmel, amely a The Handbook of Photography Studies című kötetben jelent meg.
Jennifer Tucker tanulmánya azt járja körül, hogyan vált a fotográfia a 19. században a tudományos bizonyítás legfőbb eszközévé (a csillagászattól a mikroszkópos vizsgálatokig), és miként alakította át a látásunkat. Alaposan elemzi, hogyan fonódott össze a fotózás a kémiával és az optikával. A fényképezés feltalálása óta tudományos és művészeti műhelyek egyaránt alkalmazták a képrögzítés e módját, amely a vizsgálódások mellett a különféle szemléltető kiadványok képanyagát is biztosította. A 20. századra általánossá vált módszer történetében az 1970-es évek jelentettek fordulópontot, ekkor ismerték fel, hogy a fényképezés nem önmagában, hanem intézményekhez kapcsolódva működik. A fénykép tehát, a hozzá kapcsolódó intézmények révén, nem csupán bemutatja a valóságot, hanem alakítja is. A kritikusok ennek mentén azt a kérdést tették fel, hogy miként lehetnek a képek ismét a tények bizonyítékai, ha egyúttal a tudományos életben megváltozott az objektivitás fogalma.
Jennifer Tucker tanulmányában rámutat, hogy az objektivitás vizsgálata fontos, ám nem lehet önálló kategória. Az objektivitás ugyanis nem időtlen tudományos alapelv, hanem történetileg alakuló tényező, és pontatlan az a korábbi meggyőződés, amely szerint a kamera mindig pontos és elfogulatlan képet rögzít. Ebben a felfogásban a tudományos portrék szintén új értelmezést kaptak, mivel nem egyszerűen tudósokat ábrázoltak, hanem a tudomány hitelességét és tekintélyét reprezentálják, és teszik kézzelfoghatóvá.
A későbbi kritikai hangok szerint a fotográfia a nemi szerepekről, a rasszokról és az egyes társadalmi rétegekről alkotott elképzeléseket is képes alakítani. Ez azt jelenti, hogy a figyelem ma inkább arra irányul, hogyan és ki által készülnek a fényképek, milyen intézmények között mozognak és miként alakítják a tudományos tudásról alkotott elképzeléseinket.
0103
Fotó: Hippolyte Fizeau and Léon Foucault: Az első fotó a Napról, 1945. április 2.
A tudományos célú fényképek napjainkban továbbra is jelen vannak az olyan diszciplínákban, mint a csillagászat, az orvostudomány, vagy az antropológia. A tudományos fényképek azonban már nemcsak kutatási környezetben, hanem a tömegmédiában is megjelennek, vagyis a fotográfia továbbra is a reprezentáció egyik eszköze. Eszerint a tudomány és a fotográfia kapcsolata már önálló kutatási terület, mivel a fényképek nem csupán dokumentálják a tudomány fejlődését, hanem maguk is alakítják, így a két hatás együttesét érdemes figyelni.
