Címke: családi fotó

Ezek a fényképek már sajnos a történet végét jelentik – válogatás Kovalovszky Dániel Szerethető Formák című sorozatából

Korábban is fényképeztem a nagyszüleimet, de akkor még aktív éveikben. Viszont ezek a fényképek már sajnos a történet végét jelentik. A közös történetünkét. Ez a 2019-ben elkezdett igen személyes töltetű munkám, a kislányom születésekor egy jó időre félbeszakadt, de a hosszabb szünet után most újra elkezdtem elmélyülni benne.

Tovább

Eddig ismeretlen Robert Capa „családi” képek kerültek elő

Shulamit Branitzky, azaz Pita 1924-ben született Tel-Avivban és a sodró, háborús időszak ellenére is viszonylagos jómódban és nyugalmas körülmények között éltek családjával. 1944 és 1948 között házasságban élt egy zsidó származású, angol katonai tiszttel, aki válásuk után visszatért az Egyesült Királyságba. Pita lánya, Diana Dolev napvilágra hozott olyan családi képeket, melyeket Robert Capa készített róluk az ötvenes évek elején.

A gondolkodás a praxisom része – interjú Biró Eszterrel

Biró Eszter 1985-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Glasgow School of Art-ban végezte, jelenleg ugyanitt PhD-hallgató. Elsősorban saját és mások családi történetei, verbális és vizuális archívumok foglalkoztatják, kutatásai emlékezet és a fotográfia, fotográfia és az emberek közötti kapcsolatok viszonyrendszereire irányulnak.