Majuli a világ legnagyobb folyami szigete, amely az észak-kelet indiai Asszámot keresztül szelő fenséges Brahmaputra folyón terül el. A szigeten megtapasztalt harmonikus, ugyanakkor disztópikus mindennapok szimbolikussá váltak számomra, és rádöbbentettek arra, hogy a helyiek értelmezése a problémáról teljesen eltérő, mint amit egy külső szemlélő elsőre gondolhat.
Képeim kiindulópontjai az internetes archívumok népszerű tájképei. A talált képek olyan transzformáción mennek keresztül, amelyek spontán folyamatokhoz köthetőek és megismételhetetlenek. A digitális képek raszterének és a fotópapír analóg szemcséinek egy felületen való megjelenítésével kísérleteztem.
Hogyan válhat a nosztalgia kapaszkodóponttá egy olyan jelenben, ahol nap mint nap kontrollvesztettséget tapasztalunk az élet különböző területein? Hogy viszonyulunk ehhez a speciális múltidézéshez a virtuális és a valós élet határán? A technológia most vajon ismét forradalmasítani tudja az emlékek archiválásának, a múlt felidézésének módját? Miként tágul a fotográfia médiuma igazodva a korszellemhez?
Az ösztöndíjprogram második évében a Maga ura című fotósorozatom folytatásán dolgoztam. A célom az volt, hogy valódi alternatívákat mutassak be, hogyan lehet vidéken, illetve a klasszikus mezővárosok agglomerációiban környezettudatos gondolkodású családi vagy kistermelői gazdaságot alkotni különböző mezőgazdasági technológiákkal.
A sorozat különböző elemei – az egyes iparvárosok tájképei, valamint portrék fiatalokról, akik már nem folytonos haszonélvezői az iparváros ethoszának – mozaikként épülnek egymásra, hiszen a jelenkori kihívásaik és jövőképük az üresen kongó gyárak és telepek szellemével találkozik.
A 2021-es Pécsi József ösztöndíj során a „Do You Accept Cookies?” sorozatomat folytattam, aminek a központi témája a legújabb technológiai eszközök, a közösségi média és a megfigyelői kapitalizmus működésének vizsgálata. Elsődleges eszközöm az arcfelismerő rendszerek megismerése és kijátszása, mivel azok az emberi identitás egyik legelemibb részét analizálják.
Úgy telt el egy év, hogy valójában észre sem vettem, hogy vége lett. Úgy telt el egy év, úgy történt meg minden, hogy nem is történt „semmi”. Látszólag, persze. De igazából ez egy nagyon fontos év volt. Ahogy az enyémet, úgy sok más életet is átstrukturált.
A sorozat célja egy paranoid társadalom lelkiállapotának metaforikus ábrázolásain keresztül reflektálni arra az ellentmondásos folyamatra, amely során az ember egy olyan, a valóságosnál sokkal fenyegetőbb világot épít fel maga köré, amiben végső soron saját maga ellenségévé válik.
Sorozatom fókuszában az emberi természet megfigyelésekből struktúrát alkotó aspektusa áll. Célom egy városi vizsgálódásokból, a dokumentarizmus és megrendezettség mezsgyéjén billegő képekből rendszert, egyfajta metafizikai értekezést építő sorozat és könyv létrehozása, amely látszólag a világ működésének szabályait, valójában az összefüggések keresésének aktusát vizsgálja.
Rédling Hanna a Pécsi József fotográfiai ösztöndíj második évfolyamába lépett idén, és a When The Water Is Stirred című sorozatával debütált a pályázat kiállításán. A sorozatait egymáshoz kapcsoló összefüggésekről, az installációs megoldásairól, a munkamódszeréről, valamint az alkalmazott és autonóm fotográfiai világáról beszélgettünk vele.
Az otthonteremtés a magyar társadalom jelentős többségét komoly kihívások elé állítja. Az elmúlt években drasztikusan megnövekedtek az építőipari nyersanyagárak, a munkadíjak a munkaerőhiány miatt magasak, jó szakembereket találni nehéz.
A most kiállított sorozatok is bizonyítják, hogy a fotográfia sokszínű eszköztárát használva minőségi műveket hoztak létre az ösztöndíjat elnyert alkotók.
Az idei Pécsi József ösztöndíj nyertesei között volt a Magyar Sajtófotó Pályázaton többször is díjazott Sivák Zsófia. Ennek kapcsán korábbi dokumentarista sorozatai felelevenítésével beszélgettünk Zsófival munkamódszerről, közel kerülésről, népszerűségről és alkalmazott munkáiról.
Az utóbbi években számos vidéki kocsma zárt be végleg, vagy alakult át a helyi igényeknek megfelelően, rendszerint teljesen megfosztva eredeti funkciójától. Az Áraink forintban értendők című sorozatban Heves megye 3000 fő alatti településeinek még nyitva lévő kocsmáit keresem fel és résztvevő megfigyelőként, szubjektív szempontok alapján fényképezem azokat.
Hogyan öröklődhetnek tovább a hagyományok, miként módosulhatnak, rakódhatnak egymásra és lehetnek hatással az egyéni sorsokra? Hogyan értelmezhető újra a vidéki lét és miképpen van kapcsolatban a városival?