Andrea Torres Balaguer olyan elfeledett színeket hívott életre, amit a japán nyelvben a kinjiki (禁色) fogalma ír le. Léteztek olyan társadalmak, ahol bizonyos színek használatát, kasztokhoz, illetve társadalmi szerepvállalásokhoz kötötték. Ez alól a béklyók alól felszabadulva már bárki viselheti azt a színt, amelyet kíván, az európai kultúrákban.
Közkedveltségének megfelelően a korabeli pest-budai lapok sokat foglalkoztak a híres műterem tevékenységével, rengeteg, sokszor egymásnak is ellentmondó történet keringett róla. A korai fotótörténeti írások is az elsők között emlegették a műtermet, de L. Baji Etelka alapos kutatásai kiderítették, hogy a legtöbb elbeszélés a megalapozatlan legendáriumok körébe tartozik, hogy a műterem-alapító életéről, munkásságának tényeiről nagyon kevés biztos adatot tudhatunk.
A Fotografiska új tárlata a művész 1963 és 2013 között készült képeire koncentrál, mivel ez az öt évtized alapjaiban meghatározta a globális popkultúrát. A szerkesztőségi portréktól a ritka és intim felvételekig számos olyan fényképet láthatunk, amelyekből egy páratlan, illetve történelmileg is igen jelentős képanyagot állítottak össze.
Kihirdették Ausztrália egyik legrangosabb, pályázók ezreit vonzó fotográfiai díja, a National Photographic Portrait Prize (NPPP) 2023 nyerteseit. A 30.000 ausztrál dollár készpénzzel és 20.000 ausztrál dollár értékű Canon-felszereléssel járó fődíjat Shea Kirk – az ugyancsak finalista Emma Armstrong-Porterről készített Ruby című tárgyilagos, a személyes identitás kérdéseit a testkép problematikája felől vizsgáló – attributált portréja nyerte.
Az ezredforduló előtti kortárs magyar fotográfia emblematikus darabja Tóth György 1995-ben készült Emese című portréja. A női test ábrázolásának esztétikáját is újraértelmező mű 2007-ben kortárs fotóért fizetett hazai rekordáron, 1,8 millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria és Aukciósház árverésén. A Punkt Én vagyok a képen című videósorozatának harmadik részében az egykori modell, Török Emese emlékszik vissza a fotó történetére.
A zsűri úgy fogalmazott az eredmények kihirdetése után, hogy a díjazott képek legfontosabb célja, hogy bemutassák az ábrázolt emberek életét, azt, mi érdekli őket, milyen a környezetük, hogyan dolgoznak, játszanak, szeretnek, vagy éppen mi az igazi szenvedélyük.
A 20. század divat- és portréfotográfiáját alapjaiban meghatározó Irving Penn (1917–2009) életművének reprezentatív válogatásából látható kiállítás május 28-áig a franciaországi Deauville nemrég megnyílt művészeti központjában, a Les Franciscaines-ban.
2014 óta a fotózás mellett jazz koncerteket szervezek. Miután rutinná vált a koncertek bonyolítása, elkezdtem fotózni az általam meghívott zenészeket. A koncert helyszínétől függ, hogy az öltözőben, a folyosón, vagy a színpadot körülvevő függöny mögött készítem róluk a portrékat. A képekben három közös nevező van: mindig egy lámpával világítok, a modelleket nem instruálom és sosincs több időm 5 percnél a portrék elkészítésére, mert várja őket a színpad.
„Székely Aladár neve összeforrt a magyar fotografálás újabb kori fejlődésével. Érdemeit különösen a fiatal fényképésznemzedéknek kell kellőképpen méltányolni, mert Székely Aladár alakította át hosszú évek szívós, akadályt nem ismerő munkásságával a közönség maradi ízlését, és keltett fel benne érdeklődést és szeretetet a modern fotográfia iránt. … Híven kitartott elvei mellett, amelyekkel sikerült az akkori időben még sok tekintetben alacsony színvonalon álló, elavult portré-fotográfiát fölényes technikájával és leszűrt ízlésbeli felfogásával az iparművészetek magasságára emelni.”
A Lovers/Szeretők egy teljességgel személyes indíttatásból táplálkozó projekt, amely társadalmi szempontból is releváns kérdéseket vizsgál. Céljaim között szerepelt a szexualitás (szexuális fluiditás/sokszínűség) természetének vizsgálata, illetve a heteroszexuális és homoszexuális kapcsolatok, „szerelmek” hasonlóságának vizuális bemutatása: különböző fiatal párok fotografálásán keresztül.
A portrékon Nagy-Britannia legkülönfélébb társadalmi rétegeinek tagjai tűnnek fel: az észak-londoni cowboytól a skót futballrajongón át, olyan ismerős arcokig, mint Grayson Perry és David Attenborough. A fényképek Nagy-Britannia emblematikus címkéiként is működnek, és a nézőket generációkon, földrajzi helyeken és nemeken átívelő utazásra invitálják.
A milánói Palazzo Reale Richard Avedont ünnepli a Relationships című kiállítással. A százhatvan kiállított fotográfián keresztül a látogatók felfedezhetik Avedon művészetének innovatív aspektusait, amelyek a 20. század egyik legmeghatározóbb alkotójává tették.
A Taylor Wessing szponzorálásával létrehozott díj a kortárs fotográfusok legjobb portréi közül válogat és immáron tizenöt éves fennállását ünnepli. Idén a díjazott és a kiállításra beválogatott fotókat 62 ország 1697 fotográfusának 4662 pályaműve közül választották ki, és összesen 36 művész 51 portréja kerül bemutatásra a South Kensingtonban található Cromwell Place-ben.
A tárlat célja bemutatni, hogy mennyire sokrétű lehet a portréfotózás, hiszen nem kizárólag hírességekről vagy műtermeikben éppen alkotó művészekről készült képeket láthat a közönség. A kiállított fotók olyan témákkal is foglalkoznak, mint a kulturális identitás, a személyes kapcsolatok/tapasztalatok különböző területei, valamint az egyének származásával és saját magukkal kapcsolatos kérdések.
Siklós Péter (Budapest, 1937–) elsősorban autodidakta módon tanult meg fényképezni a Magyar Optikai Művek munkatársaként, azonban életének első két évtizede inkább a klasszikus zene körül forgott. Hegedűtanulmányait a családját ért kitelepítés következtében kényszerült abbahagyni, azonban kapcsolata nem szakadt meg a zenével, csak módosult annak átélése és iránya: elsősorban már a jazz és a fotográfia kapcsolata foglalkoztatta élete derekán. Képeiből a Magyar Fotográfiai Múzeumban látható kiállítás.