A képriportjaimnak csak egy töredéke jelent meg a nyolcvanas években, viszont most rendezve az archívumomat izgalmas sorozatok álltak össze az akkor kimaradt fotóimból, és ez úgy gondolom, nemcsak számomra lehet érdekes napjainkban.
Korábban is fényképeztem a nagyszüleimet, de akkor még aktív éveikben. Viszont ezek a fényképek már sajnos a történet végét jelentik. A közös történetünkét. Ez a 2019-ben elkezdett igen személyes töltetű munkám, a kislányom születésekor egy jó időre félbeszakadt, de a hosszabb szünet után most újra elkezdtem elmélyülni benne.
A Johannesburgban élő és alkotó Lebohang Kganye a dél-afrikai művészek új generációjának egyik jeles képviselője. Fiatal kora ellenére rengeteg díjjal büszkélkedhet, legutóbb éppen a Paul Huf-díjat nyerte el. Megkerestük a fotográfust, aki az alábbi két sorozatával mutatkozik be oldalunkon.
A tárlaton több mint 125 portré szerepel, amelyek közül sokat nemrégiben fedeztek fel egyik New York-i műhelyében. A dupla expozícióval, perspektívaváltásokkal és kollázstechnikával operáló képek egy technikailag képzett fotográfus portréját rajzolják meg.
Az itt látható Krisha című sorozatának képeit idén a Łódź-i Fotófesztivál Open Call programjába is beválogatták. A sorozat az uszty-kuti gengszterfőnök meggyilkolása köré épül, aki védelmet (krisa) nyújtott többek között Istomina mostohaapjának is.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége 2017-ben alapította meg fotográfiai ösztöndíjprogramját, mellyel a felsőoktatásban tanuló hallgatók fotográfusi alkotómunkáját támogatja. Az ösztöndíj célja, hogy elősegítse a hallgatók művészeti tevékenységét, támogassa elképzeléseik megvalósítását.
A Frankfurt am Mainban dolgozó Jana Hartmann német fotográfus könyve, a Mastering the Elements annak a sokrétű történetét dolgozza fel az alkímiától a transzhumanizmusig a művész egyedi és progresszív eszközeivel, hogy a „tudományos” ember milyen módon igyekezett visszahatni világára, milyen módon befolyásolta a társadalom és a történelem változásait.
2022. április 12-én hirdették ki a Sony World Photography Awards (SWPA) szakmai kategóriáinak (Professzionális, Nyílt, Ifjúsági és Diák) nyerteseit, ahol Radisics Milán személyében magyar siker is született.
Molnár Zoltán egy szociográfus pontosságával és egy művész érzékenységével méri fel azokat a budapesti mikroklímákat, amelyek egyszerre sajátosan lokális élethelyzeteket mutatnak be úgy, hogy érzékeljük a bennük feltárulkozó sorsok globális problémákat rejtenek. Így illeszkedik be Budapest, a metropolisz, e szépség és szörnyeteg a világ folyamataiba, forgatagába.
2022 márciusában hirdették ki a Sony World Photography Awards (SWPA) nyílt versenyének nyerteseit. A pályázatra 61 országból több mint 340.000 kép érkezett, és több mint 170.000-en neveztek be az Open versenyre, ahonnan a nemzeti díjazottak (National Awards) fotóit is kiválasztotta a zsűri.
„Ami biztos, soha nem gondoltam arra, mi lesz a képek sorsa, a történelmi távlat egy magamfajta napilapos fotósnak ismeretlen fogalom volt. Most is csak a kérdés foglalkoztat, vajon ezek a képek működnek-e az írások nélkül? Már csak azért is, mert vannak köztük olyanok, amelyek szigorú fotósszakmai szempontok szerint messze vannak a jótól.”
A fotográfus 2021-ben A patak partján, a réttel szemben című sorozatával elnyerte a Fotograf Portfolio Award fődíját, így megkerestük, hogy mutatkozzon be a Punkt olvasóinak is.
A pályázat koncepciójának lényege, hogy kortárs fotográfusok olyan friss művei kerüljenek be a válogatásba, amelyek a portrékon keresztül tág értelemben véve mutatják be az emberiséget érintő kurrens folyamatokat, élethelyzeteket és az emberiséget foglalkoztató kérdéseket. A pályázat során kétféle kategóriában osztott díjakat a zsűri.
A Foton Galériában megrendezett tárlaton bemutatkozó Szekeres Laura Virág és Tóth Emese munkáinak közös metszéspontja a bezártsággal és az önmagunkkal való küzdelem. A két alkotó 2020-ban kezdte meg külhoni tanulmányaikat Marseille-ben és Hong Kongban, miközben az ebben az időszakban uralkodó pandémia teljesen leszűkítette a lehetőségeiket.
A Mai Manó Házban 2022. május 29-ig látható tárlat arra tesz kísérletet, hogy a hetvenes évektől a kilencvenes évek elejéig készült alkotásokat retrospektív módon egy új, szabadabb konstellációban: a törés utániság kontextusában mutassa be.