Benkő Imre kapta az idei Fotóriporteri Életműdíjat

A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ alapította a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztályának szakmai partnerségével, a díjat 2021-ben a kuratórium egyhangú döntése alapján Benkő Imre fotográfus kapta.

Benkő Imre 1963 óta fényképez, és 1968 és 1986 között a Magyar Távirati Iroda fotóriporter-munkatársa volt. 1987-től kilenc éven keresztül az ózdi kohászat leépülését dokumentálta, s ezzel a fotósorozatával 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját. A való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekli képei alkotásakor. 1975-ben és 1978-ban aranyérmet nyert a World Press Photo pályázatán. 1991-ben Pulitzer Emlékdíjat, 2004-ben Érdemes művész és Magyar Fotográfia Nagydíjat, 2016-ban Kiváló művész díjat kapott. Hét fotóalbuma jelent meg és számos jelentős közgyűjtemény és galéria őrzi a műveit.

Kispesten születtem 1943-ban, de apám munkájának köszönhetően egy bakonyi bányászlakótelepen nőttem fel. Húszévesen ismerkedtem meg a fényképezéssel, emlékképeket készítettünk barátokkal, és úgy megtetszett, hogy a megtakarított pénzemből versenybicikli helyett inkább egy Altix gépet vettem. 1968-ban megnyertem egy országos fődíjat, és ismeretlenül az MTI-be hívtak. Reggeltől késő estig dolgoztam, bizonyítanom kellett. Rengeteg téma, helyszín és arc. Megedződtem, és mindez megalapozta a későbbi látásmódomat. Soha nem MTI-stílben akartam fotózni, hanem az adott szituációból a legjobb képi megoldást kihozni. [...] Pályám elején, amatőrként tömörebben fogalmaztam meg a képeket, többet használtam teleobjektívet. MTI-fotósként persze dolgoztam nagylátószöggel, de 1977-ben volt egy revelatív élményem: készítettem egy olyan nagylátós képet, amelyen egyszerre megnyílt a tér, és a kép mélységében is minden éles volt. Tudatosan talán akkor éreztem rá erre a sajátos dokumentarista szemléletre, amit Cartier-Bresson vagy Koudelka képvisel. Ez a váltás eredményezte, hogy a szó igazi értelmében közelebb kerültem az emberekhez, mert ilyen lencsével közel kell menni. Ez megoldotta azt a dilemmát is, hogy fotósként hogyan legalizáljam magam. El kell fogadtatni a jelenlétem: én nem távolról, titokban, lesből fényképezem. (Benkő Imre)

"A kuratórium Benkő Imre képeit a hazai kortárs fotográfia egyik legfontosabb dokumentarista életművének tartja. Az általa készített fotográfiák a magyar fotóművészet csúcsán helyezkednek el, megkerülhetetlenek és összetéveszthetetlenek. Emberközpontú, következetes, egyéni formanyelvvel rendelkező alkotó, akinek fotóesszéi immár sok évtizedet bemutató hiteles és mély kordokumentumok. A szakma egyik példaképévé emeli őt a fotográfia iránti alázata, rendkívüli kitartása, a témái iránti mély elkötelezettsége." – írta a Capa Központ sajtóközleményében.