Menü

A kortárs fotónak nem kellene mindig ennyire brutálisnak, nehéznek és szomorúnak lennie – interjú Hodosy Enikővel

21 • 07 • 13Cserna Endre

Hodosy Enikő (1987) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett 2016-ban. Töltött időt Párizsban és Brüsszelben is, jelenleg Budapesten él. Rendszeresen kiállít itthon és külföldön egyaránt. 2020 óta vezetőségi tagja a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának. Munkái főként társadalompszichológiai kérdések mentén tematizálódnak. 

0103

Fotó: Hodosy Enikő: A 'Bleu' című sorozatból

0103

Fotó: Hodosy Enikő: A 'Bleu' című sorozatból

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'Animalia variabilis' című sorozatból (Sün)

Cs. E.

Az első sorozatod, amivel találkoztam, a Bleu volt, ami egy nagyon távoli, elszigetelt, egy ködös narratívát felépítő, szürrealista munka. Azóta érdekes változás ment végbe az általad használt, játékba hozott esztétikákban, egy sokkal inkább konceptuálisabb irányt vettek a munkáid. Ennek a fejlődésnek, alakulásnak mi az oka?

H. E.

Az már elég régi sorozat. Az volt az első teljesen önálló, autonóm munkám, amit nem befolyásoltak már egyetemi konzultációk, bár még része volt a féléves tervezési feladatnak. Egy nagyon intuitív munkafolyamat volt, talán ezért lehet, hogy formailag nem kötődik annyira más anyagaimhoz, ennek ellenére tartalmilag azt hiszem van konzisztencia. Abban a periódusban készült a Bleu, amikor mindenki a környezetemben elkezdett kivándorolni az országból. Ekkor azt éreztem, hogy nagyon sok lehetőség van, de ez a szabadság egy kétes kimenetelű, ködös történet. Én is éppen költözni készültem, a képek nagy része Franciaországban készült már. Tulajdonképpen ennek az élethelyzetnek az érzéseit szerettem volna megjeleníteni, illetve ezt az átfogóbb társadalmi problémát, problematikát, amit indikátorként mutatok be, a saját megélésem tükrében. A helyszín adta magát, az akkori barátommal Észak-Franciaországban töltöttünk pár hetet, ahol egy olyan kultúrsokk ért, ami önmagában meghatározta az alkotási folyamatot. Szándékos volt, hogy egy fenyegetettség érzést, egy „Mullholland Drive hangulatot” akarok megmutatni, de olyan szempontból intuitív maradt a folyamat, hogy ez a filmes, mozis narratíva önmagától épült, ezért sem áll össze egy teljes egésszé. Hideg tónusok uralkodnak, a vaku miatt nem látni tovább a terekben, inkább csak felvillantok „filmkockákat”.
Az Animalia Variabilis-t már nem teljesen személyes érintettség, hanem a fukusimai atomkatasztrófa ihlette, egy külső aktualitás, ami érdekelt. A konzisztenciára visszatérve, ebben a sorozatban is ott van egy „megfoghatatlanság”, a sugárzás, ami régóta érdekelt mint misztikus, láthatatlan erő, ami módosítja a belső részecskéinket. Tulajdonképpen egy fiktív kisállat-határozót akartam létrehozni. Azért választottam a szkenneres technikát, hogy a kitömött állatokat finoman mozgatni tudjam a szkenn síkjában. Ahogy elkészül a kép, ez kisebb torzulásokat, glitcheket hoz létre, ami vissza tudja adni ezt a fajta módosulást, deformálódást. Nagyon érdekelt az a fény is, ami a szkennerben megvilágította az állati testeket, van egy olyan hatása, mint az éjszakai vadállat-leseknek, az életlenségek– ahol a test nem ér a szkenner üveglapjához – pedig egy festőibb érzetet hoznak létre. 

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'Animalia variabilis' című sorozatból (Mustela)

Cs. E.

Nekem sokkal inkább a szem láthatatlan sugarai vagy pásztázása, letapogatása jutott erről eszembe. 

H. E.

Érdekes, mert sokszor volt olyan, hogy akiknek megmutattam a képeket, nem vették észre, hogy nem élő állatok szerepelnek rajtuk. Viszont a szemük mindig elárulja, ha megfigyeli valaki, hogy halottak. 

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'invisible you' című sorozatból

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'invisible you' című sorozatból

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'invisible you' című sorozatból

Cs. E.

Ezután egy másmilyen diplomamunkával fejezted be az egyetemet, ami sokkal inkább az intim fotó területein mozog már. Ez az ellentét, az esztétikum és/vagy koncepció problémája hogyan hatott rád, milyen módon viszonyultál ehhez, amikor az Invisible you-t készítetted? 

H. E.

A Bleu-nél annak idején szerencsére a két dolog jól összecsengett és támogatták egymást, az Animalia-nál nagyon érdekelt a koncepciómon túl a glitch esztétikája, és azután ezen a fejlődésen én is (mint sokan ezen a pályán) végigmentem. Mostanra jutottam túl szerintem azon, hogy az esztétikumot le tudtam tenni, nem az a kiindulópontom, nem ahhoz keresek koncepciót, hanem fordítva. Nem lehet feláldozni egyiket a másikért. Az Invisible you esetében úgy alakult, hogy a személyesség felől indultam. Egy alapvetően külső, társadalmi helyzet érdekelt, a „Nyugat alkonya”, ahogyan a kultúránkban körülöttünk minden romlik el, és ezzel párhuzamosan befolyásolt a személyes életem, de a kultúrtörténeti vonatkozásai is nagyon érdekeltek a témának, ebben merültem el. Emellett pont akkor költöztem haza Párizsból, akkor történt a Bataclan terrortámadás, amit testközelből éltem meg, minden egy irányba mutatott éppen, de ezeket csak finoman szerettem volna behozni, vizuális utalások, interpretációs folyamatokon keresztül. Hegek, törések, golyónyomok – ez összecsengett a rám nagy hatást gyakorolt spengler-i tézissel. Ez a sokféleség meg is látszik a sorozaton, többféle technikával készült képek, egy kérdéskörnek a több síkja működik egyszerre és áll össze a képek konstellációjában – erre az installációs megoldással is igyekeztem reflektálni. 

0103

Fotó: Hodosy Enikő: A 'Marigold' című sorozatból

0103

Fotó: Hodosy Enikő: A 'Marigold' című sorozatból

Cs. E.

Az eddig említett sorozatok által leírt ívből egy elég apokaliptikus világkép rajzolódik ki. Ezzel szemben, a most látható sorozatod a Capa Központban a Gyógyír című kiállításon egy sokkal tisztább, nyugodtabb atmoszférát áraszt magából. Véget ért a sugárzás és a válság ezek szerint számodra vagy ez csak ugyanannak a gondolatmenetnek/világlátásnak egy elfogadóbb fázisa? 

H. E.

Ez abszolút bennem volt. A „Nyugat alkonya” témát annyira nehéz volt megcsinálni és megélni is, hogy szerettem volna magam mögött tudni teljesen. A kiállítás kurátorával, Gellér Judittal a felkéréskor nagyon egyet tudtunk érteni abban, hogy a kortárs fotónak nem kellene mindig ennyire brutálisnak, nehéznek és szomorúnak lennie. Miért nem tud rámutatni arra is, ami jó? A diploma utáni szokásos alkotói válság után úgy éreztem, hogy bár nehéz új anyagba belekezdeni, de mindenképpen szeretnék eltávolodni a nyomasztástól. Túl vagyok ezen, és a megoldásokat szeretném megtalálni. Így kezdtem el a meditáció témájával foglalkozni, ezzel pont egyidőben keresett meg Judit, hogy szeretne Gyógyír munkacímmel egy tárlatot szervezni. Nem hittem el, hogy ilyen szerencsés együttállás meg tud történni! Nagyon örültem a felkérésnek, lendületet adott a munkának. Persze valószínű, hogy nem így készítettem volna el a sorozatot, ha nem üt be a karantén. Az volt a fejemben, visszatérve az előző kérdésedre, hogy bár egy nagyon egységes koncepció volt a fejemben, valamiféle esztétikumot, „szépséget” szerettem volna mindenképpen létrehozni a képekkel. A tájképek, virágok, önarcképek nagyon kézenfekvő műfaji választások voltak a bezártságban, és a meditáció gyakorlata inspirálta a munkafolyamatot, a képek létrehozását. Volt időm meditálni és fotózni is, ilyen szempontból ajándék volt a karantén. A meditáció elsajátítása olyan élmény volt számomra, amiről azt éreztem, hogy az is a feladatom most, hogy átadjam másoknak is, persze vizuálisan. 

Cs. E.

Akkor a karantén alatt tudtál befelé koncentrálni. Most, hogy már nincs bezártság, mik a terveid?

H. E.

Szeretnék ezzel a témával foglalkozni még, és jó lenne úgy is elkészíteni a sorozatot, ahogyan először elképzeltem a megváltozott szituációk előtt. Sokkal lebegtetősebb, allegorikusabb verzió volt a fejemben, illetve a meditáció tudományos részével is mindenképpen szeretnék foglalkozni. A racionalitás és a képzelet, a mérhető és a nem mérhető ellentétpárjai izgatnak főleg, a meditációban is megvan a kézzelfoghatatlan, de ugyanakkor végbemegy egy biokémiai folyamat is, ami tudományosan vizsgálható. 

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'Available light' című sorozatból

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'Available light' című sorozatból

Cs. E.

Az Elérhető fényben, de az azt megelőző sorozataidnál is visszatérő elemek a különböző objektek, szobrok, virágok. Érdekel a fotográfia keretein túli alkotás, tárgyak, installációk létrehozása vagy csak a fényképezésen belül szeretnéd tartani a műveidet? 

H. E.

Nagyon érdekel a manualitás, sőt még maga a laborálás is nagyon hiányzik. Nem szeretem, hogy az időm nagy részét monitorok előtt kell töltenem. A most készülő új sorozatom, amin dolgozom – ami a Capazine workshop keretén belül valósul meg, és hamarosan a Let’s Eat! tematikájú számában fog megjelenni – szintén a test körül forog. Régóta szerettem volna valamilyen formában foglalkozni a Midas király legendával, nagyon izgalmasnak találom az alaphelyzetét, hogy minden, amihez hozzáér, arannyá változik, ehetetlen lesz. Ennek a fogyasztás-kritikai vetületét vizsgáljuk kollaborációban Fajgerné Dudás Andrea képzőművész, performerrel, a tárgyak arannyá változtatásában pedig Matók Zsuzsi food designer, eat art művész van segítségünkre. Nagyon élvezem a közös munkát, a testből-szobor vagy az ételekből szobrok készítése az aranyozás gesztusával visszavezetett megint oda, hogy tulajdonképpen a fotón túl sok egyéb eszközt is tudok használni.

Cs. E.

A fotó és az élőkép kapcsolata újra megint divatos probléma, amivel sokan foglalkoznak. 

H. E.

Figyelek arra, hogy ne más fotósok munkáiból merítsek inspirációt. Igyekszem mindig trendeken kívül maradni, nem engedni azoknak a divatoknak, amelyek lehet, hogy amúgy nagyon tetszenek és körülvesznek. A képdömping, ami ránk zúdul nap mint nap, egy ideig azt az érzést keltette bennem, hogy fölösleges a fotózás. Ennek ellenére most már egészen másképp gondolom: ezzel van igazán értelme foglalkozni. 

Cs. E.

Mit gondolsz a fényképészet társadalmi szerepéről? Szükség van arra, hogy a művészet társadalmilag „hasznos” legyen? 

H. E.

Kell, hogy legyen a fotónak társadalmi haszna különben öncélúvá válik és giccsé. Folyamatosan reflektálnunk kell a minket körülvevő világra. A legjobb tudásom szerint próbálom mindig a lehető legjobban körüljárni az adott témát, mielőtt kijelentek valamit. Még a személyesebb anyagoknál is szempont kell legyen, hogy felvessen kérdéseket vagy problémákat és párbeszédet indítson társadalmi jelenségekről. Ezeket fel kell vállalni és alkotóként felelősségem van ebben, akkor is, ha csak a személyes szűrőmön keresztül tudok kommunikálni. 

0103

Fotó: Hodosy Enikő: Az 'Available light' című sorozatból