„Én a dalszövegeimet is képekben látom” – Ujj Zsuzsi: Első füzet

„Első füzet Képek, versek, rímek, dalok a naplómból többnyire szerelmi ihletésből szerelmeimnek és barátaimnak minden volt és eljövendő szerelmemnek ajánlom

Ujj Zsuzsanna, 1987. november 1.”

Ujj Zsuzsi Első füzet című kiadványa összesen 100 darab, számozott és aláírt példányban készült a Liget Galéria és az acb Galéria együttműködésében. Számtalan apróság teszi a füzetet elgondolkodtatóan érdekessé. A papírminőség, a tipográfia és a képek fénymásolt-kitört keménysége az összhangzatot már az első fellapozáskor az 1980-as évek szamizdat-hangulatába sodorja. Nem véletlen, hiszen e mostani kiadvány a facsimile változata Ujj Zsuzsi valódi, 1987-ben kiadott füzetének. Az azonnal felbukkanó, egyfajta tiltottság-érzést később a tartalom is képes tovább árnyalni. Az előhang is jelzi, hogy Ujj Zsuzsi szerelmeiről vagy szerelmeinek írt dalszövegeit olvashatjuk a füzetben, időrendi sorrendben. Egy napló közvetlenségénél mégis letisztultabb ez a kiadvány, hiszen szabatosan összeszedett, kiszámítható egységekben tálalja az Ujj kép-dal párokat. Akár egy nyers rockzene pár másodperces riffjei. Minden bal oldalon fotográfiával, minden jobb oldalon egy dalszöveggel találkozhat az olvasó. A dalszövegek szolid tipográfiai rendje közé itt-ott bekerül egy-egy kézzel írt kotta, melyről leolvasható a Csókolom együttes által életre keltett, vershez tartozó dallam – ha az nem ugrana be rögtön az első sor után [1]. Érdekes, hogy A füzetben lévő versek néhol címtelenek, néhol csak „Dal” címet kaptak, és későbbi útjuk során a Csókolom megzenésített környezetében már megváltozott dalcímmel szerepelnek. A füzet közepén, az 1981. XII. Dal című epizód oldalán vehetők észre az első kézi javítások, például a gépelt „töbeg” szó b betűje kézzel áthúzva, és fölé m betű írva – s mindez nyomtatásban. A kiadvány itt egy pillanatra azért határozottan elbizonytalanítja az olvasót, vajon nem egy valódi, nyolcvanas évekbeli fénymásolt anyagot vett-e a kezébe. Ez a kontextus-ugrás az iménti youtube-szörfölés mellett még tovább, máshogyan is mélyíti az elénk táruló Ujj-univerzumot. És mindez a sokdimenziósság – így majdnem negyven év távlatából – még különlegesebb.

Egészen pontosan 1981 novemberétől 1987 júliusáig születtek ezek a szerelemmel összefüggésbe hozható gondolatok és Ujj Zsuzsihoz méltó módon meglehetősen merészen közvetítődnek felénk. A zavarba hozó szókimondás vonatkozik a vágy, a valahová vagy valakihez tartozás, a megcsalás, a megtorlás, a viszonzatlan szerelem okozta kiégés, az öngyilkosság, a kiszolgáltatottság, a dac, a kifejezett vagy az elfogadott agresszió mozzanataira, melyekhez néhol olyan megfontolt vulgaritás párosul, mely hitelesíti az érzelmi végleteket.

A legpozitívabb versek is nyersen viccesek, provokatívak, flegmák és leginkább Ujj identitása körül forognak. Talán a legkülönlegesebb tulajdonsága a füzetnek az a koherencia, melyben ezek a kifejezett, elmesélt, eldalolt – kiszolgáltatott, de nem éppen védtelen vagy magatehetetlen – érzelmek frappánsan átültetődnek a hozzájuk tartozó képi megfogalmazásokba.

Ujj Zsuzsit technikailag sosem vonzotta a fényképezés, ezt a Punktnak adott interjújában is elmondta[2]. Egy kompromisszum miatt kellett a Liget galériabeli kiállításán 1987-ben ezzel a felnagyított technikával installálnia a képeit, viszont az így kapott látványt még közelebb érezte ahhoz a széttépett és szenvedélyes világhoz, amit a dalaiban is kifejezett. „Én a dalszövegeimet is képekben látom.” [3] A képek időtlenek, ma is érvényesek, akár tegnap is születhettek volna, és ez a fajta vigyorogva titkos önfeltárás korunk erkölcsileg megengedőbb mivoltától függetlenül ma is megindító és félelmetes.

A fotográfia és a performanszművészet között lévő féligáteresztő-hártyára került fotográfiák vizuális nyelve a testre rajzolás, a lyukasztás, a kitörlés. Fotografikusságukból kifolyólag elképesztően légiessé tudnak válni. „Mindig több képben gondolkodtam. Ez volt a módszerem.”[4] – az ismétlések segítségével jönnek létre akár egy oldalon vagy „dalon” belül is statikus, reménytelen narratívák.

Ez a meg- és kitört másolat-jelleg rengeteget elvesz az eredeti fotográfiák tónusaiból, sőt, olykor igen fontos szeletet vág ki a lényegből, például a saját arcából, és erre a(z ön-)destrukcióra rímelnek vissza a versek is. A vágyott szerelmi kapcsolat elérhetetlensége, az együttlét tiltottsága és titkos mivolta a kezünk között legitimál egyfajta ma is érvényes, s éppen zine-nek nevezett „női szamizdatot”.