Menü

0103

Fotó: © Nick Knight: Blade of Light for Alexander McQueen, 2004

Válogatás a Photo London kiállításainak képeiből – Tavaszi fotófesztivál-körkép II.

22 • 05 • 11Gyöngyösi Eszter

Idén hetedik alkalommal, 2022. május 12–15. között rendezik meg a Photo London nemzetközi fotográfiai vásárt a Somerset House-ban, mely a 2015-ös megalapítása óta az egyik legnevesebb fotófesztivállá nőtte ki magát. A látogatók idén is számos program közül választhatnak: kiállítások, előadások, tárlatvezetések egész sora várja az érdeklődőket.

Az elismert kurátorokból, kritikusokból és múzeumigazgatókból álló kuratóriumi bizottság szervezésében az esemény mind földrajzilag, mind időbeli síkon széles spektrumot ölel fel: 106 kiállító 18 országból, az 1850-es évektől egészen napjainkig mutat be képeket.

A világhírű fotográfusokat felvonultató csoportos bemutatók között szerepel például az Aperture (New York), amely Nan Goldin, Robert Capa, Gregory Halpern és Viviane Sassen munkáit mutatja be, míg a Taschen (Köln) Sebastião Salgado, Jamel Shabazz és Jeff Mermelstein képeit állítja ki, de láthatóak Irving Penn művei is a Galerie Sophie Scheidecker (Párizs) képviseletében. A Lee Miller Archives a Surrealist Eye című tárlaton keresztül Miller szürrealista látásmódjára összpontosítanak, és munkái férje, Roland Penrose képeivel együtt láthatóak. William Klein képeit a Grob Gallery (Svájc) mutatja be, a Galerie Clémentine de la Féronnière (Párizs) pedig FLORE, Martin Parr és Frédéric Stucin fotóit hozza el, emellett a Magnum Photos Khalik Allah, Bruce Davidson és Yael Martínez alkotásaival van jelen a vásáron.

A Photo London nemcsak világsztárokat vonultat fel, kiemelt figyelmet szentel a feltörekvő tehetségeknek és galériáknak is a Discovery szekció keretein belül, ahol idén Robitz Anikó fotói is szerepelnek a vásáron, akit a Photon Galéria képvisel. A World Photography Organisation/PHOTOFAIRS Shanghai-jal való partnerség eredményeként a fesztiválszervezők egy különleges kínai bemutatót is rendeznek, de Afrika és Latin-Amerika számos galériája is jelen van a kiállítók között. Idén több résztvevő is Ukrajna támogatásának szenteli a standját: néhányan a híres Harkovi Iskola legendás művészeit mutatják be, de megjelennek a kortárs fotográfusok munkái is. Az ezek eladásából befolyt összeget a humanitárius válságtól szenvedők megsegítésére létrehozott alapítványok kapják.

0103

Fotó: © Prince Gyasi: Playground, 2021
Series: Treasure Trove Series
Courtesy of Nil Gallery

0103

Fotó: © Saidou Dicko: Sur le trône act1 tms2, 2021
Series: The Blue Moon Of Ouagadougou
AFIKARIS and the artist

0103

Fotó: © Tim Flach: Flamingo, 2021
Series: Birds C-Type print
Credits: Tim Flack

0103

Fotó: René Groebli: #582, 1949
Series: La magie du ra Vintage gelatin silver print
Courtesy Galerie Esther Woerdehoff

0103

Fotó: © Duchenne de Boulogne: Experiment on Electrical Stimulation of Muscle – weeping woman’, 1855-56
Credits: Robert Hershkowitz Ltd

0103

Fotó: © Rune Guneriussen: Pursuing elevated growth, 2017
C-print
Courtesy: Galerie Olivier Waltman

0103

Fotó: © Jan C Schlegel: Fliegenpilz Jelly, 2022
Series: Of Aliens, Mermaids and Medusas

0103

Fotó: Femme Portant L'Universe (1993).
Courtesy of Angèle Etoundi Essamba and Doyle Wham

0103

Fotó: © Marc Posso: Les jeunes promis, 2021
Series Studio Marc Posso Fine Art Baryta
Credits: AFIKARIS and the artist

0103

Fotó: © Grey Crawford Chroma #119 1979-2019
Series: Chroma Figura Archival Pigment Print
Courtesy: Persons Projects

0103

Fotó: © Thandiwe Muriu: Camo 33
193 Gallery

0103

Fotó: © Nana Yaw Oduro: Somebody tells me why everything happens, 2020
Fine Art Baryta
Credits: AFIKARIS and the artist

A 2022-es Photo London egyik kiemelt eseménye a Master of Photography kiállítás, amely ebben az évben Nick Knight pályafutásának legfontosabb alkotásai közül válogat az 1980-as évektől napjainkig. Knight több mint négy évtizede a fotográfiai szcéna élvonalába tartozik, folyamatosan feszegeti a médium határait és keresi annak minél szélesebb körű kifejezési lehetőségeit. A divatfotókat, portrékat, csendéleteket, tájképeket és aktokat felölelő gyűjteményben több ikonikus kép is szerepel, köztük az Alexander McQueen számára készült Blade of Light (2004). A fotókon megjelenő extravagáns ruhák, a füst, az állatok (Snakes for Alexander McQueen, 2009; Pink Powder, Lily Donaldson wearing John Galliano, 2008) elmossák a valóság és a fantázia közötti határokat. Központi helyet foglal el a tárlaton Knight két új műve: egy hegyi tájkép, amely Caspar David Friedrich romantikáját idézi, illetve egy hatalmas szobor, amely a fotográfia és a 3D nyomtatás ötvözésével készült női alakokat ábrázol.

0103

Fotó: © Nick Knight: Devon Aoki for Alexander McQueen, 1997

0103

Fotó: © Nick Knight: Snakes for Alexander McQueen, 2009

Jegyzetek

Photo London 2022
2022. május 12–15.