Menü

Idén is kiosztják a Paris Photo – Aperture PhotoBook Awards díjait

22 • 11 • 09Gyöngyösi Eszter

Tizedik évfordulóját ünnepli idén a Paris Photo-Aperture PhotoBook Awards, amely a fotográfiával kapcsolatos könyvek megjelenését hivatott ünnepelni és díjazni. Az értékelés három kategóriában történik: az első fotókönyv, az év fotókönyve és az év fotókatalógusa.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy éppen a Paris Photo huszonötödik és az Aperture hetvenedik évfordulóján ünnepelhetjük a PhotoBook Awards tízéves fennállását" – nyilatkozta Florence Bourgeois, a Paris Photo igazgatója.

„Minden évben öröm látni, hogy milyen sokat jelent ez a díj a fotográfus közösség számára. A beérkezett pályaművek száma és minősége – és a folyamatos visszajelzések – alapján is úgy érezzük, továbbra is központi része vagyunk a vásárnak, amely oly sok művészt, kiadót, gyűjtőt és rajongót hoz össze."

Idén is jelentős számú könyv – szám szerint 1026 – érkezett be a pályázatra. Ez komoly növekedés a kezdeti évekhez képest. A zsűrizés és a nyertesek kihirdetése novemberben a Paris Photo rendezvényén lesz. A kiválasztott, majd díjazott művek a Paris Photo ideje alatt a Grand Palais Éphémère-ben lesznek kiállítva, ezt követően pedig nemzetközi turnéra indulnak.

Alább a shortlistes kiadványokból válogattunk.

Az Első fotókönyv kategóriában többek közt Yoshinori Saito After the snowstorm című könyve is versenyben van, aki Japán legészakibb részén, Hokkaidón él. A hosszú téli viharok elvonultával csak a tisztaság, a nyugalom és a csend marad. Könyvében a szűz hóra a növények szárából, leveléből lehullott csontvázszerű formákat örökíti meg, melyek éles kontrasztot alkotnak a fehér hóval.

Zuzana Pustaiova One Day Every Day című debütáló könyve ironikus kommentár a mindennapi életünket befolyásoló különböző társadalmi normákról. A hétköznapi rutin, a nemi sztereotípiák és a szerepjátszás, a „maszkok viselése” csak néhány példa azokra a kulturális kódokra, amelyek egyrészt összekötik a társadalmat, másrészt az egyén szabadságát befolyásoló, gyakran nem kívánt társadalmi nyomást gyakorolnak rá. Ebben a könyvben a művész azt a határt keresi, ahol ezek az egyébként hasznos viselkedési minták kórossá válnak.

Hari Katragadda és Shweta Upadhyay közös projektjét, a I’ll be looking at the moon, but I’ll be seeing you-t Jean Luc Godard: Le Mépris (1963) című filmjének nyitójelenete és Billie Holiday I'll Be Seeing You (1944) című dala inspirálta. Ez az alkotás tulajdonképpen egy óda a köztes időkhöz: az elvesztett szerelmek emlékeivel teli közjátékhoz és a szerelem újraélesztése utáni vágyakozáshoz.

0103

Yoshinori Saito: After the snowstorm

0103

Zuzana Pustaiova: One Day Every Day

0103

Hari Katragadda és Shweta Upadhyay: I’ll be looking at the moon, but I’ll be seeing you-t

Az év fotóalbuma kategóriában versenyez Carmen Winant: Arrangements című műve, mely egyszerű koncepcióval készült: kiadványokból kitépett papírlapok gyűjteménye, amelyeken fényképek és elbeszélések találhatóak. Ezekből született a könyv, amely témáját tekintve – a kutyakiképzéstől, a szülésen át a tantrikus szex módszeréig – a széleskörű hétköznapiságot ábrázolja, ám megközelítésében és alkalmazásában mégis izgalmasan és specifikusan teszi ezt.

Curran Hatleberg River’s Dream albuma szintén a shortlistesek között van. Hatleberg arról ismert, hogy intuíciói által vezérelve járja Amerikát, hogy az ottani élet és táj mindennapjait rögzítse. Jelen albumában a nyár szinte elviselhetetlenül forró napjaira összpontosít, ahol mocsarakon, ligeteken, kerteken és roncstelepeken haladunk keresztül, találkozva a kísérteties titokzatosság és a gyönyörű mulandóság pillanataival.

Tokuko Ushioda két könyvből álló My Husbandjében férjével és lányával töltött örömteli napjait örökíti meg, melyet egy nyugati stílusú ház egyszobás lakásában töltöttek. Ugyanakkor a képeken a magány is megjelenik, amellyel az éjszaka csendjében kellett szembenéznie.

0103

Carmen Winant: Arrangements

0103

Curran Hatleberg: River’s Dream

0103

Tokuko Ushioda: My Husband

Az év fényképészeti albuma kategóriában az egyik esélyes Wolfgang Tillmans To look without fear katalógusa. Tillmans széleskörű fotográfiai munkásságáról ismert, de talán nem túlzás polihisztornak titulálni, aki a formai leleményességet etikai irányultsággal ötvözi, és a mai élet legégetőbb kérdéseivel is foglalkozik.

A Diane Arbus: Documents című könyv az 1967-től napjainkig terjedő cikkek, kritikák és esszék gyűjteményén keresztül a fotográfus munkásságának fogadtatását követi nyomon, és átfogó betekintést nyújt e nagy hatású művész körül kialakult hitekbe és tévhitekbe.

James Barnor: Stories. Pictures from the Archive kiadványa kaleidoszkópszerű áttekintést nyújt a ghánai fotográfus életművéről. A könyv nemcsak Barnor legismertebb műveit mutatja be, de az olvasó betekintést nyerhet a képei mögött álló folyamatokba is. A könyv ezenkívül a fotóiparra gyakorolt hatását és örökségét is tárgyalja.

0103

Wolfgang Tillmans: To look without fear

0103

Diane Arbus: Documents

0103

James Barnor: Stories. Pictures from the Archive

A zsűri idén különdíjat is hirdet PhotoBookok Ukrajnáért kategóriában, melyben többek között Katerina Motylova Loss című könyve van versenyben, mely saját kísérlete arra, hogy válaszokat keressen miért történik mindez velük. Mark Neville Stop Tanks with Books könyvprojektje arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy sürgősen támogassák Ukrajnát, és segítsenek megakadályozni a további orosz inváziót. Émeric Lhuisset Ukraine — Hundred Hidden Faces című kiadványa pedig nagyon hatásos és egyedi megközelítése a jelenlegi ukrán helyzetnek, melyben a fényképek és a kézzel írt szövegek egyaránt fontosak.

0103

Katerina Motylova: Loss

0103

Mark Neville: Stop Tanks with Books

0103

Émeric Lhuisset: Ukraine — Hundred Hidden Faces

Jegyzetek

A kategóriák nyerteseiről – a november 11-i hivatalos díjátadó után – az Instagram oldalunkon számolunk be.