„A riportfényképezés hőskorának egyik kiemelkedő alakja” – Müllner János (1870–1925) élete és képei

Életéről, egyéniségéről, múltjáról nagyon kevés konkrét adat maradt az utókorra. Megismeréséhez csupán azonosított munkái, és az újságokban névvel megjelent képei – melyeknél feltehetően jóval többet készített – állnak forrásanyagként rendelkezésünkre, melyek segítségével némi képet kaphatunk munkásságának közel két évtizedéről, munkamódszeréről, érdeklődési köréről. „A fotóriporter életét és munkásságát lényegében az újságokban megjelent és a közgyűjteményekben őrzött fényképei alapján követhetjük nyomon.”[8] – állapította meg Stemler Ilona.  Tanulmányom adatai is túlnyomó részt e könyv adatain alapulnak.

Müllner János születésének sem helyét, sem pontos dátumát nem ismerjük, joggal feltételezhetjük, hogy egyszerű, kispolgári családban jött világra. Halotti anyakönyve adati szerint 1870-ben született, apja Müllner György – akinek foglalkozását nem említik – , anyja Práger Kunigunda, vallása római katolikus volt. A dokumentumban nem szerepel, hogy voltak-e testvérei vagy gyermekei. Az anyakönyv Müllner foglalkozásaként rajzolót, feleségeként Nagy Erzsébetet, lakáscímükként Budapest, 8. kerület, Víg utca 11-et, halála időpontját 1925. december 25-ét, halála okaként májdaganatot tüntetett fel, korát 55 évben határozta meg.[9] Személyében az 1920-as évek közepén már nem egy ismeretlen kisemberről volt szó, bár nekrológja szerint „élete utolsó éveiben sokat betegeskedett és nyomorgott.”[10] Ekkor már túl volt az 1910-es éveket jelentő legtevékenyebb, fénykorán, amikor sűrűn jelentek meg fotói a képes újságokban, főként a Tolnai Világlapjában. Egy ideig halála után is megbecsülték, 1930-ban a szakfényképészek folyóirata, a Magyar Fotográfia I. Házi Kiállításán szereplő képeiért posztumusz Lomberg-díjjal tüntették ki.[11]  Ezután 1981-ig, a műcsarnoki Tény/Kép kiállításig neve teljesen feledésbe merült. 1945 után a Rákosi- és Kádár-korszakban az 1918-19-es forradalmak és a Tanácsköztársaság idején készült felvételei Jelfy Gyula és más kortárs riporterek forradalmi témájú anyagaihoz hasonlóan neve feltüntetése nélkül, vagy olykor Jelfy Gyula munkáival összecserélve évtizedeken át szerepeltek a történeti- és propaganda-kiadványok, tankönyvek illusztrációiként.           

Müllner Jánosnak néhány lakáscíme ismert,[12] mindig a 8. és 9. kerültben élt, de nem a Nemzeti Múzeum kertje mögött elterülő, a környékbeliektől ’Mágnásfertály’ becenevet kapott elegáns Palotanegyedben, nem az Esterházy-, a Pálffy-, a Wenkheim-, a Károlyi-, a Festetics- és a többi palota szomszédságában lakott. A Nagykörúttól kifelé eső munkás-, ill. proli-negyednek számító külső Józsefvárosban és a ’Franzstadt’-ban meglehetősen szegényes körülmények között, földszintes házban, udvari egyszobás vagy szoba-konyhás lakásban élt feleségével. Szilágyi Gábor szerint: ”Ezekben a kerületekben szerezte élményeit, benyomásait, ezek határozták meg létét és szemléletmódját.”[13] A pénzarisztokrácia helyett egyszerű munkások voltak a szomszédjai. A Palotanegyedbe és a Belvárosba leginkább a régi pesti képviselőház,[14] s főként a Parlament környékén járt politikusokat és előkelőségeket fényképezni.

„A fotóriport hőskorában a fényképeket közlő lapok ritkán nevezték meg a képet készítő fotográfus nevét, kivéve, ha már hírnevet szerzett műtermi fényképész, vagy a hazai és külföldi művészi fotókiállításokon sikeres, díjakat elnyert amatőr művészfotós közérdeklődésre számot tartó eseményről készített képe emelte a lap presztizsét. A vezető képes újságok inkább saját jelentőségüket kiemelve azt hangsúlyozták, hogy a közönség minél eredményesebb tájékoztatása érdekében képtudósításra specializálódott munkatársakat alkalmaznak. A képek alá többnyire a ’Saját fényképészünk felvétele’, vagy ’Lapunk számára készült pillanatnyi felvétel’, és ezekhez hasonló szövegeket írtak a fotós neve helyett.[19] Ez a gyakorlat a Müllnert később gyakran foglalkoztató Tolnai Világlapjára kezdetben kimondottan jellemző volt. 1910. végén viszont a lap megjelenésének tíz éves jubileumán csoportképet közölt az általa rendszeresen foglalkoztatott fényképészekről, s felsorolta az általuk művelt jellegzetes területet, témakört. Müllner keresztnevét tévesen Vilmosnak írva a csoportképek specialistájának tartották, ami rá nem volt igazán tipikus, viszont annál jellemzőbben írták rendkívüli országjáró teljesítményére utalva, hogy „ő a Tolnai Világlapjának vándor-fotográfusa.”[20] Könnyen lehet, hogy már megnevezése előtt évekkel korábban is publikálhatták Müllner fotóit a képes újságok, de a névaláírás gyakori mellőzésének következtében nem tudhatjuk, hogy mikor kezdett Müllner riportokat készíteni. Neve feltüntetésével publikált legkorábbi felvételét 1904-ből az Újságból (05.09) ismerjük. Jókai Mór nagy pompával lebonyolított temetésén a Nemzeti Múzeum lépcsőjén két képben örökítette meg a kor legnépszerűbb regényíróját gyászoló tömeget. Még ez évben különböző lapok közölték névvel jelzett felvételét. Stemler Ilona ez év néhány hónapjának terméséből Eötvös Károlyról a Parlament előtt elkapott, az Új Időkben (07.31.) publikált pillanatfotóját, két felvételét a budapesti kánikuláról, az idős, 1848-as honvédek menhelyén készült képét (08.07.), továbbá a Vasárnapi Ujságban (08.14.) a képviselőház előtt látható politikusok (tévesen Müller János amateur-nek aláírt) képét, és báró Bánffy Dezső cigarettázva sétáló egészalakos fotóját (08.14.) sorolja fel.[21] Növeli a bizonytalanságot, hogy halála után riportertársaihoz került képei közül néhány – melyek hátoldalán láthatóan Müllner szárazbélyegzőjét, szignóját kitakarva, felülbélyegezve, kitörölve vagy átírva – más nevével jelent meg.[22]

A 20. század első évtizedeinek rendkívül mozgalmas volt a politikai élete. A magyar társadalom életében döntő változások érlelődtek, rohamosan növekedtek a politikai és társadalmi feszültségek. Müllner riportjain visszatérő témák a gyűlések, tüntetések és a kilakoltatások felkavaró momentumai. „1908-ban jelen van és fényképeket készít a Nemzeti Lovardában tartott cselédgyűlésen, fényképezi a képviselőházba bevonuló rendőröket. annak feloszlatása alkalmából. Ide tér vissza október 8-án, amikor tüntetők árasztják el a Parlament előtti teret, általános választójogot követelve. … 1910-ben kilakoltatott családok tiltakoznak az utcán tanyát verve. Kétségbeesett lakók gyűléseket rendeznek a lakbéruzsora ellen. … A még mindig késlekedő általános és titkos választójogért 1911-ben újra tüntetnek az emberek a Szépművészeti Múzeum épülete előtt. Müllner a kávéssegédek egy csoportját kapja lencsevégre. 1912-ben a tömeggel vonul fel ugyanezért a Nemzeti Múzeumhoz, s a szónoki emelvényre lépő, beszédet tartó Batthány Tivadar grófot örökíti meg, majd követi a tömeget a városligeti millenáris emlékműhöz”[23] – sorolta Szilágyi Gábor Müllner politikai témákkal foglalkozó riportjait. Bravúros helyzetfelismeréssel mindig ott volt, ahol történt valami, s mindig olyan helyről és abban a pillanatban fényképezett, amelyből az esemény jellegzetessége első pillantásra nyilvánvaló volt. „Müllnert rendkívüli riporteri adottságai (mozgalmasság, és leleményesség mesterségbeli tudással párosulva) tették alkalmassá arra, hogy az elkövetkező másfél évtized szinte valamennyi jelentős eseményén jelen lehessen.[24] … Leleménye nemcsak abban mutatkozott meg, hogy tudta, megsejtette, miből lesz az esemény, és azon ő mindig jelen volt, hanem abban is, hogy mindig a legmegfelelőbb … nézőpontot kereste és találta meg, amelyből az esemény karaktere legjobban kiviláglik.”[25] – állapította meg Szilágyi. Mindezt nem a könnyű, kisfilmes gépek, a Leica, vagy a Contax[26] korszakában teljesítette, melyekkel szinte észrevétlenül kerülhetett közel témájához a fotóriporter, nem is az 1920-as évek Munkácsi Márton és fotóriporter-kortársai által kézből használható lemezes gépei álltak rendelkezésére. A 20. század első évtizedében igényes képek készítéséhez a professzionális fotósok számára nem volt alkalmas az amatőrök emlékképeihez elterjedt boxgép, a Kodak, hanem a többféle feladatra is alkalmas, állványra rögzített, pillanatzárral felszerelt lemezes géppel dolgoztak a riporterek is, melyekről kontakt eljárással vagy nagyítással készítették a pozitív kópiákat. Müllner is profi riportergépekkel fényképezett, 9x12 cm-es, 10x15 cm-es, 13x18 cm-es és 18x24 cm-es üvegnegatívok maradtak fenn tőle.

Formai újdonságok is megkülönböztetik szabadban és belsőben fényképezett jónéhány munkaábrázolását a szokványos, csak dokumentatív jelleggel készült fotográfiák tömegétől. A Lánchíd átépítésé-n, a Színházi díszletfestők-ön, a Motorcsónak készítő üzem-en, a Jégvágás-on egyaránt a vonalvezetés hangsúlyozásával, feszes kompozícióval tereli nézője figyelmét a lényegre. Máskor szokatlan képkivágással kontrasztok alkalmazásával éri el, hogy a néző Müllner véleményét vélje kiolvasni a képből. Andrássy Gyula és Apponyi Albert a Várban című képén nagy világos előteret hagyva a sötét öltözetű két politikus öreges alakját két idejétmúlt figurának, két vén varjúnak láttatja. Müllner az új évszázad első évtizedének végén jut pályája csúcsára. Különösen az olykor százezret is meghaladó példányszámban megjelenő Tolnai Világlapjával alakult ki szoros munkakapcsolata, mely 1908-ban ’világjáró fényképész’-nek nevezte, aki feleségével, Nagy Erzsébettel együtt együtt „már bejárta gyalog majdnem egész Európát, sőt Ázsiának egy részét is.”[29] Az asszony nemcsak az országjárásban és külföldi utazásaiban, hanem budapesti felvételei elkészítésében és a laborálásban is osztozott Müllner munkájában, akinek sem más segítője, sem műterme, sem inasa vagy segédje nem volt. Bejáratott együttműködésük biztosíthatta azt a hihetetlen gyorsaságot, amellyel eljuttatták a felvételeket a lapokhoz. A Vasárnapi Újság 1906-ban közölte Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozatala alkalmából Rodostóban és Konstantinápolyban készült képeit. Szerbiában, Bulgáriában, Macedóniában Görögországban, Egyiptomban fotózott anyagából 1909-ben, majd később a balkáni konfliktusokhoz kapcsolódva publikáltak a lapok.[30] A Tolnai Világlapja ambiciózus tervet, Magyarország fényképes bejárását kezdeményezte Müllnerékkel. Az 1908. június 28-iki számuk címlapján útra indulás előtt teljes fotófelszerelésükkel ábrázolja a Müllner házaspárt és ismerteti útjuk célját: „most útnak indítottuk egész hazánk bejárására s feladatukká tettük, hogy minden nemzetiség között megforduljanak, minden nevezetes helyet bejárjanak. Müllner János utközben le fog fotografálni lapunk számára mindent, a mi egy-egy érdekes, jellemző és kedves népszokást tár olvasóink elé…” Magukat reklámozva írták: ”Ilyen nehéz és különleges feladat teljesítésére … eddig csak a legnagyobb külföldi képeslapok vállalkoztak s nagy örömünk, hogy ebben is versenyezhetik velük a Tolnai Világlapja. ... A világjáró házaspár elindult utjára és pedig gyalog. Karjukon levő széles szalag aranybetüs felirása tudtul adja mindenkinek, hogy ők a Tolnai Világlapja számára és megbízásából járják be gyalog hazánk minden részét.”[31]

Különös ellentmondásként – fokozva Müllner munkássága körüli bizonytalanságok hosszú sorát –a tervezett munka megvalósulásáról sajnos semmi nyom sem lelhető fel. Ezzel ellentétben körülbelül 1908 és 1912 között készített nagyszabású vállalkozásuk elindításáról, megrendelőjéről nem tudni semmit. A vélemények eltérnek arról, hogy a történeti Magyarország várairól és várromjairól készített több száz felvételt – köztük belső részleteket is bemutató képeket is – saját elhatározásból, vagy megbízás alapján készítették-e. Nem tudjuk, hogy korábban, vagy később fényképezett volna várakat, azt sem, hogy maga készített-e munkáiról feljegyzéseket.  Részemről elfogadhatatlan Jankovics Marcell feltételezése, hogy „A várak esetében romantikus szenvedély vihette a fáradságos utakra”[32] … „a képek többségét Müllner egy évszázaddal ezelőtt saját, egyéni lelkesedéséből készítette.”[33] Bár nem tudni, hogy ki és milyen célból bízta meg és állta költségeit, elképzelhetetlen, hogy a Józsefváros külső-negyedében, szoba-konyhás lakásban szegényesen élő Müllner házaspár – akiknek a fotóriporteri tevékenység meglehetősen szűkös megélhetést biztosított, ilyen nagyszabású vállalkozást, a nagyméretű, drága lemezek százait, a vasúti közlekedést saját erejéből finanszírozhatta volna. Hiszen többnyire a vasútvonalaktól messze, és az ország egymástól távol eső, Isten háta mögötti vidékeire a hegyeken álló várakhoz úttalan utakon gyalogolva nehéz felszerelésükkel kellett felkapaszkodniuk, eközben napi költségeiket fedező hivatásos foglalkozásukat nem folytathatták. A várak többsége ma Burgenlandban Ausztriához, a Felvidékhez (ma Szlovákia), Kárpátaljához, Romániához és a Délvidékhez tartozik. A datálást segíti, hogy a Vasárnapi Ujság 1910. július 17-i számában nevük feltüntetése nélkül dupla oldalon közölt összeállítást Müllnerék várképeiből. Más képek készítési idejének meghatározását megkönnyítette, hogy egyes helyeken a műemlékeket kevésbé tisztelő barbár látogatók bevésték a falba nevüket és látogatásuk időpontját, mint Zayugróc várában az 1908-as és az 1909-es dátumokat.[34] Néhány fotón – mint ez külföldön készített felvételeiken is előfordult – a képet élénkítő staffázsfiguraként Nagy Erzsébet, másokon Műllner János alakja is feltűnik, egyértelműen bizonyítva, hogy munkájukat egymással megosztva, közösen végezték. Az összképet nyújtó távoli felvételeket gyakran a romokkal szemközti magaslatról fényképezték.[35] A Felső Mintarajz Iskola (ma Magyar Képzőművészeti Egyetem) 1911-ben 17, 1917-ben 37 képet vásárolt demonstrációs anyag céljára a várképekből. A képek készülte után közel 100 évvel, 2008-ban Várak és várromok címmel kiadványt jelentettek meg.[36] A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) könyvtára és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésének eredményeként 2010-ben Bús düledékeiden…[37] címmel Müllner János századelős várfotóiból kiállítást rendeztek az MKE Barcsay termében. Az anyagot a Simontornyai Vármúzeumban is kiállították.[38] Mai állapotukkal összehasonlítva váraink 100 évvel ezelőtti kinézete megdöbbentő kontrasztot nyújt. Müllner idejében még sok esetben tetővel ellátott, lakott, de ma már csak romként álló várakról készült képei ma is hasznos segédanyaga a középkori és kora-újkori Magyarország várait kutató régészek számára. 2017-ben a Méry Ratio kiadó 132 várról 278 képet tartalmazó albumot adott ki A magyar várak szerelmese [39] címmel.

Az első világháború 100 éves évfordulóján 2014-ben az Országos Széchényi Könyvtárban Képsorsok[43] címmel kiemelten Müllner János fotóiból nyílt kiállítás az intézmény első világháborús archív gyűjteményéből. 2016-ban a Kiscelli Múzeum A Nagy Háború emlékezete a főváros múzeumában[44] című kiállítással idézte fel az első világháború éveit. Fényképanyagában döntő számban szerepeltek Műllner János felvételei, melyek egy része még nem jelent meg kiadványokban és kiállításon sem láthatta még a közönség. A kiállításhoz kapcsolódott Demeter Zsuzsanna – Stemlerné Balog Ilona emlegetett könyve, amely Müllner János első világháborús fotóiból közölt mintegy 300 képet. Müllner hagyatékának legjelentősebb részét – üvegnegatívjait és többszáz pozitív kópiáját – a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára és a Hadtörténeti Múzeum őrzi, de más közgyűjteményekben is vannak képei. Várfotói nagyobbik részét a Műemlékek Országos Bizottsága és a Felső Mintarajz Iskola vásárolta meg, Müllner halála után özvegye is közgyűjteményeknek adogatta el férje munkáit.

„Müllner János a riportfényképezés hőskorának egyik kiemelkedő alakja, akinek … mintegy ötezer szerencsésen megmaradt fényképe alapján sokkal teljesebb képet kaphatunk munkásságáról, mintha csak a képes újságokban megjelent, a neve alatt közölt felvételeket ismernénk. Igazi riporteralkat volt, naprakészen informált, hihetetlen munkabírású, jól ismerte a helyszíneket, jó érzéke volt a megfelelő nézőpont kiválasztásához, ahonnan az események legfontosabb mozzanatát rögzíthette. Lemezes fényképezőgépével nagyon is tudatosan készítette pillanatképeit, és tökéletes biztonsággal látta meg az adott eseményben a képet. Nem csak a főszereplők érdekelték, a közönség, a bámészkodók, szintén jelen vannak, fényképein a tömegnek is arca van. Hihetünk a fent idézett nekrológ írójának, a riportfényképezés valóban a szenvedélye volt.”[45] – foglalta össze a könyv összegzésében Stemlerné Balog Ilona Müllner János munkásságára jellemző legfontosabb vonásokat.