Egy fényképészdinasztia közel százéves története – A Strelisky-műterem: Strelisky Lipót és Sándor

„Kétségtelen … hogy a negyvenes években Strelisky[1] Lipót volt Pesten ’a fényképíró’. Az ebből a korból ránkmaradt daguerrotypek legnagyobb része az ő gondos kezemunkájának nyomát viseli.”[2] – írta fotótörténetünkkel elsőként foglalkozó könyvecskéjében Kreilisheim György. A 19. század egyik legjobb nevű fényképésze Fejős Imre muzeológus szerint is „pályatársai közt … már a negyvenes években az első helyet foglalta el.”[3] Hírnevét kiváló képességein, sokirányú kísérletező tevékenységén, s korunkra fennmaradt művein kívül annak is köszönheti, hogy a műterem apáról fiúra szállva fogalommá vált Pesten. A kritikusok elismerését elnyerve és a közönség körében rendkívüli népszerűségnek örvendve megszakítás nélkül közel száz évig működött. Kreilisheim írta 1941-ben: „műhelye, Sándor fia révén, egészen néhány évvel ezelőttig fennált.”[4] Strelisky Lipót fotográfiánk korai szakaszában, az 1840-es és ’50-es években az elsőként elterjedt fényképező-technika, a dagerrotípia-készítés kiváló művésze volt. L. Baji Etelka, a Strelisky-műteremről írt monográfia[5] szerzője, is így értékelte: „Strelisky Lipót a hazai fényírászat első kiváló mestere és művésze, … a fényképezés (egyik) magyarországi úttörője … jelentős alkotó volt. … kimagasló érdemeivel különleges helyet szerzett magának a fényképezés magyarországi történetében[6] … akinek sikerült a fényképezést olykor művészi szintre emelnie.”[7] Albertini Béla értékelése szerint is „A negyvenes évek … esztétikai igényességéről is tanúságot tevő dagerrotípia készítője … esetenként művészi igényű munkát végzett.”[8] Közkedveltségének megfelelően a korabeli pest-budai lapok sokat foglalkoztak a híres műterem tevékenységével, rengeteg, sokszor egymásnak is ellentmondó történet keringett róla. A korai fotótörténeti írások is az elsők között emlegették a műtermet, de L. Baji Etelka alapos kutatásai kiderítették, hogy a legtöbb elbeszélés a megalapozatlan legendáriumok körébe tartozik, hogy a műterem-alapító életéről, munkásságának tényeiről nagyon kevés biztos adatot tudhatunk. A legszínesebb sztorikat Strelisky dédunokájával, Lubelszky Bélával beszélgető, és a családi visszaemlékezéseket feljegyző Buza Péter helytörténész adta közre,[9] kétségeit hangsúlyozva a hallottakkal kapcsolatban.

Strelisky Lipót Pestre bevándorolt zsidó családba született Galíciában. Apja Dovidl Brod – aki később feltehetőleg szülőfaluja, a galíciai Strelick után Strelisker Dávidnak nevezte magát – 1930-ban a pesti zsidó hitközségben kántori állást kapott. Felesége Jónás Feige (Franciska) volt. Hét gyermekük közül Lipóton kívül Náthán is a fényképezést választotta hivatásul.[10] Mivel Strelisky Lipót születéséről nem maradt fenn dokumentum, az életével foglalkozó írások tág határok közé teszik születése dátumát.[11] L. Baji Etelka kutatási eredményeként előkerült a Strelisky-családot az apa halála után, 1848-ban készült dagerrotípia 1878-as reprodukciója, melyen egy leszármazott a „Strelisky család első fényképe” felirattal ellátva beszámozta a családtagokat és a kép hátoldalán feljegyezte nevüket. A kép alapján – melyen Nándor 30 év körüli fiatalembernek tűnik – az 1815-20 körüli születési dátum sokkal inkább valószínűsíthető, mint a többi adatot is tévesen őrző családi legendárium. Ekkor már Strelisky házasember volt, 1841-ben Schlesinger Samu nagykereskedő lányával,[12] Rózával kötött házasságának 29. évfordulóját örökítette meg egy 1870-ben festett hátterű vizitkártya-fénykép[13] és akvarell festmény[14] és a hozzájuk mellékelt irat, melyen egyetlen fiuk, a fotóműterem utódja, Sándor is szerepel. Strelisky az 1840-43 között a pesti városi Tanácshoz írt pesti polgárjogért folyamodó kérvényében pesti lakosként adót fizető, nős emberként ír magáról, aki, „szorgalommal párosult munkásságom és takarékosságom által némi vagyont is szereztem, nem különben magamat mindenkor erényesen viselvén azoknak, kik esmernek ajánlására érdemes lettem.”[15]

Nálunk is általános volt, hogy a fotográfia korai mesterei valamilyen rokonszakmától pártoltak át a fényképezéshez. Festőknél, grafikusoknál az ábrázolás rokonsága, a dagerrotípiák színezése, ötvösöknél, vésnököknél az ezüstözött lemez megmunkálása, gyógyszerészeknél a kémiai ismeret, tudósoknál a sokoldalú technikai, fizikai és kémiai kísérletezés lehetősége ösztönözte, hogy hivatásként vagy műkedvelőként műveljék a fotográfiát. 1843-ban a Helytartótanácshoz írt kérelméből tudjuk, hogy Strelisky eredetileg az aranyműves mesterséget tanulta ki, több mesternél is szerzett tapasztalatot, s kéri, hogy mesterségét vallása-béli legényekkel folytathassa. Beadványaira a hivatalok megadták a kért engedélyt.[16] Bizonytalan, hogy pontosan hogyan került kapcsolatba a fotográfiával, csak feltevések vannak arról, hogy mikor, kitől, miért tanult meg fényképezni. Az is kérdéses, hogy egyik évről a másikra váltott-e át az ötvösségről a hivatásos fotográfiára, vagy esetleg évekig egymással párhuzamosan folytatta-e mindkettőt. Az 1896-iki Ezredéves Országos Kiállítás általános katalógusa szerint: „Ez időben Budapesten (sic!) három különösen jeles fényképező létezett: Cavalki (sic!), Strelisky és Kramolin. Az első kettő eredetileg aranyműves-segéd … Cavalki … avatta be Streliskyt is, ugy hogy azután együtt hozattak gépet és folytatták tanulmányaikat.”[17] Korabeli dokumentum nem található közös munkájukról. Kawalky – aki Streliskyvel jó barátságban volt – hirdetésben közölte,[18] hogy 1844-ben nyitott dagerrotípia-műtermet. Ha ő lett volna Strelisky tanítómestere, különös, hogy tanítványánál egy évvel később önállósodott volna. A legtöbb szakértő véleménye[19] szerint 1843-ban eddig ismeretlen helyen nyílt meg Strelisky első dagerrotípia-műterme.

1846-ban Strelisky hirdetésben közölte, hogy új, korszerűen felszerelt, bérelt műterembe költözik, melynek kialakításakor az épület már meglévő adottságaihoz kellett alkalmazkodnia. A Hild József által tervezett Bálvány utcai[20] Blüchdorn-ház 3. emeleti „dagerrotipizáláshoz alakított lakosztályában … minden időben néhány másodperc alatt”[21] készültek az arc- és csoportképek, amelyeket aztán a megrendelő igényei szerint színezve, vagy eredeti árnyalatukban kivitelezett. Azt is fontosnak tartotta közölni, hogy „minden anyagát Párizsból hozatja,”[22] bár akkor már Pesten is be lehetett szerezni a fényképezéshez szükséges felszerelést és vegyszereket.[23] Ez évben a Pesti Műegylet műkiállításán – mely elsősorban képző- és iparművészeti munkákat mutatott be – Strelisky két dagerrotípia-arcképpel[24] szerepelt. Sajnos nagyon kevés biztosan nevéhez köthető dagerrotípia maradt fenn tőle. Legszebb, az 1840-es évekből fennmaradt, cégjelzéssel ellátott[25] felvétele két ismeretlen nőt, hasonlóságuk alapján valószínűleg anyát és leányát ábrázolja, mely magas szintű jellemábrázoló készségéről tanúskodik. Minden pózolástól, megszépítéstől mentesen, negatív vonásaikat sem leplezve, magától értetődő természetességgel mutatja az idősebb asszony akaratos, zsarnoki, a fiatal lány csúnyácska-butácska lényét. Technikailag is kifogástalan munka: éles, részletgazdag, finom rajz, szórt, de plasztikus világítás jellemzi. A szabadságharc előtti években főként a társadalom vezető rétegei, neves személyiségek, a nagypolgárság, a középnemesség és az értelmiség egy szűk rétege tartozott túlnyomórészt a dagerrotípia-képek megrendelői közé, akiknek képzettsége, kulturáltsága, fejlett ízlésvilága biztosította a kezdeti időszak képmásainak általánosságban magas tartalmi és technikai színvonalát, póztalan, természetességre, egyszerűségre törekvő megfogalmazását.

Strelisky portrék és csoportportrék mellett olykor más műfajú dagerrotípiát is készített. Mivel a korabeli fényképezés technikai adottságai nem tették lehetővé, hogy fontos történelmi eseményekről eredeti riportként pillanatfelvétellel tudósítson, így az eseményekről, olykor híres emberekről grafikai eszközökkel készült képeket – rajzokat, litográfiákat, metszeteket – reprodukáltak a dagerrotípia ezüstözött lemezére. Strelisky legérdekesebb ilyen módon készült felvétele Az első magyar országgyűlés megnyitása (1848. július 5. Pest) Borsos József – August Pettenkoffen litográfiájáról készült reprodukciója. Strelisky kora több híres személyiségét megörökítette. Sajnos ma már nem állapítható meg, s nem is nagyon valószínű, hogy tőle származna – mint azt Fejős Imre feltételezte[26] – a híres, sok talányos kérdést felvető Petőfi-dagerrotípia. A költő egyetlen fennmaradt fényképi ábrázolásának a nem megfelelő tárolás következtében teljesen elhalványodott rajzát, oxidálódott felületét 1955-ben Escher Károly ’varázsolta újjá’, vegyi eljárással állította helyre és reprodukálta az eredetit,[27] de az oxidáció, a kép fokozatos eltűnése azóta újra tovább folytatódott. Szentmártoni Szabó Géza[28] és Flesch Bálint[29] újabb kutatásai azt feltételezik, hogy Petőfi színész barátja, Egressy Gábor 1845-ben készítette az egyetlen dagerrotípiát a költőről. Fia visszaemlékezéseiben leírta, hogy „Atyám … arcképei igen tiszták voltak, … de múlékonyak. Pár év alatt a világosság teljesen elhalványította, megsemmisítette az alakok körvonalait. … Petőfit is rávette egyetlen egyszer a pózra.”[30] Biztosan Strelisky munkája volt viszont Görgey Artúr ülő derékképe, melyet 1849 májusában, Budavár bevétele után készített a tábornokról. A 2. világháborúban elpusztult képet Kreilisheim György publikálta.[31] Ugyanekkor készítette Görgey vezérkarának öt honvédtisztjéről készült csoportképét, melyről csupán a Vasárnapi Újságban közölt rajz és tudósítás maradt fönn.[32] A családi legendárium szerint nemcsak fényképezte a honvédtiszteket, hanem a szabadságharccal szimpatizálva maga is nemzetőrnek állt, amiért a világosi fegyverletétel után az Újépületben több hónapos börtönbüntetést szenvedett, de ennek a korabeli bürokrácia igen alapos nyilvántartásában semmi nyoma nem található.

Strelisky kiemelkedő hírnevét nemcsak művészien komponált arcképeinek és csoportképeinek köszönhette, hanem technikai újításokkal, s külföldről jött újdonságok gyors bevezetésével is. Alkalmazta a svájci festő, rézmetsző és dagerrotipista Johann Baptist Isenring találmányát, a dagerrotípiák színezését[33] és retusálását. Nagyobb méretű dagerrotípiái mellett – ötvöstudását is hasznosítva – készített babszem nagyságú dagerrotípiákat, a ’szabott formától’ eltérve megteremtette nálunk a „csalódásig élethű mignon, azaz aprócska képek”[34] divatját, amelyeket változatos kivitelben, gyűrűbe, karkötőbe, medaillon-nyakfüggőbe, órafedélbe illesztve viseltek, vagy díszes keretbe foglalta a képeket.[35] Sajnos ezekből egyet sem ismerünk. Fejős Imre szerint „A magyar talbotipisták egyike-másika – így Strelisky Lipót – a fényképezést már alaposan ismerő, a dagerrotípizáláson iskolázódottak közül került ki.”[36] „A hivatásos fényképészek közül úgy látszik Strelisky tért át elsőnek a talbotípiára.”[37] Bár Streliskytől nem maradt fenn papírnegatívról sópapírra másolt talbotípia, feltehetőleg ő is alkalmazta, mert 1848-as hirdetésében – melyben újszerű üzleti fogásként munkáit karácsonyi és újévi ajándékul ajánlja – megkülönböztetetten dagerrotipistának és fotográfusnak nevezte magát,[38] ahogy akkoriban a papírképet készítő fényképészeket nevezték. Az üvegnegatívról papírképre másoló – nálunk az 1850-es évek közepétől általánossá váló – kollódiumos nedves eljárást pedig csak 1851-ben fedezte fel Frederic Scott Archer. Bewster skót fizikus igen népszerű találmányát, a sztereófényképezést valószínűleg Strelisky honosította meg nálunk az ötvenes évek elején. Az emberi szempár egymástól való kb. 6,5 cm-es távolságának megfelelően elhelyezett két objektívvel felszerelt kamerával a témáról készített sztereó-képpárt a szintén kétlencsés sztereónézővel szemlélve fokozott térhatás érhető el. A technikai újdonság népszerűségéről elragadtatott kritikák tanúskodnak: A látvány „oly természetesnek mutatkozik … hogy az emberi szem nem képes megszabadulni azon gondolattól, hogy nem az eredeti … van szeme előtt.”[39] – írta dr. Bardócz Lajos a Magyar Tudományos Akadémia 60 arany értékű pályadíját elnyert művében. A hatást tovább fokozta a sztereó-dagerrotípiák színezése. Strelisky Férfi képmásán „a szemek, az ajkak, az orr … oly természetes arányban mutatkoznak, hogy a látszatot a valótól egyáltalán nem lehet megkülönböztetni”.[40] Kiemelkedő jelentőségű a Nemzeti Múzeum gyűjteményében lévő, asztalra könyöklő, bal kezében könyvet tartó hölgyet ábrázoló szignált[41] felvétele az 1850 körüli évekből. Szintén Streliskynek tulajdonítanak egy hadnagyot ábrázoló finoman színezett sztereó-dagerrotípiát, mely könnyed beállításával, kompozíciójával, kivitelezésével emlékeztet a szignált darabra. Egy ismeretlen szerző fiatal hölgyet kezében sztereónézővel ábrázoló 1856-os dagerrotípiája azt sejteti, hogy az otthon falai közt elsősorban a hölgyek éltek a sztereó-képek nézésével, ezzel az akkoriban még költségesnek számító, de a 60-as évektől a polgári családok körében divatossá vált időtöltéssel.

A Hölgyfutár tudósított arról, hogy Strelisky az ötvenes években Párizsban és Londonban a fényképezést tanulmányozta, és ahonnan „tapasztalatain kívül hozott mintegy 3000 pft. értékű fényírászati gépet.”[42] A Színházi Látcső németországi látogatásáról számolt be: „a leghíresebb műtermeket látogatá, megtanulta ismerni a fényképészetben legujabban tett felfedezéseket, melyeket ő is alkalmazásba fog venni.”[43] A Pester Lloyd Kalenderben Strelisky magyar és német nyelvű, öntudatos hangú hirdetésében ajánlotta műtermét a közönségnek: „Fényképirdámat egészen új felszereléssel megnyitottam. Törekvésem mindig oda leend irányozva, hogy a t. cz. közönségnek e nemben a legjutányosabb áron a legtökéletesebb mutatványokkal szolgálhassak, melyek a művészet legmagasabb fokán … fényképekben találhatók.”[44] Kortársaihoz hasonlóan Strelisky is áttért a fejlettebb technikát biztosító, több példányban készíthető – így tömegtermelésre alkalmas –, a dagerrotípiánál jóval olcsóbb kollódiumos nedves eljárásra. Korai papírképeinek szignált, 1860-ra datált, színezett, keretbe foglalt szép darabja egy kettős női képmás, mely még előző korszakának természetes egyszerűségét idézi. A nedves eljárással tömegessé váló portréfényképezés, az egyre erőteljesebbé váló konkurencia a közönségigény fokozottabb kiszolgálására késztette a műtermi fotográfusokat. A korszak túlzsúfoltsághoz vonzódó ízléséhez alkalmazkodó festett hátterek, papírmasé díszletek vették körül a modoros pózokba beállított alakokat. Streliskyt – bár alkalmazkodott kora elvárásaihoz – jó ízlése megóvta a szélsőséges túlzásoktól, az alakok harmonikus beállítására, a modell és környezete némi összhangjára törekedett. A közönség körében különösen a fényképek színezése, s kiváltképp a fényképészeti és festészeti gyakorlatot igénylő, a fényképeknél drágább kromotípiák váltottak ki nagy sikert: „A sok kirakat közől eggyen különösen megakad szemünk. Ez Sárkány boltja, hol ismert és ismeretlen nevezetességek fényképei vannak közszemlére kitéve. … Legérdekesebb pontja azonban azon chromo-photographiák, azaz színes fényképek, miket Strelisky állított ott ki. Pestnek több szépsége van ott megörökítve. Strelisky eljárását, mely által a színek kimondhatatlan lágyságot és élénkséget mutatnak még eddig nem sajátítá el senki.”[45] – lelkendezett a Vasárnapi Újság cikkírója. 1865-ben húsz báli-ruhás, szép pesti lányokat-asszonyokat a bécsi Grabenen bemutató kromotípiáival aratott sikert.[46] Olajfestékkel színezett kromofotográfiáiért az 1867-es párizsi világkiállításon Mention Honorable dícsérő oklevéllel tüntették ki.[47]

1861-ben a Dorottya utca 11-ben a Pollack Mihály által tervezett ház tetőterét fényképész műterem igényei szerint átalakítva nyílt meg Strelisky nevét a ház homlokzatán hatalmas betűkkel hirdető, hat helyiségből álló új műterme, nagy üvegfalú felvételi teremmel. Képei hátlapján, a verzón egy ideig a fényképész neve és címe mellett a homlokzatot ábrázoló rajzot is feltüntette. Később ennek helyébe – jó reklámként – a kiállításokon nyert elismeréseit sorolta fel. Az 1870-es évek végén költözött át a műterem a Dorottya utca 9-es ház padlásterébe. A következő évtizedtől elhagyta a keresztnevét jelző L. betűt, az 1880-as évek szép, szecessziós rajzú verzóin csak a ’Strelisky’ név szerepelt. Ebből arra következtethetünk, hogy idősödve a 80-as évek második felétől nemcsak a műterem munkájába, hanem vezetésébe is bevonta fiát. Ő maga a 90-es évekig aktívan dolgozott, valószínűleg 60 évi munkásság után 1902-ben vonult végleg vissza a fényképezéstől.[48] Ekkor vehette át fia a műterem vezetését. Így az 1880-as, 90-es évek képanyagában nem tudjuk megállapítani, hogy melyik Strelisky Lipót vagy Sándor felvétele, de az egyértelmű, hogy mindketten szakmájuk igényes, egyenletes színvonalon dolgozó, legjobb mesterei közé tartoztak. Ezekben az években került a műterembe inasnak mosónőjük kisfia, Philip Laub, akinek különleges rajztehetségét felismerve a mester támogatta képzőművészeti tanulmányait. A fiú László Fülöpként az angol uralkodócsalád bravúros portréfestőjeként vált világhíressé.

Míg korábban a Strelisky műterem Pest és Buda polgárait örökítette meg, hírneve növekedésének köszönhetően az 1880-as évektől egyre inkább az előkelő társaság, a felsőbb körök, a híres emberek, művészek, a politikai élet vezető személyiségei, különösen az arisztokrácia és a színházi világ kiválóságainak fényképésze lett. A Vasárnapi Újság, a századvég igényes, a rajzok mellett már fényképekkel is illusztrált társasági lapja rendszeresen közölte a híres szerepeik jelmezében megörökített neves színészeket: Küry Klárát, Ódry Árpádot, Pálmy Ilkát és a többi hírességet. Blaha Lujzát Czigány Panna, Árva Zsuzsa, Turi Borcsa és más korabeli népszínművek szerepeiben látjuk, Jászai Mariról Az Ember tragédiája Évájaként Strelisky egész sorozatot fotografált. A budai Népszínház tagjairól albumot készített. Harsányi Zsolt szerint: „Strelisky … nemcsak igen ízléses, hanem merész művészember is és fényképezőgépével minden színházi eseményt nyomon követett.” Sándor fia[49] már gyerekkorától szinte a színházban nőtt fel, mivel apja a pesti német színház hivatásos fényképészeként munkájáért minden estére szóló színházlátogatást kapott.[50] A műterem jól jövedelmezhetett, mert Hevesi Lajos leírása szerint Strelisky Lipót a Hold utcában lévő házát háromemeletesre építtette át, melynek „a fölső emelet freskói Lotz Károlytól valók, s a photographiára vonatkoznak.”[51] 1882-ben Strelisky Lipót Triesztben aranyérmet, 1888-ban udvari fényképész címet nyert el. A Fényképészeti Lapok kritikusa az 1885-ös budapesti országos kiállításról írta: „Sikerült arczképeket állítottak ki, … kik közül Strelisky aquarel képei tetszenek, mint újdonság.”[52] 1895-ben a városi tanácshoz intézett beadványon „Strelisky Lipót udvari fényképész” aláírás szerepel. Strelisky Lipót 89 éves korában,[53] 1905. június 20-án halt meg Budapesten.

1910-11-ben Strelisky a Dorottya utca 1. szám alatti szecessziós Gerbeaud-házba költözött, melyet emeletráépítéssel építették át. Legfelső szintjét rendkívül elegáns, 15 helyiségből álló fényképész műterem céljára alakították ki, vízmedencés-szökőkutas előcsarnokkal, képekkel, szobrokkal díszített fogadóteremmel, öltözőkkel, három felvételi műteremmel, télikerttel, télen havas felvételek színhelyéül szolgáló, nyáron kertté alakított terasszal, előhívó-, másoló helységekkel, retusáló- és festő teremmel. A Gizella térre néző homlokzaton hatalmas ’Strelisky’ felirat és címert tartó oroszlánok hirdették a fénykorát élő mester hírnevét. Apja hagyományát folytatva Strelisky Sándor is főként a színházi világ hírességeit fényképezte, többnyire színpadi jelmezükben, olykor ’különféle pikáns pozitúrákban’. Személyében is kötődött a színházi világhoz: első felesége, Bény Irma a Népszínház, örökbe fogadott lányuk, Ligeti Juliska a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. „Strelisky éppen úgy hozzátartozott a slágerdarab érdekes és óriási szervezetéhez, mint akár a színházi titkár, vagy a fővilágosító.”[70] 1919-ben a Figáró riporterének adott interjújában mesélte el, hogy hogyan készültek műtermében egy-egy előadás képei: „Feljött a műterembe az egész társulat, … ládákban hozták a kosztümöket, aztán a rendező, eljátszatta nekem az egész darabot, hogy én válasszam ki, melyik jelenetet érdemes lekapni. … Blaháné … éppen olyan egyszerűen és keresetlenül állott a masina elé, mint a színpadon.”[71] – jegyezte meg az idős fotográfus. Reggeltől délutánig a szerepfotókból és a művészek portréiból mintegy száz felvétel készült, melyekből – miután a színház igazgatósága reklámcélokra és az előcsarnok díszítésére kiválasztotta a legsikerültebb képeket – „egész kocsirakománnyal csinált kabinetképeket a műterem,”[72] s képes levelezőlapokon is terjesztette a közönség kedvenceinek fotóit. A Dorottya utcai műterem falain és albumaiban a két Strelisky mester fényképein a magyar színjátszás hetven éve volt megörökítve. 1916-ban IV. Károly koronázásakor Strelisky is részt vett az Érdekes Újság által összeállított reprezentatív Koronázási album protokolláris felvételeinek elkészítésében.

A millenniumi kiállításon már – mint elismert fotográfus – Strelisky Sándor igen sikeresen szerepelt, munkáit ezüst államéremmel díjazták és elnyerte „József főherceg ő. cs. és kir. fensége udv. fényképésze”[54] kitüntető címet. „Portréi megrendelőihez méltóan elegánsak, jól eltalált beállításokban, hátteret, díszletet, kelléket ritkán alkalmazva örökítette meg őket.[55] A családi eseményeket megörökítő csoportképeken jó arányérzékkel rendezte el a családtagokat, a képek egyben a családon belüli hierarchiát és összetartozást is kifejezik.”[56] – jellemzi munkáit L. Baji Etelka. Tagja volt a főváros legjelesebb szakfényképészeit tömörítő Fényképészek Szövetkezete nyolctagú társulatának, mely kizárólagos jogot kapott a kiállítás épületeinek és a kiállított tárgyaknak fényképezésére és a képek árusítására. Az ezredéves kiállítás idejére a Dorottya u. 9-ben ’városi irodát’ nyitottak, hogy a kiállítás alkalmából önmagukat megörökíttetni vágyók tömegeinek igényét kielégíthessék.

Strelisky Sándor a legnagyobb feltűnést az ún. ’composite fotó’[57] technikával, a festett környezetbe több fotográfiából montázs segítségével összeillesztett, egyetlen felvétel illúzióját keltő, falusi mulatságot jelmezes szereplőkkel ábrázoló Csárdás című kompozíciójával aratta, mely az 1895-ös párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert. A kép kisebb méretű változatát a műkereskedésekben nagy szériában árusították. A népszínművek világát megjelenítő, jelmezes élőkép-szerű kép középpontjában Blaha Lujza és a korszak többi ismert színművésze táncol. A Fényképészeti Értesítőben a millenniumi kiállításról beszámoló cikkében Lőwinger Mór nagy elismeréssel írt a képről: „Strelisky fényűzéssel berendezett fülkéjé(ben) … egy hatalmas, 3 méter hosszú, másfél méter magas csoportkép … a népszínház művészeit ábrázolja egy csárdás jelenetben. Maga az arrangirozás Strelisky mesterkezére vall. A csoportban nem kevesebb mint száz személy van, de dacára ennek a nagy számnak, minden egyes alak oly figyelmes elrendezésben részesült, oly könnyedséggel van állítva, hogy a kép összhatását el nem tévesztheti. Fokozza a hatást a befestett gyönyörű háttér is.”[58] A fényképbe való ’belefestés’, vagy a festett háttér előtti portréfényképezés akkoriban általános gyakorlat volt. „Annak előtte nagyobb kaliberű csoportképeket … ilyen káprázatos kivitelben látni egyáltalán nem lehetett.”[59] – lelkesedett a Magyar Fényképészek Lapjában a Platinotypiák című cikk szerzője. Szilágyi Gábor szerint: „A Jelmezbál a Várban … a Csárdás méltó párja volt. A hatalmas előcsarnok márványlépcsőjén fel-le sétáló, álldogáló szebbnél-szebb ruhákba öltözött férfiak és nők kavalkádjából Strelisky mozgalmas, sokszínű tablót komponált. … gondosan megtervezett mozgása az ábrázolás színvonalát tekintve … alkotóját a magyar fotográfia élvonalába emeli.”[60] Szintén a composite-fotó technikájával készítette a Vasárnapi Újságban[61] közölt képét Udvari bál a millenniumi ünnepségsorozat keretében a budai királyi palota dísztermében címmel, melyen csak az alakok egy-egy csoportja készült fényképezőgéppel, a csillártól a padlóig a terem minden részlete festve van. Az egyes alakok eltérő irányból vagy magasságból való megvilágítása azonban árulkodik arról, hogy több, különböző felvételből lett összeállítva a kép. Hozzá hasonló – írta Baki Péter – a Vasárnapi Újságban 1897-ben közölt Palotás tánc a Várszínházban tartott művészi előadáson[62] című képe és az 1900-ban publikált összeállítása, mely a budapesti színházak 39 művésznőjét – köztük Jászai Marit, Blaha Lujzát – mutatja be.[63] Strelisky a 25 éves házassági évforduló című 1899-es sokalakos családi csoportképét és a száz zenészt a festett orgona előtt a pódiumon ábrázoló, 1903-ban készített A filharmonikusok zenekarának 50 éves jubileuma című kompozícióját is több kép összemásolásával készítette[64]. Csak újságban közölt kép formájában maradt fenn az Estély a Park Klubban[65] és az Élő sakk-játszma[66], jótékony célú előadás arisztokrata résztvevőkkel a Várszínházban című, talán legérdekesebb composite-fotója, melyhez sakkfigurákként ismert arisztokratákat fényképezett.

A kor jeles férfiait – az uralkodóház családtagjait, politikusokat, arisztokratákat, jeles írókat, művészeket, tudósokat – megörökítő, kollégái által ’mágnás fényképésznek’ nevezett Strelisky műtermének „karácsony előtti kirakata (1898-ban) szinte extázisba hozta a közönséget.”[67] Jelentős képzőművészek is szép számban ültek Strelisky Sándor kamerája előtt. 1899-ben az Országház tervezője, Steindl Imre számára a közreműködő művészek, mérnökök, iparosok, mesteremberek félalakos portréiból[68] összeállított fényképalbumot csináltattak ajándékul Steindlnek Streliskynél, aki a képekből tablóképet is készített. „Mind a százharminc kép pontos, gondos munkával készített, szépen beállított, az ábrázolt személy egyéniségét meggyőzően visszatükröző felvétel.”[69] – idézi Szakács Margitot L. Baji Etelka. Mindig igényesen készített felvételeit közölték a fotográfiai szaklapok, a Magyar Fényképészek Lapja és A Fény is. A divatos fotográfus a századforduló éveiben sikerét kihasználva fiókműtermeket nyitott Pozsonyban, Pécsett és Pesten a Kecskeméti utcában. A fiókműtermek vezetői idővel önállósodtak.

Az első világháború utáni évek hanyatlást hoztak az igényesen dolgozó fényképész műtermeknek. Az elért értékeket őrző fényképész mestereknek a ’boldog békeidőkben’ megteremtett biztos anyagi helyzete megrendült, a megrendelések száma a háború előttinek töredékére zuhant, konkurenciaharc dúlt közöttük, melynek haszonélvezői az igénytelen munkát egyre alacsonyabb árakon végző kontárok voltak. Strelisky Sándor 1923. február 23-án halt meg Budapesten. A hanyatlásnak indult műtermet özvegye jellegtelen tucat-portrékat gyártva működtette tovább.[73] L. Baji Etelka szerint a Strelisky műterem „Mindvégig megmaradt a fotóipar keretein belül, megbízhatóan magas színvonalat nyújtott, munkáját igényesség és nagyfokú technikai biztonság jellemezte.[74] … végig a magyar fotóipar élvonalához tartozott. … Napjainkban a közgyűjtemények ezrével őrzik a műterem különböző korszakaiban keletkezett fényképeket, ezek egyaránt becses emlékei mind fotótörténetünknek, mind a magyar történelemnek és kultúrtörténetnek.”[75]

(2023. július, Tőry Klára)

Jegyzetek

[1] A család neve a korabeli iratokban többféle formában: Streliskÿ, Strelisky, Streliszky, Streliczky, Sztreliczky, Strzelisker, Strelitska Streliszker, Strelisker fordult elő. Közli: L. Baji Etelka: Streliskÿ Egy fényképészdinasztia száz éve. A magyar fotográfia történetéből 23. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001. 7. o.

[2] Kreilisheim György: Régi magyar fényképezés 8. o.

[3] Fejős Imre: A fényképezés feltalálása Foto, 1954. november, 1. o

[4] Kreilisheim György: i. m. 8. o.

[5] L. Baji Etelka: i. m.

[6] L. Baji Etelka: Egy fényképészdinasztia: a Strelisky-műterem közel százesztendős tevékenysége. Fotóművészet, 1996/3-4. 86. o.

[7] L. Baji Etelka: Streliskÿ i. m. 6. o.

[8] Albertini Béla: A magyar fotókritika története 1839-1945 Múzsák Közművelődési Kiadó, 1987. 10., 11. o.

[9] Buza Péter: Túléllek én, Nájgebáj! Budapest, 1980.7.; In: Buza Péter: Pest-budai történetek – rendhagyó városnéző séta. XIII. Túléltünk Nájgebáj! 172-180. o. (Nájgebáj a korabeli pesti szlengben a lipótvárosi kaszárnya és börtön, a Neue Gebäude neve volt)

[10] 1859-től az Erzsébet tér 9-ben, 1862-től a Háromkorona utca 7-ben, a következő évtől a 8-as számú ház udvarán építtetett egy földszintes ház tetőterében műtermet, melyet halála után 1864-től özvegye vezetett. Közli: L. Baji Etelka: i. m. 24. o.

[11] Dédunokája szerint Strelisky 1807-ben, Buza Péter szerint 1809-ben, Kankowszky Ervin 1940-ből kéziratban fennmaradt A magyar fényképezés enciklopédiája szerint 1815-ben született, Kincses Károly pedig az 1820-as, a pixinfo.com Petur nevű szerzője az 1816-os évet feltételezi.

[12] Strelisky a pesti városi Tanácshoz írt kérvényében említi feleségét, így a mellékelt iraton a hozzátartozó tévesen írta, hogy a feleség Tetinger Róza. Közli: L. Baji Etelka: i. m. 10. o.

[13] Strelisky Lipót: Hagyományos zsidó esküvő, Strelisky Lipót 29. házassági évfordulója, 1870. Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára Közli: L. Baji Etelka: i. m. 10. o.

[14] 70x86 cm Zsidó Múzeum, Budapest Közli: L. Baji Etelka: i. m. 10. o.

[15] Strelisky Lipótnak a pesti városi Tanácshoz írott beadványa, amelyben polgárjogért folyamodik. é. n. Közli: L. Baji Etelka: i. m. 9. o.

[16] Közli: L. Baji Etelka: i. m. 13. o.

[17] Az 1896-iki Ezredéves Országos Kiállítás általános katalógusa XVI. füzet, XV. csoport, Sokszorosítóipar, 5. kötet. 22. o. A katalógus nem említette a velencei festő Jacopo Antonio Marastonit, aki magyarrá válva Marastoni Jakabként a korabeli sajtó (Der Spiegel, 1841.7.10.) által bizonyítottan Párizs, Bécs és London után Európában negyedikként Magyarországon 1841-ben elsőkén nyitott dagerrotípia műtermet a Feldunasoron, a mai Gresham-palota helyén állott Nákó házban. A sajtó lelkesen méltatta az 1841-es Műegylet tárlatán bemutatott 20 dagerrotípiáját, s rendszeresen tudósított szerteágazó tevékenységéről. Éveken át nagy elismertségnek örvendve százszámra készítette felvételeit. 1846-ban létrehozta az Első Magyar Festészeti Akadémiát, s bár tanítványait a festői és grafikai képzés mellett a dagerrotípia készítésébe is bevezette, maga végleg visszatért a portréfestészethez. Közli: Tőry Klára: Magyar fotótörténet a kezdetektől az 1870-es évekig (kézirat) Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1985. 27. o.

[18] Pesther Tageblatt, 1844. ápr. 17. 875. o. Idézi: Fejős Imre: A magyar fényképezés kezdetei Folia Archaeologica IX. 1958. 249. o.

[19] L. Baji Etelka (i. m. 15. o.), Hevesy Iván (A magyar fotoművészet története Budapest, Bibliotheca, 1958. 15. o.), Fejős Imre (A fényképezés feltalálása i. m. 1. o) és Szakács Margit is az 1843-as időpontot fogadja el. Torda József is 1921-ben Strelisky Sándorra hivatkozva 1843-as műterem-alapításról írt. A dédunoka Lubelszky Béla romantikus történet keretében 1840-es Dorottya utcai műterem-alapításról mesélt.

[20] Ma Október 6. utca 6.

[21] Der Spiegel, 1846. május 9. 90. o. Idézi: Szilágyi Gábor Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig. Magyar Filmintézet, 1996. 19. o.

[22] Der Schmetterling, 1846. május 11. 296. o. Idézi: Szilágyi Gábor i. m. 19. o.

[23] 1843-ban Calderoni István nyitott elsőként fotókereskedést, 1846-töl Fajth János optikus az első fotóműszerész kamerákat is készített, az 1850-es években az Oszvald-testvérek eredeti francia lemezeket és vegyszereket reklámozott.. (Der Spiegel, 1850. május 22. Közli Fejős Imre: A magyar fényképezés kezdetei. i. m.. 251. o.

[24] A pesti műegylet által 1846-ik évben a városi tánczterem épületében kiállított művek (pótlék) lajstroma. Pest, 1846. Közli: Szilágyi Gábor: i. m. 24. o.

[25] Az 1840-es évek viseletében ábrázolt két hölgy dagerrotípia-arcképe dobozának belső oldalára ragasztott címkén a Strelisky L. fényképész felirat mellett a Dorottya utcza 11. sz. Pesten műterem-cím olvasható, de az 1861-ben nyílt műteremben már nem készített dagerrotípiát. L. Baji Etelka azt valószínűsíti, hogy a korábbi dagerrotípiát később helyezték el az új dobozba a későbbi műterem címkéjével. L. Baji Etelka: i. m. 19. o.

[26] Fejős Imre: i. m. 249. o.

[27] Escher Károly: Riportfényképezés. Budapest, 1957. 132. o.

[28] Szentmártoni Szabó Géza: Feltevések a Petőfit ábrázoló dagerrotípiáról. Irodalomismeret, 1998. május 96-103. o.

[29] Flesch Bálint: Kísérlet a Petőfi dagerrotip szerzőjének megállapítására, dagerrotip lemezek adatainak számítógépes értékelése segítségével http://archfoto.tripod.com/petdagel.html 2013.03.27.

[30] Egressy Ákos: Petőfi Sándor életéből. Budapest, 1909. Idézi: Fejős Imre: i. m. 2. o.

[31] Kreilisheim György: i. m. 3. kép

[32] Vasárnapi Újság, 1893. február 5. 85. o. Közli: Gátiné Pásztor Mária: Arcképalbumok, városképek, ’fényirdai’ emlékek a Budapest Gyűjteményben (Mozaikok a fővárosi fotográfia első 50 esztendejéből 1850-1900.) Budapest, 1964. 9. o.

[33] Közli: Fejős Imre: A fényképezés feltalálása i. m. 1. o. A gumiarábikumba kevert pigment poralakú festékanyagot ecsettel vitték fel, és hő alkalmazásával rögzítették a dagerrotípia érzékeny ezüstfelületére.

[34] Idézi: Szilágyi Gábor i. m. 19. o.

[35] Közli: Fejős Imre: i. m. 1. o.

[36] Der Ungar,1848. 636. o. nyomán közli: Szilágyi Gábor: i. m. 30. o.

[37] Fejős Imre: i. m. 1. o.

[38] Der Ungar i. m. 636.o. nyomán közli: Fejős Imre: i. m. 2. o.

[39] Dr. Bardócz Lajos: A felfedezések és találmányok története, különös tekintettel a gőz és villamosság alkalmazására és a fényképezés kifejlesztésére. Pest, 1865. 174. o. Idézi: Szilágyi Gábor: i. m. 58. o.

[40] Dr. Bardócz Lajos: i. m. 58. o.

[41] A nézőüvegek alatt nevét hibásan, „Srelisky”-nek írva a bőrbe nyomva látható is a mester neve.

[42] Hölgyfutár, 1857.02.14. 259. o.; 02.21. 177. o. Idézi: Szakács Margit: i. m. 15. o.

[43] Színházi Látcső, 1863. okt. 1. 4. o. Idézi: L. Baji Etelka i. m. 26. o.

[44] Pester Lloyd Kalender für das Jahr 1861. Pest, 1861. Idézi: L. Baji Etelka: i. m. 22. o.

[45] Vasárnapi Újság, 1865. okt. 29. 355. o. Idézi: Gátiné Pásztor Mária: i. m. 8. o.

[46] Fővárosi Lapok, 1865. okt. 15. Közli: L. Baji Etelka: i. m. 30. o.

[47] Közli: Szilágyi Gábor: i. m. 173. o.

[48] Közli: L. Baji Etelka: i. m. 40. o.

[49] Strelisky Sándor születési idejét nem ismerjük pontosan, az őt ábrázoló fotográfiák alapján 1860 körüli időpont valószínű.

[50] Harsányi Zsolt: Utazás a sugólyukon túl. XIII. A színházi fényképésznél. Színházi Élet, 1917 ápr. 8-15. 56-58. o. Közli: L. Baji Etelka: i. m. 31. o., s megjegyzi, hogy Harsányi írása hemzseg a tévedésektől és pontatlanságoktól.

[51] Hevesi Lajos: Budapest és környéke. Budapest, Ráth Mór, 1873. 118. o. Idézi: L. Baji Etelka: i. m. 32. o. A kutatók nem bukkantak a Lotz freskók nyomára.

[52] Cs. G. (Csonka Geyza): A budapesti orsz. kiállításból Fényképészeti Lapok, 1885.5. 100-101. o. Idézi: Albertini Béla: i. m. 136. o.

[53] Petur: Történelem: Strelisky Lipót 2012.05.18. https://pixinfo.com/cikkek/tortenelem-strelisky-lipot/

[54] Közli: L. Baji Etelka: i. m. 40. o.

[55] L. Baji Etelka: i. m. 41. o.

[56] L. Baji Etelka: i. m. 51. o.

[57] Az 1860-80-as években főként Angliában Gustav Rejlander és Henry Peach Robinson festők által művelt technikával akarták az akadémikus festészet allegorikus, anekdotikus, patetikus vagy moralizáló témakörét fényképi eszközökkel megvalósítani. Strelisky ezzel szemben nagy létszámú szereplőgárda megjelenítésére alkalmazta a composite-fotót, mivel akkor még – különösem zárt térben - technikailag nem tudtak nagyobb létszámú csoportot egy felvétellel lefényképezni.

[58] Lőwinger Mór: A fényképészet az ezredéves orsz. kiállításon Fényképészeti Értesítő, 1896. 21. 326. o. Idézi: Albertini Béla: i. m. 143. o.

[59] Platinotypiák. Magyar Fényképészek Lapja, 1897. 161-162. o. Idézi: Albertini Béla: i. m. 76. o.

[60] Szilágyi Gábor i. m. 237. o.

[61] Vasárnapi Újság, 1897., 1. sz. 4-5. o. Közli: Baki Péter: A Vasárnapi Újság és a fotográfia (1854-1921) A magyar fotográfia forrásai 2. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2005.

[62] Vasárnapi Újság, 1897., 14. sz. 213. o. Közli: Baki Péter: i. m. 26. o.

[63] Vasárnapi Újság, 1900. 51. sz. 855. o. Közli: Baki Péter: i. m. 27. o.

[64] Közli: L. Baji Etelka: i. m. 57. o.

[65] Vasárnapi Újság, 1900. febr. 11. 81. o. Közli: L. Baji Etelka: i. m. 62. o.

[66] Szalon Ujság, 1902. ápr. 15. 11. o. Közli: L. Baji Etelka: i. m. 56. o.

[67] Az amateur fényképészetről. Magyar Fényképészek Lapja, 1902. 31-33. o. Idézi: Szilágyi Gábor: i. m. 54. o.

[68] A Steindl-album élménye. Summa Artium. 2015. ápr. 14. https://issuu.com/summaartium/docs/steindl-album

[69] Szakács Margit: A Steindl album. Történeti Múzeumi Közlemények, 1984. 1-2. Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó. Idézi: L. Baji Etelka: i. m. 66. o.

[70] Idézi: L. Baji Etelka: Tudod te, Streliskÿ, mennyire utállak! A színházi fényképezés pillanatképei Élet és Tudomány, 2002/2. 50. o.

[71] Idézi: L. Baji Etelka: i. m. 50. o.

[72] Idézi: L. Baji Etelka: i. m. 50. o.

[73] (a műteremről) „csak annyit tudunk, hogy jelentőségét mindinkább elveszítve – kb. 1940-ig fennmaradt.” L. Baji Etelka: Streliskÿ i. m. 103. o.

[74] L. Baji Etelka: i. m. 103. o.

[75] L. Baji Etelka: Egy fényképészdinasztia i. m. 91. o.

Egy fényképészdinasztia közel százéves története – A Strelisky-műterem: Strelisky Lipót és Sándor

Következő

„Mindenki tud egy jó fotót készíteni” – Elárverezték Dorothy Bohm (1924–2023) gyűjteményét

Edith Tudor-Hart életművének újraértelmezése feminista szemszögből

A mérnöki precizitás és a romantikus festészet képi világa Heinrich Kühn fényképein

Az ellopott ikonikus Churchill-portrét Olaszországban találták meg

Vizuális és szöveges narratíva Hámos Gusztáv és Katja Pratschke fotófilmjeiben