Menü

„Minél gyorsabban élünk, annál kevesebb érzelem marad a világban” – Stanko Abadžić képei Budapestről

23 • 09 • 08Baki László

A nagyvárosok múltjának és jelenének metszéspontjait fáradhatatlanul kereső Stanko Abadžić ezúttal Budapesten készült városképeiből adta ki legújabb könyvét, melynek bemutatója a Mai Manó Házban lesz szeptember 13-án. A Budapest – Sketches for a Portrait of the City (Budapest – Vázlatok a város portréjához) száz fekete-fehér felvételt tartalmaz, az előszót pedig Kukorelly Endre írta.

Stanko Abadžić horvát fotográfus és fotóriporter 1952-ben született Vukovarban, jelenleg Zágrábban él. 15 éves volt, amikor édesapja megvette neki az első fényképezőgépét, egy orosz gyártmányú Smena 8-at. Ezzel a fényképezőgéppel készítette az első fotóit. Ezt követően csatlakozott a Borovo Fotóklubhoz, ahol a médiummal kapcsolatos technikai ismeretein finomított. A klubon keresztül képeit csoportos és egyéni kiállításokon is bemutatták Vukovárban és Borovóban.

Abadžić a horvát Vjesnik napilap fotóriportereként kezdte pályafutását. Ebben az időszakban Tunéziában, Máltán és Törökországban készített fotóriportokat. 1991-ben Abadžić külföldre költözött, és sok évig nem tért vissza Horvátországba. Négy évet élt Németországban, majd utána hét évet töltött Csehországban, Prágában. Több interjúban is megjegyezte, hogy Prága volt az a város, amely a legnagyobb hatással volt művészi kifejezésére. Talán éppen ez inspirálta, hogy a fotóriportokról a művészi fotográfiára váltson. A fényképezés nagy mestereinek hatására – főleg Henri Cartier-Bresson képei után – Abadžić művészfotói szinte kizárólag fekete-fehér filmre készültek.
Csehországban számos csoportos és egyéni kiállításon vett részt, melyek közül a legnagyobb a retrospektív kiállítása volt a prágai Josef Sudek Galériában, ahol megjelent az első monográfiája is, U ogledalu života (In The Mirror of Life) címen.

2002-ben tért vissza Horvátországba és a zágrábi Mimara Múzeumban a leghíresebb prágai sorozatát mutatták be. Abadžić önálló kiállításokon vett részt több európai országban (Csehország, Horvátország, Németország, Portugália, Svájc és Spanyolország), de Európán kívül (Argentínában, az USÁ-ban és Japánban) is láthatóak voltak alkotásai, és fontos szakmai elismeréseket, valamint számos kitüntetést kapott alkotói munkájáért.

0103

Fotó: Stanko Abadžić: Budapest - Vázlatok a város portréjához)
ISBN 9786158230308
Pillangó Könyvek Kft. – arTresor Naklada,. 2023

„A globalizációs folyamatok általában felgyorsítják az élet ütemét, és elkerülhetetlen változásokat hoznak az életmódban és általában a társadalomban. Elszomorít, hogy sok kellemes városi miliő egyik napról a másikra eltűnik, és helyüket szupermarketek és arctalan építmények veszik át. Minél gyorsabban élünk, annál kevesebb érzelem marad a világban. Ez lehet az oka annak, hogy a fényképeim nem tűnnek kortársnak, és hogy miért tekintek vissza arra az időre, amikor az emberek még közelebb álltak egymáshoz. Minél lassabban élünk, annál mélyebben érezzük a körülöttünk lévő világot. Ez az én általános filozófiám.”

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, A legjobb kilátás

Stanko Abadžić Budapestet bemutató albumában a ma sokszínű és modern világváros pompás épületei között kutat a mindennapi élet töredékei után, merevíti ki a létezés képkockáit, tapintja ki a város pulzusát; hallgatózik, megfigyel és rögzít. Ahogy egy interjúban fogalmazott:

„A fényképezőgép egyértelműen a fejem és a szívem kiterjesztése.”

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Régi pályaudvar

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, A mi sarkunk

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Ki van forró vízben?

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Holnapig

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Megfigyelés

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Épp elhaladva

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Nem teljesen biztos

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, A parton

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Lassú ütem

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Lazítás félbeszakítva

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Öreg város, fiatal barátok

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Szünet

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Nincs mosoly

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Mosoly

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, A piacon

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, Örvény

0103

Fotó: © Stanko Abadžić: Budapest, A budapesti Riviéra

Jegyzetek

Stanko Abadžić: Budapest – Vázlatok a város portréjához
Könyvbemutató és dedikálás
2023. szeptember 13. 18.00
Mai Manó Ház – Napfényműterem

A bemutatón részt vesznek:
Kukorelly Endre író, költő
Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza ügyvezető igazgatója
Stanko Abadžić fotográfus
Kovács-Solymosy Zsuzsanna, a Pillangó Könyvesbolt képviselője

A program nyelve magyar, a könyvbemutatón való részvétel ingyenes.