A rendezvényeken résztvevők egy része olykor rápillant Benkő Imre objektívjére, de nem érdekli őket, nem bántja a fotográfus jelenléte, mert alanyként nyíltan vállalják önmagukat, arcukat, érzelmi megnyilvánulásaikat, például amikor nyilvánosan demonstrálhatnak az utcán. Egészen mások azok a figurák, akik az elfojtott érzelmeiknek a látható jeleit a rendszerváltás előtti időszakban az arcukon viselték. Ebből a megközelítésből Benkő Imre tömeglélektani megfigyelése egy újabb társadalmi metszettel bővül, egyfajta összegzésnek is tekinthető a hosszú évtizedeket átölelő fotográfiai munkájának az interpretációja. A dokumentarista fotográfia nyelvén egyéni felfogásban értelmezi korunk társadalmát. Hasonló alkotói metódus a fotográfia történetében először August Sander A huszadik század emberei című munkájában érhető tetten a német társadalom Westerwald-vidéken élő parasztjairól, ipari munkásokról, szabadfoglakozásúakról, művészekről, munkanélküliekről és a fogyatékosokról készült portréin az 1920-as évekből. Az évtizedekig tartó munka során Sander egy előre meghatározott módszert alkalmazott. A műveinek újszerűségét a képeken látható emberek és a környezet viszonya adja. Sander fotográfiai szemlélete sokban hasonló Benkő Imre felismeréséhez, miszerint a fizikai távolság a lelki távolság hatásos vizuális metaforája is egyúttal. Sander életművében a fotó tárgya és a fényképezőgép közötti távolság a kiindulópont. Benkő Imrénél a fotó tárgya ugyanúgy az ember, mint Sander képeinél, viszont a távolság, nem csak a lelki távolság metaforájaként jelenik meg, hanem az idő távolságaként, az idő tipológiájaként. Ugyanaz az esemény, ugyanaz a helyszín, ugyanaz a Városliget egy, vagy két évtizeddel később. A fényképezés közben Benkő Imre nem távolodik el a témájától, viszont annál inkább eltávolodik az elkészült fotóesszéinek, kiállításainak, könyveinek a rendezésében, ahol több idősíkban láttatja a témáját, hogy mi befogadók az egymás mellett különböző időben, de azonos helyszínen, vagy eseményen készült képeket összehasonlíthassuk. Elgondolkodhatunk az emberi létezés mikéntjén, az idő folytonosságán, a társadalom átalakulásain és mindezek következményeiről korunk globalizált világában.
A Benkő Imre: Városliget. Budapest, 1969–2023 című kiállítás az időről és a létről szól, csak éppen Benkő Imre fényképezőgépének keresőjén keresztül. Úgy gondolom az alkotó szellem számára a legfontosabb önnön kreativitása, ennek gyakorlása, mindenféle kötöttség nélkül. A kötöttségek feloldásának módja a kiegyenlítés, amelynek eszköze a természeti törvények összessége, illetve maga az ember. Benkő Imre a teret és az időt kiegyenlíti a következetes és tudatos alkotói módszerével. Fotográfiáinak magasságát képeinek mélysége jelenti. Nem kíván szerteágazó célok után loholni, számára az a fontos, hogy mindig megmaradhasson önmaga. Benkő Imre fotóművészete az egymás és közös bolygónk iránt érzett egyetemes felelősséget táplálja, amely az alkotó belátásán és a következetességén alapul. – mondta Molnár Zoltán fotográfus a kiállítás megnyitóján.
