Szajki Bálint nyerte el a Hemző-díjat 2024-ben

Az idei Hemző-díjra a jelölő kurátorok tíz kiváló fiatal tehetséget ajánlottak. Hárs Kata, Kerekes Emőke, Kocsány Kornél, Pályi Zsófia, Sopronyi Gyula, dr. Szabó Lajos, Szigeti Tamás és a tavalyi nyertes, Melegh Noémi Napsugár mutatták be az általuk támogatott és mentorált fiatal fotográfusokat – Nagy Krisztiánt, Palágyi Barbarát, Erdős Dénest, Ladjánszki Mátét, Szász-Bányász Annát, Tóth Hunort, Varga Dzsenifert, Ács Mártont, Turós Balázst, Szajki Bálintot és Mohos Zsófiát. A finalisták munkái nagyon változatos tematikát érintettek. Többek között a gyász és a személyes veszteségek folyamatát, az ingatlanfejlesztések áldozataivá váló kilakoltatásra ítélt emberek sorsát, a tradíciók továbbélésének és a generációk egymás mellett létezésének kérdéseit, az erdélyi falusi gazdálkodás és a fiatalok útkeresésének problémáit vagy az idős emberek mindennapi erőfeszítéseit a méltóság és szeretet megőrzésére. A döntőbe került sorozatokat – az elmúlt évhez hasonlóan – a következő hetekben itt a Punkton is bemutatjuk.

A Hemző Károly Alapítvány Kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter, Bánkuti András és Bácsi Róbert László fotográfusok, illetve az Alapítvány titkára, Szarka Klára a jelöltek közül választotta ki a finalistákat és közülük az idei Hemző Károly-díjast, Szajki Bálintot.

Az indoklás szerint Szajki Bálint fiatal kora ellenére a fotó számos műfajában alkot egyaránt kimagaslót. A témáiban igazán elmélyül, láthatólag a magáénak érzi választott projektjeit, így a néző nemcsak igényes dokumentarista anyagként tekinthet Szajki sorozataira, hanem nagyon is személyes élményt szerez a képein keresztül. Érzékeny és fontos társadalmi témákat mutat be a fotóival. Az öregkori élet nehézségeit és szépségeit, az állatokhoz való szelíd és empatikus viszonyulást vagy akár a szükség teremtette életközösségek titkait feltárva. A sorozatokat alkotó fotói önmagukban is megállják a helyüket, mívesek és értékesek.

A 26 éves Szajki Bálint jelenleg a 24.hu portál fotóriportere. Eredetileg nemzetközi kapcsolatok szakon végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd szabadúszóként dolgozott. A MÚOSZ Fotóriporter iskoláját 2022-ben végezte el és már a vizsgaanyagával díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton. A díjai számát azóta csak gyarapítja immár mint az egyik vezető hírportál munkatársa. Cikkünkben a legutóbbi sorozataiból mutatunk be négyet.

Egészségben és betegségben

Leé Sándor (97) és Leé Sándorné Marika (84) a kőbányai újhegyi lakótelepen élő nyugdíjas házaspár, 64 éve házasok, két gyermekük és hat unokájuk van. 1957-es megismerkedésük óta nem töltöttek jelentősebb időt külön. Sándor 89 éves koráig tevékeny életet élt, művezetőként, borászként, Marika pedig könyvelőként dolgozott. 2015-ben Sándort egy éven belül két stroke döntötte le a lábáról. Állapota azóta folyamatosan romlik, a párosuló demencia miatt pedig erősen korlátozottá vált beszédében és mentális képességeiben, emellett mozgásában, és a lakáson belüli tájékozódásban is feleségére támaszkodik. Mivel Sándor már nem képes elhagyni a lakást, életét bent vagy erkélyükön ücsörögve tölti, ahol rossz látásra ellenére is láthatja a külvilágot és napfény érheti őt. Marika számára férjének ápolása egy 24 órás feladat, amelyben mind fizikailag, mind érzelmileg helyt kell állnia egy olyan helyzetben, amelyben férje apránként felejti el családját, közös életüket, emlékeiket, és képtelenné válik a napi feladatok elvégzésére. Mindezt a testi és szellemi küzdelmet egy ötven éve csaknem változatlan tárgyi környezetben, hetven négyzetméterre bezárva élik meg, ahol mégis az egymás iránt érzett töretlen szeretet és odaadás élteti őket.

Kavicsos-tó

Az interneten „Magyar Maldívként” becézett Kavicsos-tó rejtett világa még a budapestiek számára sem ismert, annak ellenére, hogy a tó Csepel és Szigetszentmiklós határán fekszik az M0-ás autóút zajvédő falai, a Csepeli út és a Szigetszentmiklós határában lévő szántóföldek fogják közre és csupán húsz percre van a belvárostól.
Az egykori kavicsbánya mementója a szocialista iparnak: ebből épült fel a csepeli és több budapesti lakótelep is. A talajvízzel feltöltődött bányából horgásztó lett, egykori horgásztanyákkal, stégeken ülő pecásokkal teli. A felhordott, majd átrobbantott kupacokon kisebb-nagyobb szigetek alakultak ki, amelyeken egy csendes horgász-és lakóközösség éli mindennapjait. A víz igen veszélyes, csak azoknak ajánlott a fürdés, akik ismerik, mit rejt, ugyanis mélyben a bánya maradványai, uszály, csillék, sínrendszerek, elmosott házak, stégek rejlenek. Területén mára úgy tűnhet, megállt az idő. Az egykori kocsmák bezártak, építési engedély nem váltható, sok kunyhó és autó lesz az enyészeté. Az utcáról rálátás semmire nincs, kisebb kikötőkön keresztül lehet leereszkedni a vízhez, ahol a szigeten lakók csónakkal közlekednek a mindennapokban.
Az itt élő és az évtizedek óta ide visszajáró öregek, vagy éppen az újonnan kitelepülő fiatalok élnek együtt ezen a tórendszeren, amely egyedülálló elegyét adja a szocialista horgászüdülőknek, egy méltatlanul magára hagyott és elfeledett lakókörnyezetnek és egy páratlanul értékes természeti élőhelynek. Megannyi terv fulladt kudarcba a tó környezetének modernizálására, az itt élők mégis hálásak, hogy minden maradt a régi: a fővároshoz ennyire közel sikerült megőrizni egy szeletet abból a nyugodt, természetközeli életből, amelyre mindig is vágytak.

Élet a temetőben

Egy Rákosliget melletti mezőn (Budapest XVII. kerületében) három nehéz sorsú ember, Lajos, Anita és Ignác leltek otthonra egy 79 éve használaton kívüli, elhagyatott zsidó temetőben. Alkalmis utcaseprők lakják az egykori ravatalozó épületét, amelyben a XX. század első felében zsidó temetkezési rituálékat tartottak. A szárnyasajtókat használva mozgatták át a koporsót az épületen, ahol a szobában, amelyben ma Lajos lakik, holttesteket mosdattak és készítettek elő a szertartásra. A temető létezéséről, amelyet apránként visszavesz a természet, legtöbben a legközelebbi utcákban sem tudnak, betonút nem vezet hozzá, csak egy bozótossal benőtt ösvény, térképen is nehezen észrevehető. Felújítására nincs elegendő anyagi forrás, így csak idő kérdése, hogy a romos épület összedőljön. A temető fenntartásával maroknyi aktivista foglalkozik, a sírokat pedig Lajosék is ellenőrzik a “hátsó kertben”. Mindezek ellenére hálásak, hogy fedél van a fejük fölött, és melegben aludhatnak, mégis egyetlen vágyuk, hogy egy nap tisztességes otthonban éljenek.