Menü

Elhunyt Thomas Hoepker (1936–2024)

24 • 07 • 11Punkt

88 éves korában meghalt Thomas Hoepker német fotográfus – közölte a Magnum Photos. Hoepker 1989-ben csatlakozott a Magnum Photos csapatához, de dolgozott a Stern és a Geo felkérésére is. Hoepker legismertebb témái között szerepelt a berlini fal, Muhammad Ali, akivel hosszú személyes kapcsolatot ápolt, valamint ázsiai, dél-amerikai és egyesült államokbeli utazásai. Hoepker 2024. július 10-én békésen, családja körében hunyt el Santiago de Chilében.

Az 1936-ban Münchenben született Hoepker művészettörténeti és régészeti tanulmányait adta fel a fényképezés kedvéért, amikor az ötvenes években a Münchner Illustrierte munkatársa lett, majd két évvel később átigazolt a Kristall Magazin hamburgi szerkesztőségébe. Mivel a lap már akkor színesben jelent meg, így Koepker a dokumentarista fotográfusok jelentős részét megelőzve dolgozhatott színes nyersanyagra. 1964-től a Stern állandó riportere, majd a nyolcvanas években művészeti vezetője lett, alapjaiban határozva meg a hetilap vizuális világát. Hoepker 1974-ben New Yorkba költözött, 1989-ben pedig ő volt az első német fotográfus, aki teljes jogú tagja lett a Magnum Photos-nak, sőt 2003 és 2007 között az elnöki posztot is betöltötte. A veterán fotográfus New Yorkban és Berlinben élt, feleségével, Christine Kruchen filmrendezővel főként dokumentumfilmeket készített.

Hoepkernek abban is fontos szerepe volt, hogy a második világháború utáni német fotográfiát visszahelyezte a térképre. Azzal, hogy már az ötvenes évek végétől Kodachrome és Ektachrome nyersanyagokra dolgozhatott Délkelet-Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerika, valamint Európa számos országában, bő évtizeddel megelőzte a színes fényképezés általánosan elfogadott gyakorlatát a dokumentarizmus területén. Korai színes felvételei gyakorta szembehelyezkedtek a riportfotográfia akkoriban bevett gyakorlatával és szabályaival, hogy a világ alakulásának sajátos szemlélőjeként autonóm és újszerű látásmóddal tanúskodjon a 20. század derekáról. – írtuk egy berlini kiállítását bemutató cikkünkben.

„Szerencsés vagy, ha egy évben csinálsz egy, esetleg két jó képet. Kerülj el minden fotóiskolát és tanfolyamot. A legtöbben magasztos ötleteket adnak számodra, és egy irányba fordítják az elmédet. Találd meg a saját utadat a fényképezéshez, később senki nem fogja megkérdezni, hogy van-e diplomád.” (Thomas Hoepker)

0103

Fotó: © Thomas Hoepker: Battipaglia, Mozi Nápoly külvárosában, 1956
Magnum Photos. courtesy Buchkunst Berlin

Hoepker 1976-ban a Stern tudósítójaként New Yorkba költözött. Bár egy időre visszatért Németországba, 2001. szeptember 11-én már ismét New Yorkban élt. Aznap reggel a Magnum több tagját rendelte Manhattanbe, de Hoepker nem tudott bejutni a szigetre, ezért az East River partjáról készített képeket. Az egyik fotón fiatalok látszólag közömbösen figyelték a távolban zajló eseményeket. A fotót később, egy 2007-es németországi kiállításra készülve fedezte fel újra. Azóta is a legvitatottabb képei közé tartozik. A negatív hírnevet egy kritikus hangvételű New York Times cikknek köszönhette, amely gyorsan terjedt az interneten. A fotó azért váltott ki vitákat, mert az emberek közömbösnek tűntek a tragédia közepette. Ezt a képet ebben a cikkünkben mutattuk be.
Jegyzetek