Menü

Mit nézzünk augusztusban? – a Punkt fotókiállítás ajánlója

24 • 08 • 06Punkt

Augusztusban sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen számos múzeum és galéria várja remek tárlatokkal a látogatóit. Kertész polaroidjai, kockaházak a képzőművészetben, Maurer Dóra Fényelvtan-műhelye, valamint a fiatalok ábrázolása Szász Lilla munkáiban. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.

Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988
Vasarely Múzeum
2024. május 10. – szeptember 01.
Kiállító művészek: Maurer Dóra, Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra és Jederán György
Kurátorok: Czeizel Balázs és Pócs Veronika

Maurer Dóra életművében igen fontos szerepet játszott pedagógiai tevékenysége. Tanítványaival számos alkotótechnikával kísérletezett, köztük fotogram-kurzust is vezetett 1987-1988 között, melyen Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra, Jederán György és Zsuffa Csaba vettek részt. A „Vizuális kísérletek“ című, az Iparművészeti Főiskolán tartott órákon együtt dolgozva, sokszor egymás műveire reflektálva hozták létre fotogramjaikat, mely képek a kiállítás fókuszában állnak. Maurer tanári koncepciója az volt, hogy „a fotogram ábécéjének, enciklopédiájának” kidolgozásával foglalkozzanak, szisztematikusan fókuszálva a kép előállításának alkotóelemeire. A tárlat a különböző kísérletezési módok szerint mutatja be a Maurer-tanítványok, Czeizel, Eperjesi, Hübner és Jederán munkáit: a fény, a tárgy, a fényérzékeny felületek, a vegyszerek hatásait, a mozgás és a szín fotogramokká vált aktusait. A technikai eljárásokat gyakran kombinálták, így születtek műfaji találmányaik, mint a „kemofotogram”, vagy a „fotofrottázs”, melyekre a tárlat számos példát bemutat.

0103

Enteriőrkép a kiállításról

Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban
Ludwig Múzeum
2024. május 18. – augusztus 20.
Kiállító művészek Asztalos Zsolt, Birkás Ákos, Bme Építész Szakkollégium (Kustra Vencel, Révész Tamás, Paragi András) És Szederkényi Lukács (Au Műhely), Bukta Imre, Csizik Balázs, Csondor Réka, Fehér László, Gerhes Gábor, Hézső Ferenc, Keresztesi Botond, Király András, Magyar Malter, Merényi Dávid, Nemes Csaba, Oláh Mara Omara, Rajk László, Katharina Roters, Schmied Andi, Sibitka Anna, Szolnoki József, Szöllősi Géza, tekerd! csoport
Kurátor: Készman József

A kiállítás alapgondolata egy mindannyiunk számára ismerős, csaknem hétköznapi építészeti jelenség, a jellegzetes kockaház (sátortetős kockaház, ún. Kádár-kocka) mint a modernizáció kifejeződésének megjelenítése. A hatvanas, hetvenes évek családi háza a mai napig meghatározza a magyar vidék településeinek képét. A magyarországi szocreál utáni műépítészet által lenézett mostohagyermek a múlt század legmaradandóbb építészeti formájának bizonyult. A sátortetős kockaház a házgyári lakás ikerpárja; a létező szocializmus lakásépítésének két karakteres szereplője egymás nélkül elképzelhetetlen. Bárhogyan is viszonyulunk a kockaházhoz, az épített kulturális örökségünk része.

0103

Fotó: Katharina Roters: Újpetre, 2008

A felejtés csele. Válogatás André Kertész polaroidjaiból
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2024. július 3. – szeptember 1.
Kurátor: Fisli Éva

A kiállításon negyven, az 1970-es és 80-as években készített polaroidképet láthatnak az érdeklődők a 2021-ben New Yorkból vásárolt anyagból.
André Kertész késői polaroidjain saját lakását tette műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adták a nyersanyagot, amivel dolgozni kezdett. Gyakran használta a fény és az árnyék kontrasztját is; előszeretettel vette elő korábbi felvételeit és komponált köréjük új kontextust, értelmezte újra múltjának egy-egy darabját. A halott feleségének ajánlott from my window című albumában szereplő polaroid képek egy évekig tartó gyászmunka eredményei. A gyászfeldolgozás az apró színes kompozícióknakazonban csak egyik rétege. Kertész korábbi képeinek újraértelmezett motívumait is fellelhetjük ugyanis a késői polaroidokon. Mintha az idős művész „minden egyes képpel egy korábbira akart volna emlékezni”.

0103

Fotó: André Kertész:
New York, 1979. november 4. MNM TF 2021.14.1047. NK
@ Estate of André Kertész, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Szász Lilla: Good morning, bro…/Szia, tesó…
INDA Galéria
2024. július 3. – 2024. szeptember 27.
Kurátor: Kozma Zsolt

A kiállításra válogatott anyag a kötött létformátumokból, az elnyomottság, korlátozottság bizonyos, jellegzetes formáiból szabadulni készülő, vagy már szabadulóban lévő fiatalokról szól. Azt figyeli, mikből táplálkoznak a vizsgált csoportok vágyai, mik jelentik számukra a fogódzókat és az egymáshoz, csoportokhoz, közösségekhez, törzsekhez kapcsolódás (vagy éppenséggel az azoktól való elkülönbözés) orientációs pontjait. Mi történik, ha nincs forradalom, de információ már van – mégpedig olyan információ, ami a legegyszerűbb formában, legkönnyebben hozzáférhetően jut el ezekhez a csoportokhoz, vagyis a tömegkultúra, a sport, a fogyasztás képisége, az abban vágyható ideálként megnyilvánuló tárgyi világ.

0103

Fotó: © Szász Lilla

Szamódy Zsolt OLAF: EZ VAN Tihanyi Bencés Apátság 2024. július 6. – augusztus 31.

„A fotográfia elsőrendű témája az ember, meg az embert körülvevő környezet, az is, amit az ember épít és az is, amit az ember tönkretesz. A művésznek feladata mindezt rögzíteni, ebben a kérdéskörben alkotni. Ezt lehet dokumentarista módon és lehet úgynevezett kreatív módon tenni, amikor az alkotó átrendezi a valóságot. Rám inkább az első, a valóság tisztelete – leképezése jellemző, de nekem fontos a vizuális nyelv és a vizuális kifejezési mód, amikor képet készítek. Szeretném ezt minél kevesebb verbális információ igénybevételével megoldani és remélem ez néha sikerül is.” -írta Szamódy Zsolt. A kiállításon az 1973-tól 2024-ig tartó időszakból számos jelentős témája szerepel, mint a természet vagy a Balaton.

0103

Fotó: Szamódy Zsolt: EZ VAN, Balatonfüred, Vízpart, 1991

Sebestyén Sára: Világgá mentem. Japán. Érték/Rend
FUGA – Zalotay Elemér Terem
2024. július 18. – augusztus 18.
Kurátor: Pálffy György

Sebestyén Sára többször járt munkaút keretében 2023-ban Japánban, amely egyszerre jelentett megerősítést az érték/rend alapú látásmódjában, ugyanakkor új elemekkel gazdagította vizualitását, gondolkodásmódját. A Világgá mentem című tárlat egyszerre mutatja be ezt az élményt: az alkotó belső művészeti identitásával azonos kulturális közeg felfedezését és a megszokott környezetből való kiszakadást. Ezt a kettős jelentést reprezentálja a kiállításon az útinaplószerű fotó- és videóanyag és a művészre jellemző nonfiguratív, lírai módon tálalt minimalista műalkotás-sorozat.

0103

Jegyzetek

A júliusi ajánlónk – amelyben még szintén találni augusztusban is nyitva tartó remek fotókiállításokat – ezen a linken tekinthető meg.