Türelem- és bizalomjátékok, játék párban vagy egyedül. Játék az idővel.
A felelősségteljes és felnőtt élettel nehéz összeegyeztetni az olyan cselekvéseket, amelyeket csak önmagukért vagy önmagunkért végzünk. Sokunkban ismerősen cseng a belső hang: ha valaminek nincs haszna, akkor is megéri csinálni?
Emese Tóthová legújabb sorozata a felnőttkori játékosságot vizsgálja, és annak a helyzetnek a fontosságára hívja fel a figyelmet, amely megengedi, hogy tét nélkül játsszunk, kísérletezzünk, kizökkenve a hétköznapi cselekvésekből. A játék ugyanis egy mentális állapot, nem csak a célja és a kézzelfogható hasznossága a lényeg, hanem a ránk gyakorolt hatása is. A játékoknak saját belső rendjük van, meghatározott szabályok mentén működnek, amelyeknek egyszerűsége megnyugtató kontrasztként hathat az élet sokszor kiszámíthatatlan történéseivel szemben.
Emese Tóthová külföldre költözése után olyan gyakorlatokkal kezdett el kísérletezni, amelyekben saját életterének modularitását és ezen keresztül önmagát vizsgálja. Az új közegben való helytállás és beilleszkedés ugyanis nem mindig egyszerű. Az otthon tere biztonságot jelent, egy olyan menedéket, ahol az ember felszabadulhat, nem kell megfelelnie a szociális elvárásoknak és kulturális normáknak, sőt akár ki is forgathatja azokat. A hétköznapi életterek és a mindennapi tárgyak megannyi lehetőséget tartogatnak, azonban a négy fal között töltött idő – ha túl sok – sokszor klausztrofób szituációt is teremthet, amelyben az ember szinte börtönben érezheti magát a saját lakásában. Ezt mindannyian megtapasztalhattuk a Covid-járvány idején, de nem kell hozzá feltétlenül kijárási tilalom, hogy az ember élettere összeszűküljön. Erre az állapotra válaszol Emese Tóthová a játékkal: a JÁTÉKIDŐ – A négy fal között című sorozatában az antwerpeni szoba vagy a párizsi lakás olyan játszótérré válik, ahol a gyerekkori felszabadultság a felnőttkori egzisztenciális szorongással keveredik. Emese Tóthová a mindennapok kihívásait állítja párhuzamba az otthon terében végzett játékokkal, a távkioldóval készített képek pedig ezt a performatív helyzetet rögzítik.
A játékok tanítanak bennünket, azonban olykor kegyetlenek is tudnak lenni. Az önfeledt szórakozás és az intimitás mellett Emese Tóthová képei megidézik az olyan próbaszerű játékok világát is, ahol bizonyítani kell a rátermettséget, és amelyek sokszor részei a beavatási rítusoknak is, legyen szó egy óvoda udvaráról vagy egy gólyatáborról. A játékok tehát sokszor próbára hívnak bennünket vagy a türelmünket, kizökkentenek a megszokott rutinjainkból, de akár önismereti gyakorlatokként is értelmezhetők.
