Menü

Avantgárd kollázsok és kortárs alkotók – Heinz Hajek-Halke kiállítás Berlinben

25 • 04 • 28Szabó Benedek

A német kísérleti fotográfus, Heinz Hajek-Halke első montázsainak 100. évfordulója alkalmából csoportos kiállítást rendezett a berlini Chaussee 36 Photography művészeti központ. A Metamorphosis című tárlat a német művész korai munkásságát ünnepli, miközben Heinz Hajek-Halke alkotásai mellett kortárs művészek munkái is helyet kaptak. A kiállítás egymás mellé helyezi a kezdeti montázsokat, és új művészeti gyakorlatokat, amelyeken keresztül láthatóvá válik, hogyan alakult, illetve miben maradt változatlan a huszadik századi avantgárdból induló műfaj. A tárlat június 28-ig várja az érdeklődőket a német fővárosban.

Heinz Hajek-Halke (1898–1983) a 20. század jelentős vizuális művésze. Pályája elején kísérleti fotográfiákat készített, és többféle képrögzítő technikával kísérletezett. 1924-ben – néhány évvel berlini művészeti tanulmányainak befejezése után – autodidakta módon tanult meg fényképezni, ettől kezdve sajtófotográfusként dolgozott különböző ügynökségeknek. A fényképezés nem csak megélhetést jelentett számára. Már ekkor, 1925 és 1931 között foglalkozott kísérleti munkák, illetve fénykép alapú montázsok készítésével. Később, az 1950-es és ’60-as években az absztrakt alkotásain keresztül újfajta módon fedezte fel a fotográfiai médiumok határait.

Hajek-Halke a némafilmek esztétikájából inspirálva új vizuális formákat keresett. Ebben a kísérletezéssel teli időszakban olyan technikákkal kísérletezett, amelyek egy mozdulatsor újfajta rögzítését tették lehetővé, például azzal, hogy egy filmnegatívra többször exponált, vagy utólag, kollázsokban egyesítette a kész fényképeket. A különböző kontextusokból származó képek kombinálásával új jelentésekkel bíró kompozíciókat alkotott meg, amelyek az avantgárd montázsainak stílusából merítettek. Ebből az időszakból származnak azok az ikonikus fényképmontázsai, amelyeket megrendelésre készített reklámanyagokban is felhasznált. Ezek a figyelemfelkeltő képek különösen vonzóak voltak a magazinok számára, mert igen meghökkentő voltak, miközben új technikákat is alkalmaztak.

A Metamorphosis című kiállításon láthatóak a művész 1925 és 1935 közötti vintázs nagyításai, a kísérletező és szürrealista avantgárd munkái. Az alkotásokon megjelennek Hajek-Halke gyakran megjelenített témái is, vagyis a portré és a női akt. A művész a motívumait úgy kapcsolta össze, hogy arcokat és testeket ,,vetített” egymásra, amelyek ezáltal új kontextusba kerültek, emellett gyakran emelt be alkotásaiba utcai jeleneteket, házhomlokzatokat, vagy grafikai mintákat. A metamorfózis – vagyis a formaváltozás – megjelenése álomszerű asszociációkkal jelenik meg ezeken a munkákon, amelyek új vizuális megközelítést kínálnak a bevett témákhoz.

A kiállításon számos hasonló művészi eredményre törekvő alkotói gyakorlatot ismerhet meg a közönség. Láthatóak többek között Matthieu Bourel, Miriam Tölke magazinképei és kollázsai, Mayumi Hosokura és Eva Stenram digitális montázsai, vagy éppen Rebecca Fontaine-Wolf vegyes médiumokat alkalmazó munkái. A külső képforrások beemelése, és új kontextusba helyezése szinte valamennyi művész munkájára jellemző, az eredeti képek elemeit részben kitörlik vagy más elemekkel helyettesítik, esetleg megsokszorozzák, eltorzítják. Mindezzel új értelmezést adnak az egyes képrészleteknek, hasonlóan az avantgárd elődökhöz.

0111

Fotó: Noé Sendas: Staged Bodies (scarf), 2023
Fine art print
Copyright/Courtesy: Noé Sendas

0211

Fotó: Miriam Tölke: Memento, 2019
© Miriam Tölke, Courtesy Johanna Breede

0311

Fotó: Rebecca Fontaine-Wolf: Devils Muse, serie: Echos in the Dark, 2021.
Digital collage, Giclée Print on archival fine art paper
Courtesy/Copyright: Rebecca Fontaine-Wolf

0411

Fotó: K YOUNG: Hair with Fur Rug, 2023
© K YOUNG, Courtesy: K YOUNG

0511

Fotó: Heinz Hajek-Halke: Photomontage mit Olga Tschechova, 1925
© Heinz Hajek-Halke Collection, Courtesy: CHAUSSEE 36

0611

Fotó: Mayumi Hosokura: new skin 25 ttt, 2019.
FHD video, 7min 35sec
Copyright: Mayumi Hosokura Courtesy: Takuro Someya Contemporary Art

0711

Fotó: Heinz Hajek-Halke: Die üble Nachrede, 1932
© Heinz Hajek-Halke Collection, Courtesy: CHAUSSEE 36

0811

Fotó: Fotó: Heinz Hajek-Halke: Schwarz-Weisser akt, 1930
© Heinz Hajek-Halke Collection, Courtesy: CHAUSSEE 36

0911

Fotó: Heinz Hajek-Halke: Der Gassenhauer, 1930
© Heinz Hajek-Halke Collection, Courtesy: CHAUSSEE 36

1011

Fotó: Eva Stenram: Part 5, 2013.
Gelatin silver print
Copyright: Eva Stenram Courtesy: Eva Stenram/Ravestijn Gallery

1111

Fotó: Matthieu Bourel: A sight for sore eyes, Duplicity VII, 2020.
Photographic collage.
Copyright/courtesy: Matthieu Bourel

Jegyzetek

METAMORPHOSIS: Heinz Hajek-Halke’s Photomontages & New Image-Makers
CHAUSSEE 36 Photography
2025. március 1. – június 28.
Kiállító művészek: Matthieu Bourel, Rebecca Fontaine-Wolf, Heinz Hajek-Halke, Mayumi Hosokura, Noé Sendas, Eva Stenram, Miriam Tölke, K YOUNG
Kurátor: Mathilde Leroy