Fotótörténeti igazságtétel – Album jelent meg Rogi Andréról a Mai Manó Ház kiadásában

Az augusztus 19-ig látogatható kiállítással megegyező című Több fényt, több árnyékot album nemcsak címében, de szerkesztői koncepciójában is áthallásos metaforája annak az újrafelfedezésnek, amely Rogi André munkásságát a fotótörténeti marginalitásból a szakmai érdeklődés fókuszába kívánja helyezni. A Mai Manó Ház és a Bibliothèque Nationale de France együttműködésével létrejött kiállítást kísérő album olyan életművet világít meg, amelyről sokáig csak áttételesen, főként André Kertész árnyékában beszéltek. A kötet kétnyelvű – angol és magyar – szövegkörnyezete nemzetközi kontextusba ágyazott újraértékelésként is értelmezhető, s nem csupán méltatás, hanem egyfajta helyreállító gesztus is. Gilles Pécout, a francia nemzeti könyvtár elnöke előszavában nemcsak egy kivételes női alkotó előtt tiszteleg, hanem a kulturális örökség rejtett rétegeinek feltárásáról is beszél – nem véletlen, hogy Rogi André műtermi hagyatéka az alkotó 1970-ben bekövetkezett halála után a BnF gyűjteményébe került.

Dominique Versavel, a könyvtár 20. századi fotográfiáért felelős kurátora írásában egy olyan fotográfiai hagyaték, valamint a belőle kibomló életmű tágabb jelentőségére emlékeztet, amely remélhetőleg új megvilágításba kerül a szakirodalomban. Írása egyfajta kurátori keretezés, amely az intézményi felfedezés pillanatát helyezi kontextusba. A kötet történeti gerincét a tárlat egyik társkurátora, Kerstin Stremmel tanulmánya adja. Szövege nem pusztán kronológiai szálat követ; megmutatja, hogyan bomlik ki az életrajzban egy szellemi útkeresés – a festészettől a portréfényképezésen át az avantgárd körökkel való kapcsolatig. Mindeközben reflektál az alkotói önazonosság, az identitás és a névválasztás kérdéseire is. A személyesség és a lokalitás szempontjait erősíti írásával Baki Péter, a Mai Manó Ház igazgatója, a kiállítás másik társkurátora. Írása a név, a nem, az alkotói szabadság kérdéseit vizsgálja, majd felveti: miért is volt fontos, hogy új nevet választva fedezze fel Párizs szellemi térképét, hogy váljon végül saját jogon az európai fotóművészet számon tartott szereplőjévé.

Az 1900-ban Budapesten Klein Rózsaként született Rogi André a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott festészeti tanulmányait követően 1925-ben érkezett Párizsba; majd 1928 és 1932 között André Kertész felesége volt. Noha házasságuk idővel véget ért, fotográfusi pályája ekkor kapott lendületet. Szubjektív nézőpontjait, kompozíciós érzékenységét és jellegzetes tónuskezelését az avantgárd portréfotográfia markáns példáiként tarthatjuk számon. Baráti köre is jelentős volt. A Párizsban élő magyar közösség meghatározó alakjai, köztük Brassaï, Tihanyi Lajos, valamint Beöthy István és Csáky József szobrászművészek körében alakult ki részben az az intellektuális közeg, amelyből portréinak bensőséges, ugyanakkor erőteljes látásmódja táplálkozott.

Az album külön értéke, hogy reprezentatív válogatást nyújt Rogi André legfontosabb portréfotográfiáiból, amelyeken keresztül nemcsak a kor alkotóinak informális és baráti hálózata rajzolódik ki, hanem a fényképezett személyiségekhez fűződő viszony sajátos rétegei is. Előszeretettel használt nagyformátumú kamerája előtt pózolt többek között Raoul Dufy, Marcel Duchamp, Georges Braque, Pablo Picasso, Max Ernst, André Derain, Piet Mondrian, Vaszilij Kandinszkij és Chaim Soutine – utóbbi kettőt halálos ágyukon is megörökítette. Ugyanakkor Le Corbusier, Luis Buñuel, Igor Sztravinszkij és Alberto Giacometti is szerepelnek portréalanyai között. Mindez világosan megmutatja, hogy Rogi André nemcsak dokumentálta, valójában formálta is a 20. századi avantgárd művészek arcképcsarnokát. A portrék mellett találunk az albumban aktokat, valamint az 1920–30-as évek vizuális kultúráját tükröző, a modernizmus és a humanizmus határán egyensúlyozó keresetlen hétköznapi jeleneteket is. Rogi André fotográfiái világosan megmutatják, hogy nemcsak szemlélője, hanem alakítója is volt annak a vizuális nyelvnek, amely az avantgárd számos irányzatát, valamint a humanista dokumentarizmus hatásait egyaránt tükrözi.