A láthatatlan fotográfus tekintete – Luc Delahaye retrospektív tárlata a párizsi Jeu de Paume-ban

A kiállítás a 2001 és 2025 közötti negyedszázadot öleli fel, tehát azt az időszakot, amikor Delahaye a Magnum Photos háborús fotóriporteréből fokozatosan vált kortárs alkotóvá. A kiállításban installált mintegy negyven munka között találunk egyetlen expozícióból született felvételeket, valamint hónapokig épített digitális kompozíciókat is. A tárlat újdonsága egy, a szíriai konfliktusról készült videómunka és egy monumentális installáció. Mindeközben a közönség betekintést nyerhet az alkotó munkamódszerébe is: forrásképekbe, elvetett anyagokba, a kompozíciós építkezés egyéni útkereséseibe.

Delahaye számára a fénykép nem a személyes nézőpont kifejezésének eszköze, hanem a világhoz való csendes kapcsolódás egyik sajátos formája. Korai sorozatai – hajléktalanok fotófülkés portréi (Portraits/1, 1996), a boszniai háború áldozatainak sajtófotókból és gyászjelentésekből rekonstruált képei (Mémo, 1997), vagy a párizsi metró utazóközönségének titokban rögzített pillanatai (L’Autre, 1999) – már előrevetítették a fotográfus „eltűnésének”, deperszonalizált tekintetének stratégiáját.

A fotográfus 2001 és 2005 között panoráma-fényképezőgéppel dolgozott, melynek segítségével széles és nyugodt látómezőkkel rögzített menekülttáborokat, ENSZ-üléseket vagy ruandai temetéseket, ahol a néző mindig a kép előtt, sosem a részeként helyezkedik el. A panorámát később digitális technikával rögzített kompozíciók váltották fel, amelyek egyetlen tablóképben igyekeztek összesűríteni egy-egy helyzet összetettségét. A 2010-es évektől új médiumokkal kísérletezett Delahaye; többek közt a maga számára újra felfedezett fekete-fehér sorozatokkal, poliptichonokkal és videókkal. A hangsúly egyre inkább a részleteken, a testeken, az arc nélküli, univerzális figurákon van – katonákon, foglyokon, gyerekeken –, akik a történelem valamiféle néma és hangtalan hordozóiként tűnnek fel.

A kiállítás bemutatja Delahaye kisebb, földrajzilag zártabb projektjeit is: az indiai falvak eltűnéséről, a szenegáli munka és vallás kapcsolatáról vagy a palesztin hétköznapok hol passzív, hol nagyon is aktív ellenállásáról. Utóbbi műcsoportok és sorozatok leágaznak a nagy geopolitikai témákról, ugyanakkor közös bennük a figyelem az emberi létezés hétköznapi, sorsszerű gesztusaira.

A január 4-ig látogatható The Echo of the World tárlat retrospektív és történeti látlelet saját korunkról. Luc Delahaye képei a 21. század első negyedének zaklatott világát tükrözik; háborúkat, menekülteket, intézményi kudarcokat és globális fórumokat. A kiállított munkák a dokumentarizmus és az autonóm művészet határán álló csendes, ám monumentális vizuális tanúságtételek, amelyek hosszú időre befészkelik magukat a néző emlékezetébe.