Rodney Smith képzeletbeli világa – Fényképek a realitás és szürrealitás között

Rodney Smith híres amerikai fotográfus első ízben mutatkozik be Olaszországban egy nagyszabású, átfogó kiállítással. A 20. századi New York egyik legkarakteresebb művésze a Palazzo Roverella kiállítóhelyén kapott önálló tárlatot, amelyen több mint száz felvétele szerepel. A képek a művész egész életútját bemutatják, a tárlatot az elegancia, a kötött kompozíciók és a szürreális humor különleges egysége jellemzi. Smith alkotásai olyan világot nyitnak meg, ahol a valóság és az álom határa elmosódik, munkái néhol René Magritte szürrealista festményeinek világára utalnak, máskor Alfred Hitchcock és Wes Anderson filmnyelvi motívumaira emlékeztetnek. A kiállítás 2026. február 1-ig várja látogatóit az olaszországi Rovigo városában.

A Rodney Smith. Photography between real and surreal című tárlat hat tematikus egységre tagolódik, és egy olyan vizuális kalandra invitál, amelyben a hétköznapi témákból rendhagyó látvány születik. Smith számára a fényképezés a transzformáció eszköze: a gravitációval, a térrel és az idővel játszik, miközben újraértelmezi a szimbolikus és esztétikai kánonokat. Walker Evans és Henri Cartier-Bresson tanítványaként a filmből és a filozófiából nyert inspirációjával a fotográfiát olyan nyelvvé formálta, amely megállásra, szemlélődésre és vizuális kalandra hív. Már főiskolai tanulmányai során arra összpontosított, hogy többféle területet is megismerhessen, így teológiai mesterdiplomát szerzett a Yale Egyetemen, miközben Walker Evansnél fotográfiát tanult.

A kiállítás tematikus állomásokból áll össze, amelyek mindegyike egy-egy téma köré szerveződik. Az egyik ilyen egység a Gravitáció címet viseli. Rodney Smith felvételein gyakran olyan alakokat mutat meg, akik mintha megszabadulnának testük súlya alól, és úgy lebegnek, mintha a gravitáció törvényei érvényüket vesztették volna. Az Idő, fény és állandóság című szekció fényképei nem jelenítenek meg árnyékokat, évszakokat, sem a múltat idéző részleteket. Mozdulatlanságot adnak a felvételeknek, mintha a nap örökké delelne és a fény megállt volna az adott pillanatban.

Az isteni arány című rész azt mutatja meg, hogy Smith munkássága hogyan merít ihletet egyszerre az irodalomból, a filozófiából, a festészetből és a fotográfia hagyományaiból. A fényképek a pontosság, az egyensúly és a harmónia szabályait követik, a megjelenő formák legtöbbször az aranymetszés szabályai szerint rendeződnek a kép terében. Az Éteri terek című rész alkotásai úgy jelennek meg, mint a valóság tükörképei, mégis inkább rejtettek, mintsem relevatívak. Emiatt olyan a hatásuk, mintha egy megálmodott világ lenyomatai lennének, mivel nem a valóságot idézik vissza, hanem azt a rejtett dimenziót, amely a kép határain túl kezdődik.