„Teret teremtek a figyelemnek” – beszélgetés Benedetta Ristorival a The Wall Remembers Twice című sorozatáról

A The Wall Remembers Twice cím önmagában is erőteljes metafora. Mit jelent számodra ez a kettős emlékezet?

A kettős emlékezet gondolata központi szerepet játszik a fotográfiai kutatásomban, mert szorosan kapcsolódik az időről alkotott elképzelésemhez. Szociológiai szempontból a terek soha nem semlegesek: történeteket, társadalmi dinamikákat és kollektív tapasztalatokat halmoznak fel. Az emberi jelenlét, konfliktus, átalakulás és hiány néma tanúivá válnak. A fal ebben az értelemben nem pusztán építészeti elem, hanem társadalmi felület, egy olyan hordozó, amely gesztusokat, eltörléseket és egymásra rétegződő narratívákat őriz.

Arra törekszem, hogy ugyanazon a képen többféle időréteg együttélését sugalljam, hogy a látható jelen és a láthatatlan múlt egymásra rezonálhasson. A kettős emlékezet így egyrészt a térben rejlő emlékezetet, másrészt a fotográfiai aktus által aktivált emlékezetet jelenti. Párbeszéd ez aközött, ami volt, ami megmaradt, és aközött, amit mi, nézők vetítünk bele.

Hogyan viszonyultak a helyek és az emberek a fotózásodhoz? Tapasztaltál bizalmatlanságot, kíváncsiságot vagy olyan személyes történeteket, amelyek befolyásolták a munkád irányát?

Ez mindig a konkrét helyzettől függ. Ahogy korábban említettem, a munkám emberi dimenziója gyakran a háttérben marad. Ez valójában megkönnyíti az interakciót: amikor az emberek megértik, hogy nem kerülnek a kamera elé, nyitottabban osztják meg történeteiket és nézőpontjaikat. Ritkán tapasztalok ellenségességet.

Ha olyan térbe lépek be – különösen, ha magánterület, ha korlátozottan hozzáférhető vagy nehezen megközelíthető –, mindig világosan elmagyarázom a szándékaimat. A bizalom kialakítása alapvető. Tudatában vagyok annak, hogy gyakran nem a saját kontextusomban dolgozom, ezért az átláthatóság és a tisztelet elengedhetetlen.

Bár az emberek nem jelennek meg a képeken, ők a folyamat kulcsszereplői. Nélkülük a munka könnyen zárt párbeszéddé válna köztem és a táj között. A beszélgetések és találkozások révén azonban olyan nézőpontokat kapok, amelyek átformálják a helyről alkotott értelmezésemet. Néha egy történet elmozdítja az olvasatomat; néha teljesen új irányt ad a munkának.

Lezárt fejezetnek tekinted a The Wall Remembers Twice projektet, vagy folytatod? Tervezed-e új helyszínekkel bővíteni ezt a kutatási irányt?

Nem tekintem lezárt fejezetnek. Épp ellenkezőleg: egy tágabb életmű egy szakaszának látom. Szeretnék visszatérni Grúziába és Örményországba, hogy olyan helyszíneket is felfedezzek, amelyekkel még nem találkoztam, és elmélyítsem a már megkezdett kutatást. A visszatérés fontos számomra; rétegzettebb megértést tesz lehetővé. Ugyanakkor érdekel a földrajzi kiterjesztés is: más volt szovjet országok felé nyitni.

Mit szeretnél, mit vigyenek magukkal a látogatók a PaperLab Galériában megrendezett The Wall Remembers Twice kiállításról?

Azt remélem, hogy a látogatók immerzív módon tapasztalják meg a munkát, és elsősorban saját érzelmeikre és értelmezéseikre hallgatnak. Nem szeretnék egyetlen olvasatot rájuk erőltetni. Azt kívánom, hogy saját emlékeiket, érzékenységüket és személyes történeteiket hozzák be a képekkel való találkozásba.

A fotográfiák nyitott terek: konstruált atmoszférák, de egyben meghívások is. Ugyanakkor remélem, hogy a munka kérdéseket vet fel a történelemről és a jelenről, különösen a jelenlegi geopolitikai helyzetben.