Menü

Ők nyerték el a 2026-os természetfotó-pályázat fődíjait

26 • 11 • 05 Punkt Olvasási idő: 3 perc

November 5-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében adták át Az Év Természetfotósa 2026 pályázat díjait, és megnyitották a verseny legjobb felvételeiből rendezett kiállítást. Az Év Természetfotósa elismerést Daróczi Csaba kapta, Az Év Ifjú Természetfotósa Nagy Márton János lett, Az Év Természetfotója díjat pedig Földi László Egységben az erő? című felvétele nyerte el.

A szakmai zsűri összesen 113 fotográfiát választott ki a kiállításra. A képek az élővilág sokféleségét és sérülékeny egyensúlyát mutatják be, miközben a természetvédelem fontosságára is felhívták a figyelmet. A pályázat zsűrijét Dr. Kalotás Zsolt vezette, tagjai között Dr. Sós Endre, Litauszki Tibor, Lőrincz Ferenc Lőrinc és Urbán Helga szerepelt. Az idei pályázatról Dr. Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke osztotta meg gondolatait. Hangsúlyozta, hogy a beválogatott képek magas színvonala a nemzetközi élvonalban is megállja a helyét, és az itt díjazott alkotások a világ nagy természetfotó seregszemléin is méltón képviselik a magyar fotóművészetet. Értékelésében rávilágított arra is, hogy a díjazott alkotások mögött nem szerencsés véletlenek, hanem komoly tudatosság, technikai felkészültség és egyedi művészi látásmód áll.

Daróczi Csaba – Az Év Természetfotósa 2026

Daróczi Csaba gyermekkorában a horgászaton keresztül került közeli kapcsolatba a természettel, majd 1991-ben egy kiállítás hatására cserélte a horgászfelszerelést végleg objektívekre. Soltvadkerten él és tanít, több mint harminc éve fedezi fel a Kiskunság páratlan élővilágát. 2022 óta fotós csoportot is vezet tanítványainak, átadva a látás művészetét. Az Év Természetfotósa pályázaton már 1994-ben szerepelt a képe, azóta folyamatosan jelen van a legrangosabb kiállításokon, és a mostani elismeréssel pályafutása során már tizedik alkalommal érdemelte ki Az Év Természetfotósa címet.

0103

Fotó: © Daróczi Csaba: Én nem ilyen lovat akartam
Az Év Természetfotósa 2026

0103

Fotó: © Daróczi Csaba: Pusztai magány
Az Év Természetfotósa 2026

0103

Fotó: © Daróczi Csaba: Rejtőzködés
Az Év Természetfotósa 2026

0103

Fotó: © Daróczi Csaba: Földmunkák
Az Év Természetfotósa 2026

Nagy Márton János – Az Év Ifjú Természetfotósa 2026

A Gyöngyösön élő, jelenleg a Berze Nagy János Gimnáziumban tanuló fiatal tehetség már hatévesen fotózott. A sorsfordító áttörést a 2025-ös tehetséggondozó tábor hozta el számára. Különösen vonzza az éjszakai fotózás és a rejtett életmódot folytató állatok bemutatása egyedi világítástechnikákkal. Példaképének David Attenborough-t tekinti, és hosszú távú célja, hogy munkájával és a természetvédelemmel hozzájáruljon a törékeny hazai élőhelyek megóvásához.

0103

Fotó: © Nagy Márton János: Mi van ott?
Az Év Ifjú Természetfotósa 2026

0103

Fotó: © Nagy Márton János: Jóbarátok
Az Év Ifjú Természetfotósa 2026

Földi László: Egységben az erő? – Az Év Természetfotója 2026

A nyílt óceánon készült ritka és technikai szempontból is rendkívüli felvétel marlinok és oroszlánfókák látszólag összehangolt szardíniavadászatát mutatja be, amely mögött valójában az oroszlánfókák kleptoparazita viselkedése áll. A fotósnak a másodperc törtrésze alatt változó körülmények között, erős áramlásban és a védelmet kereső halak gyűrűjében kellett kikerülnie a csaknem 100 km/h-s sebességgel száguldó ragadozókat a tökéletes pillanat megörökítéséhez.

0103

Fotó: © Földi László: Egységben az erő?
Az Év Természetfotója 2026

A díjátadóhoz kapcsolódó tárlat először a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz látható november 6. és 19. között, majd 2027-ben több vidéki és budapesti helyszínre is eljut.