Közös nyelv, eltérő korszakok – Gordon Parks és Beverly Price Brooklynban

Gordon Parks, a későbbi fotóriporter, filmrendező, író, zenész, civiljogi aktivista 28 éves korában kezdett fényképezni. 1942-ben elnyerte a Julius Rosenwald Fellowshipet, és bekerült a washingtoni székhelyű Farm Security Administration (FSA) fotográfusai közé. A város nem fogadta tárt karokkal a fekete alkotót: „[e]zen a ragyogó, történelmi helyen tombolt a fajgyűlölet.”[1] A sokk Parks alighanem legismertebb képéhez vezetett: Ella Watson ikonikus portréja az FSA irodájában kifeszített lobogó előtt (American Gothic, Washington, D.C., 1942) a művész munkásságának egyik csúcspontja: a nyers humor, a társadalomkritika és a szociális érzékenység tökéletes elegye.

Parks helyi gyerekeiről készült fotói szintén jelentős helyet foglalnak a fotográfiai kánonban. Price ugyanezekben a negyedekben dolgozik, majd egy évszázaddal később. A ruházat, a városkép és a technológia kétségtelenül változik, a gyermeki ártatlanság, álmok és remények lényege azonban állandó: méltóság, szabadság – és a mindennapok kíméletlensége.

Price washingtoni születésű fényképész, fiatal felnőttként öt évet töltött börtönben. A médiumot, akár Parks, szintén relatíve későn fedezte fel. Elsősorban analóg technikákkal dolgozik. Célja az alulreprezentált és marginalizált közösségek bemutatása a bennük rejlő erőn és büszkeségen keresztül. „A fotográfia számomra a társadalmi igazságosság eszköze: a valóság dokumentálásának és az előítéletek megkérdőjelezésének módja, a változás katalizátora. Abban bízom, hogy munkámon keresztül a néző mélyebben megérti a fekete lét összetettségét, és maga is hozzájárul majd egy igazságosabb és méltányosabb világhoz.”[2]