Ez nem az én macskám – Takashi Homma fotókönyve a Paris Photo–Aperture döntőjében

Takashi Homma (1962) This Is Not My Cat című kötete (mely a svájci Nieves és az ausztrál Perimeter Editions közös gondozásában jelent meg) egy intim, zsebméretű vizuális napló, amely a fotográfus szerény tokiói lakásában örökíti meg egy macska mindennapi jelenlétét. Ahogy a kiadvány kísérőszövegében olvasható: „A mesterkéltség és a tökéletességre törekvés terhétől mentes képek kötetlenek, naplószerűek és hétköznapiak. Nézőként nem a részletek aprólékos elemzésébe merülünk el, hanem a képek és azok hangulatának részévé válunk – ezek a fotók legalább annyira szólnak az érzékelésről, mint a puszta látványról.” A képkockákon az állat mellett fokozatosan felsejlenek a fotóművész jelenlétének és munkájának látható nyomai: egy térd, egy lábfej, egy szőke hajtincs vagy a falnak támasztott, buborékfóliába csomagolt képek.

A kötet címválasztása (Ez nem az én macskám) mélyebb filozófiai és művészeti rétegeket hordoz, amelyek egyszerre utalnak René Magritte híres szürrealista kijelentésére („Ez nem egy pipa”) és a társszerzőként jelen lévő állat függetlenségére. A könyv esszéje így világít rá erre az ambivalens viszonyra: „A címet adó kijelentés többértelmű. [...] Vagy talán arról van szó, hogy egy macska függetlensége nem korlátozható valóban. Csendben él, játszik és létezik mellettünk; az árnyékunkban mozdul végig az életen, de mindvégig a saját, külön világában marad.” Homma ezzel a kötettel nem egy klasszikus kisállat-albumot készített, hanem a megfigyelés, a függetlenség és a közös élettér költői dokumentációját adja közre a tőle megszokott szikár, mégis mélyen személyes vizuális nyelven.

Az Aperture 2026. májusi interjújában Takashi Homma a fotókönyvekhez fűződő különleges viszonyáról mesélt, kiemelve, hogy a könyv számára nem csupán a képek utólagos gyűjteménye, hanem az alkotófolyamat elsődleges formája. Hangsúlyozza, hogy a kiállítási terekkel ellentétben a fotókönyv intim, kézbe vehető és személyes médium, amely saját ritmust és narratívát követ: „A fotókönyv nem a képek dokumentációja, hanem maga a mű, önálló tárgy, amely közvetlen kapcsolatot teremt a nézővel.” Ez a szemlélet magyarázza a független, szinte szerény terjedelmű kiadványok iránti vonzódását is, ahol a vizuális tartalom és a fizikai formátum tökéletes összhangban áll egymással. A könyvkészítési módszertanát részletezve Homma kiemeli a szerkesztés és a szekvencia sorsfordító szerepét, ahol a fotók közötti párbeszéd és a szándékosan meghagyott hiányok legalább annyira fontosak, mint maguk a vizuális elemek. A hétköznapi, szinte észrevétlen pillanatok és intim témák – az otthoni környezet vagy a tárgyak és élőlények jelenléte – nála a gondos lapozási struktúra révén nyerik el valódi jelentésüket. Ebben a kontextusban a képsorozat nem egy zárt történetet mesél el, hanem teret hagy a szemlélő saját értelmezésének, kiemelve a fotográfia költői és megfigyelői jellegét.

A Paris Photo–Aperture PhotoBook Awards shortlistjére került könyvek november 12. és 15. között láthatók a párizsi Grand Palais-ban, a Paris Photo keretében. A győzteseket november 13-án, pénteken hirdetik ki, melyről itt a Punkton is beszámolunk.