Címke: Aperture

A fotókönyvek „aranykora” – Interjúösszefoglaló Lesley Martinnal, az Aperture kreatív igazgatójával

Lesley Martinnal, az Aperture kiadó kreatív igazgatójával jelent meg egy interjú a LensCulture honlapján, ami azt járja körül, mi áll a fotókönyvek „robbanása” mögött, mit jelent tulajdonképpen az „aranykor”? Emellett pályakezdéséről, valamint saját meglátásairól mesél a fotókönyv-kiadással kapcsolatban, néhány tippet is megosztva a tervezés és kiadás témájában a pályakezdő fotográfusok és az érdeklődők számára.

Tovább

„A fotográfia a csábítás eszköze” – Beszélgetés Nan Goldinnal művészetről, függőségről és aktivizmusról

A fotográfia a szex fázisátalakulása volt, a csábítás eszköze, és egy lehetőség arra, hogy az alanyaim életének fontos része maradjak. – írta Goldin 2017-ben, akivel Darryl Pinckney, amerikai regényíró a fotográfus brooklyni otthonában készített interjút, amely az Aperture fotómagazin 239. számában jelent meg 2020-ban. Cikkünkben ezt az interjút szemlézzük.

Idén is kiosztják a Paris Photo – Aperture PhotoBook Awards díjait

Tizedik évfordulóját ünnepli idén a Paris Photo-Aperture PhotoBook Awards, amely a fotográfiával kapcsolatos könyvek megjelenését hivatott ünnepelni és díjazni. Az értékelés három kategóriában történik: az első fotókönyv, az év fotókönyve és az év fotókatalógusa.

Egy autodidakta portréfotográfus nyerte az Aperture Portfolio Prize idei fődíját

Az 1952 óta folyamatosan működő Aperture magazin idén is kiosztotta Aperture Portfolio Prize díjat. Minden évben egy olyan fiatal fotográfus veheti át ezt az elismerést, akinek alkotói praxisa az Aperture szerkesztősége szerint meghatározza majd a következő évek fotográfiai tendenciáit és szakmai teljesítménye megérdemli a szélesebb körű ismertséget.