Címke: galéria

Válogatás a 31. Szlovák Fotóhónap kiállításainak képeiből

2021. november 3 és 30. között rendezik meg a Szlovák Fotóhónapot, mely az 1991-es alapítása óta immár a 31. eseménysorozat. Szlovákia nemzetközileg is elismert, az ország egyetlen és legrégebbi – folyamatosan megrendezett – fotófesztiválja kifejezetten a fotográfiát és a vizuális művészetet állítja középpontba. Idén az esemény fő kiállítása a 2020-ban a La Gacilly Photo Festival részeként debütáló Viva Latina! című tárlat, ahol latin-amerikai kortárs fotóművészek munkái láthatók.

Tovább

Molnár Bence On Award-díjas sorozata az Off Bratislava fesztiválon

Az OFF Bratislava fesztivál a fotográfus szcéna friss tehetségeinek platformja. 2010-es megalakulása óta a rendezvény célja mindig is az volt, hogy optimális feltételeket teremtsen a fotográfia és az újmédia területén dolgozó fiatal művészek népszerűsítésében és támogatásában. Molnár Bence Inside című sorozatával 2020-ban nyerte el az OFF Bratislava fesztivál On Award díját, melyet az OFF Academy szekció legjobb diákprojektjeként kapta.

Ezek 2021 legjobb természetfotói – Válogatás a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2021 pályázat díjazottjainak képeiből

2021-ben Az év természetfotósa kitüntető címet Daróczi Csaba nyerte el, akinek nem kevesebb, mint 15 képe szerepel a legjobbak között. Az év természetfotója 2021-ben címet Daróczi Csaba: Egy korty című képe kapta, egy újszerű, víz alatt elhelyezett kamerával készült képpel. Az év ifjú természetfotósa címet pedig Kiss Márton Róbertnek ítélte a zsűri.

Válogatás a Kvartér Fotóművészeti Csoport Kalligráfia című kiállításának képeiből

A ma embere alapvetően kétféleképpen igazodik el a látható világban: vizuális jeleket értelmez, és/vagy verbális jeleket olvas. Ki-ki próbát tehet, s eldöntheti, ő maga a képek és a szövegek egymásmellettiségében először a képi jeleket próbálja-e megfejteni, s aztán olvassa a hozzátartozó információkat, vagy ellenkezőleg: kibetűzi a szöveget, s annak ismeretében értelmezi csak a képet.

Fehér és fekete – Válogatás Dr. Szász János képeiből

Szász képei – akinek az 1950-es évek végétől az 1970-es évekig tartó alkotásai a szülőföldjén kívül kevéssé ismertek – az akkori Magyarországon tevékenykedő fotográfusok művészi látásmódját és innovációját testesítik meg. Az elsősorban a magyar életből és tájból merített, merészen grafikus absztrakciókat felvonultató Szász képei egyetemes nyelven kommunikálnak.

„A projekt úgy legyen személyes, hogy közben a néző is tudjon hozzá viszonyulni.” – Válogatás Catherine Panebianco díjnyertes sorozatából

Panebianco számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy megtalálja a legjobb hátteret az egyes újraértelmezésekhez – a mostani tájnak jelentenie kellett valamit számára, miközben tökéletes megvilágítást kellett nyújtania a kiválasztott diához. Azért tartott ilyen sokáig az út, mert a fotográfusnak sokat kellett gondolkodnia azon, miként rendelheti a múlt diáit jelenbéli környezetekhez.

„Egy fotós élete abból áll, hogy folyton lemarad a fontos pillanatokról.” – Válogatás Kálló Péter budapesti képeiből

Kálló Péter Budapesten született 1978-ban. Budán a Vizivárosban nőtt fel, ami meghatározta egész életét. Fényképezéssel az ezredfordulón kezdett foglalkozni, majd 2001-ben beiratkozott a Népszabadság fotóriporteri képzésére, 2003-tól a Metropol napilap fotóriportereként dolgozott. Alkotói munkásságát Féner Tamás és Sebestyén László inspirálta.

„A maguk módján a fotók emlékezésre és felejtésre késztetnek” – Ioanna Sakellaraki: A föld igaza

Ionna Sakellaraki Belgiumban élő, görög származású fiatal fotóművész munkájának középpontjában a kulturális emlékezet és a fikció viszonyának vizsgálata áll. Az alkotó legutóbbi fotósorozata (The Truth is in the Soil) közeli hozzátartozójának elvesztéséből, és az azt követő gyász folyamatának a feldolgozásából indul ki.