Menü

„A fotográfia segítségével ismertem meg a világot” – interjú Gombos Lajossal

24 • 07 • 20A Fehér Vera

0103

Gombos Lajos: Autumn, Martfű, 2011

0103

Gombos Lajos: 47.68, 9.511, Zeppelin, Friedrichshafen 2014

0103

Gombos Lajos: Bánya, Präbichl, 2011

A.F.V

Gombos Lajos szabadúszó fotográfus, kétszemélyes produkciós kreatívügynökséget vezető alkotó, munkáiban az analóg és digitális módszereket ötvözi, fotókönyveket és videókat is készít.

Hogyan kezdődött nálad a fotográfia, mi volt előtte?

G.L.

A dunaújvárosi műszaki főiskolára jártam, elsősorban nagy precizitást igénylő műszaki rajzokat, ábrázoló geometriából, testáthatásokból vetületi ábrákat készítettem, de már akkor éreztem, hogy ennél valami kreatívabb irányba kell majd mennem. 1989-ben, harmadévesen költöztem az indusztriális világból Szegedre, a kultúra és az egyetemi lét egyik fellegvárába azért, hogy megtaláljam végre önmagam. Itt elsősorban tervezőgrafikusként és nyomdai reprodukciós fotósként kezdtem el tevékenykedni, akkor még kézzel, tussal, vonalzóval, analóg módon terveztünk és kiviteleztünk mindent. Nagyhatású barátokkal körülvéve, termékeny szellemi közegben igen közel voltam a fotóhoz, de ekkor még csak elméleti szinten.

Hárman voltunk ebben az időben nagyon jó barátok: Baráth Tomi, aki grafika szakos volt a Tömörkény István Művészeti Gimnáziumban, valamint egy másik barátom, egy igazi utcafilozófus fiú, hatalmas filozófiai ismerettel a görög gondolkodóktól Heideggerig. Ő volt Suhajda Attila, alias Géza, nagy Coca-Cola és rántotthús-kombó evő ember, aki miközben soha nem művelte a művészeteket, imádta és ismerte a kortárs fotográfia és a társművészetek minden egyes jeles képviselőjét, valamint a független zene- és filmművészetben is igencsak otthon volt.

A.F.V

Végül is így vettél órákat művészetből?

G.L.

Ahogyan Géza barátom önszorgalomból képezte magát, ehhez hasonlóan én is napi 10-16 órában a szakma alapjait próbáltam összeszedni magamnak. Ebben a korai időszakban elsősorban kiállításokra jártunk, nagy hajnali utazásaink voltak Budapestre, antikváriumokból ki-be járva vásárolgattuk ez első fontosabb fotográfiai témájú könyveinket, fotóalbumainkat. Tulajdonképpen ebben az időszakban, 1987-90 között került az érdeklődésem egyre közelebb Robert Frank, William Klein és Lee Friedlander-en keresztül a fotográfia legjelesebb hazai képviselőire, mint Kerekes Gábor, Jokesz Antal, Szilágyi Lenke, Benkő Imre, Stalter György, Vető János vagy például Szerencsés János.

A.F.V

És a grafika?

G.L.

Középiskolában már annyira jól ment a szabadkézi betűrajz, hogy betűsablont sem kellett használnom, így a fölöttem járó szaktársaknak én készítettem a betűrajzos beadványaikat szendvicsért, sportszeletért. Később persze már ment a bérrajzolás is a főiskolán. Csak 10 évnyi szakmában eltöltött év után felvételiztem az Iparművészeti Főiskola, a mai MOME tipográfia kurzusára, s 2000-2003-ig oda jártam.

0103

Gombos Lajos: 45.634937, 25.593654, Brassó I, 2013

0103

Gombos Lajos: Siófok I.. 2017

0103

Gombos Lajos: Untitled II., Budapest 2016

0103

Gombos Lajos: Hamu, Bugacpuszta 2017

0103

Gombos Lajos: Untitled, Budapest, 2015

A.F.V

Mi tartott meg a művészeti vonalon és hogyan csúsztál át a fotográfiába?

G.L.

Mindig önmagam előtt vizsgáztam le. Az első reklámügynökségi felkérés is nagy elismerés volt 1991-92 között, amit grafikusként kaptam Szegeden, mégis a barátaim elismerése volt a legfontosabb. Ez hozta magával azt, hogy az egyes művészeti ágakban saját ízlésem alakult ki.

A fotográfiával történő első találkozásom hosszú ideig elméleti volt. Csak a kép érdekelt, a képolvasásban merültem el, de ennek technikai oka is volt: még nem engedhettem meg magamnak egy fényképezőgépet. 1987-90 között készítettem az első fotóimat. Volt egy amatőr pocketgépem, "mikrofilmmel”. Az éppen aktuális barátnőimről készítettem portrékat vakuval éjszaka, üresen kongó lépcsőházakban. Elsősorban az Amica és a Vogue magazinokból ismert színvonalasabb divatfotók, vagy a RayGun, Face, i-D és a Rolling Stone magazine oldaltervei voltak ekkor inspirálók, ezek hozták el akkoriban a nagybetűs tipográfiát és a professzionális képszerkesztést is számomra. Volt egy ilyen időszak, amikor egyszerre versengett bennem a grafikus-tipográfus és a fotográfia világa.

A.F.V

Valamelyik keleti harcművészetben a gyerekeknek nagyon sokáig nem engedik, hogy megtanulják művelni, ez a pedagógia pedig azt okozza, hogy a gyerekek motivációja idővel óriási lesz, mire belekezdhetnek a harcművészetbe.

G.L.

Én is kiéheztettem magam, igen. Amikor végre nagy nehezen sikerült megvennem az első Nikon FM2-esemet, 5-7 éven keresztül csak azzal dolgoztam az alkalmazott- és streetfotóban: megrendelésre és saját magamnak is. Egy reklámügynökségnél dolgoztam tervezőként, ahol általában külsős alkalmazott fotóst kérnek fel a saját kiadványokhoz, de rövid időn belül már rám bízták ezt a feladatot – ez volt a helyzeti előnyöm.

Kezdetben azért mentem mélyebbre, hogy bebizonyítsam, nem csak a megrendelőnek tudok képet készíteni. Ha képes vagyok arra, hogy egy brandhez megfelelő termékfotót vagy portrét készítsek, akkor képes kell lennem arra is, hogy felépítsem a saját fotós világomat. Ezt akarom azóta is felderíteni.

A.F.V

Tanultál valahol fotózni?

G.L.

Az első képeimmel már részt vettem a Fiatal Magyar Fotó ‘90 után című Miskolc-Budapest-Szeged kiállítássorozaton. Erre azóta is büszke vagyok, mert az egyik kurátor Kerekes Gábor volt. 1995-ben talán éppen a fent említett Géza barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy indul egy magániskola “ASA – Művészet és Mesterség” néven, Stalter és Kerekes irányításával. Ez volt az első évfolyam. Pont olyan volt, mintha nekem írták volna ki. Talán ez volt az az időszak, aminek köszönhetően a dokumentarizmus felől érkezve egészen más irányt vett a vizuális érdeklődésem.

 

A.F.V

De mi az, ami egy grafikust vonz a fotográfiában? Miért hagy fel annak lehetőségével, hogy teljhatalmúan megalkothassa a képeit?

G.L.

Idéznék egy kérdést, melyet Stalter György és Szilágyi Sándor egymástól függetlenül tett fel nekem, mondhatni provokatívan: „Lali, döntsd már el, hogy mi vagy te: fotóművészetet akarsz csinálni, vagy a reklámgrafika világa kielégíti a vágyaidat?” Stalter Gyuri ezen beszélgetésünk alkalmával képcserét ajánlott 3-4 képemre, ami például mérföldkő volt az életemben. A válaszom viszont az, hogy mindkettővel foglalkozom párhuzamosan, sőt, az utóbbi években még a digitális zeneszerzés is beépült az alkotói folyamataimba. Az alkalmazott munkáimban a célom olyan szintre emelni a minőséget, hogy a produktum – ha nem is műtárggyá, de ha lehet így fogalmazni – nemessé váljon és büszke legyen rá az, akié lett. Egy fotóalbumot, fotókönyvet már nevezhetünk műtárgynak, de én egy névjegyet is szeretnék úgy elkészíteni, hogy az ugyanezt a minőséget képviselje.

Egy film az életem, kicsit olyan, mint Jim Jarmusch Mystery Train című alkotása: több lépésben, több nézőpontból láthatjuk ugyanazt a sztorit.

0103

Gombos Lajos: Silótorony, Battonya, 2017

Kezdetben azért mentem mélyebbre, hogy bebizonyítsam, nem csak a megrendelőnek tudok képet készíteni. Ha képes vagyok arra, hogy egy brandhez megfelelő termékfotót vagy portrét készítsek, akkor képes kell lennem arra is, hogy felépítsem a saját fotós világomat. Ezt akarom azóta is felderíteni.

0103

Gombos Lajos: IM Notre-Dame I, 2019 ápr. 15

0103

Gombos Lajos: Nyaraló, Kisoroszi 2017

A.F.V.

Szerinted a fotókönyv lehet egy, az alkotóval közös műtárgy?

G.L.

Igen, sőt, a nyomdatechnikával foglalkozó szakembernek is hozzá kell tennie ugyanennyit a saját mesterségéből, és akkor sikerülhet. Én hiszek ebben, de pont ellentmondok magamnak, mert a saját művészeti produktumaimban az ellenkezőjére törekszem: ott minden az én vállamon van, mert a nulláról egyedül építem fel úgy, hogy többféle médiumot is használok.

A.F.V.

Úgy hangzik, mintha egy saját világot építenél.

G.L.

Egyértelműen tiszta, a mindennapi szemlélő számára is élvezhető dolgokat szeretnék létrehozni. Csodálatos számomra az, amit alkotás közben megélhetek. Egy alkalommal, mikor már harmadszor tértem vissza a bélkői kőbányához, tudtam, hogy itt kell a legfrissebb projektemet elkészítenem, de csak az ötödik alkalommal, óriási ködben elveszve érdemeltem ki azt a képet, amire azt mondom, na, ezért érte meg ennyit “keccsölni”. Ahogyan ezt a pillanatot akkor ott megkaptam, úgy kell a komoly munkák megszületését is kiérdemelni. A saját világomat az támogatja, hogy zenét készítek hozzá és további technikai dolgokat vonok bele. Az egyes fotográfiai típusokban, legyen az telefonos vagy kollódiumos, a médium sajátosságait szeretném használni és kihasználni, de más médiumok technikai lehetőségei, a zene, a videó, és a frissen megjelenő applikációk is nagyon tudnak  inspirálni. Én egy műszaki múltú ember vagyok, korábban nagy precizitással megáldva, így jó pár évembe telt, hogy ezekkel a gúzsba kötő módszerekkel szakítsak.

Végeredményben kis túlzással azt állíthatom, hogy egy film az életem, kicsit olyan, mint Jim Jarmusch Mystery Train című alkotása: több lépésben, több nézőpontból láthatjuk ugyanazt a sztorit. Az én filmemben kiderül, hogy az elején a plakátot, a hozzá felvillanó tipográfiát is én készítem, a zenét én írom alá, és a fotográfiáimból áll a tartalma.

 

A.F.V.

Milyen fotókönyveket készítettél eddig? Sajátot is?

G.L.

Legutóbb Varga Tamás Silver című könyvét készítettem, ez volt az első nagyobb lélegzetű fotóalbuma, mely egy összefogott tematikus sorozat első tagja lehet. Ebben az esetben jó az, hogy Tamás jó barátom és ezért személyesen is értem és ismerem az alkotói folyamatának utolsó öt-hét évét. Kerekes Gábor Zóna című könyvén is dolgozunk most már egy éve Barta Zsolt Péterrel, Cséka Györggyel és megrendelőként az ArtPhoto Galéria vezetőjével, Borbély Lászlóval. Ez a kis fotóalbum reményeim szerint az ősz folyamán megjelenik. Most pedig ismét készül egy Varga Tamás album, melyet Kis Mónika írónővel közösen jegyeznek éppen most korrektúrázzák a kész kiadványt, a nyár folyamán elkészülhet az is.

Mindig úgy gondolkodtam, hogy legyen befejezve előbb pár fotóprojektem, ami a végleges formáját elnyerheti egy kis fotóalbumban és egy kiállítás alkalmával. De addig-addig készültek a képek, hogy most már közel 4-5 könyvvel le vagyok maradva önmagamhoz képest. Így most az a terv, hogy mindezek dobozban, összegyűjtve jelennek meg majd egyszerre, csupán egy sorszámmal ellátva: 1-2-3-4-5. Mindegyik egy-egy projektemet fogja tartalmazni, amiken az utóbbi 25 évben dolgoztam.

A.F.V.

És pontosan hogyan érhető tetten ez a világ? Úgy tudom, most egy önálló kiállításra készülsz, ami nem szimplán paszpartuzott és keretezett képeket fog tartalmazni.

G.L.

Rövid időn belül rájöttem, hogy végső soron az működik legjobban, ha párhuzamosan több projekten dolgozom. Az utóbbi időszakban a digitális fotót és az analógot keverem egymással, ha úgy kívánja a “szervezetem”, manapság meg videókat készítek a fotográfiáim bemutatására, saját digitális zenéimmel „terhelve”. Próbálok élni a mobiltechnika adta lehetőségekkel, mint például a kiterjesztett valóság, másnéven augmented reality vagy AR. Ennek szellemében legközelebb 2021 május környékén az ArtPhoto Galériában újabb vizekre evezek. Hagyományos üveglemezre öntött emulzió segítségével készített fotók fognak generálni egy újabb, virtuálisan kibővített látványt, melyet minden látogató a telefonjával aktiválhat, ha egy kis applikációt letölt. Terveim szerint saját zenefolyam segítségével lesz teljes a műtárgyélvezet.

Az, amit látunk és átélhetünk a munkáimban, egyfajta időtlen archaizmussal átszőtt képek, ahol a fény nem kiemeli, láthatóvá teszi a tárgyat, a látványt, hanem mintegy felfalja azt. Mikor már csupán néhány túlélő lesz jelen képzeletbeli galaxisomban.

Jegyzetek

Gombos Lajos rendszeresen frissülő fotográfiai blogjai:

http://slowvision.blogspot.com/

http://lajosgombos.blogspot.com/