Menü

5kérdés – Barta Zsolt Péter

21 • 07 • 10Punkt

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Barta Zsolt Péter fotóművészt kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

A kezdeti időkben, úgy 13 éves koromban még nem gondoltam a fotográfiára, viszont már akkor, azaz gyerekkoromtól képzőművész szerettem volna lenni. Rajzoltam, festettem (néhány munkám még mindig a miskolci házunk falán van), bújtam a művészeti könyveket, iskolai rajzszakkörre jártam, tizenévesen a Művészet című lap évkönyvét kértem szüleimtől születésnapomra. Középiskolás éveim alatt autodidakta módon tanultam meg a művészet történetét, később pedig jártam főiskolai előkészítőre egy frissen végzett művész házaspárhoz, ahol sokat rajzoltam modell után, mivel szerettem volna a Magyar Képzőművészeti Főiskolára kerülni. Barátaim némelyike már fotózgatott, így apám amatőr kisfilmes fényképezőgépét néha elkértem. Elvarázsolt, és el is határoztam, hogy ezt meg fogom tanulni. Sokat segített, hogy láthattam Korniss Péter nagyszerű fotótörténeti adásainak sorozatát a Magyar Televízióban, mert máshonnan alig lehetett fotóművészeti szakirodalomhoz jutni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy immáron a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (ahová Tóth György hívott) tagsági ideje alatt részese lehettem a sok hajnalig tartó beszélgetésnek, amit Tasnádi László fotóművész lakásán – Attalai Gábor társaságában – hármasban folytattunk. Előbbitől körültekintő profizmust, precizitást és magas minőségű laborálást tanultam, az utóbbi pedig művészként és teoretikusként egyaránt nagy hatással volt rám; egyik mesteremnek tekintem. Szerencsés Jánostól is sokat tanultam, míg asszisztense voltam.

 

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Lehet, hogy meglepő lesz a válasz azoknak, akik jól ismerik munkáimat és tudják soha nem voltam dokumentarista fotográfus, hogy éppen Plohn József fotói gyakoroltak rám drámai hatást. Pontosan emlékszem arra a pillanatra és felejthetetlen megrendülésre, amit Plohn József 1848-as honvédekről készített sorozata láttán éreztem. Nagy valószínűséggel ezek a fotók tekinthetők kezdeti mérföldkőnek.

 

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Az első egyéni kiállításom 26 évesen rendezhettem meg Test címmel a Duna Galériában Budapesten 1988-ban, ahol a testképeket, azaz a Fotó balett sorozatom mutathattam be, melyet Tóth György nyitott meg.

 

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Soha nem érdekelt túlzottan a technika, habár fontosnak tartom teljeskörű ismeretét, de a kifejezés, a mű üzenete a lényeges. A camera obscurától kezdve, a Mamiya RB 67 közép és a 4x5 inch Sinar nagyformátumon és a polaroid vagy Instaxon át az SRL digitális, netán iPhone telefonos képkészítésig a mai napig mindent használok. A Műcsarnokban jelenleg látható A fény képei című kiállításon is egy iPhone-nal készített digitálisan printelt művészeti munkát mutattam be.

 

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

Jelenleg tükörreflexes Polaroid SX70 kamerával készítek egy fekete-fehér sorozatot, ami a CodeX képanyagom folytatása, illetve része. Továbbra is próbálok szokatlan, absztraktnak látszó, mégis konkrét elemeket tartalmazó képi világot építeni, célom rámutatni a titokzatosra, a minket körülölelő transzcendesre, netán szakrálisra.

0103

Fotó: Barta Zsolt Péter: Orsi, (kéz), 2021