Menü

Válogatás Turós Balázs A dolgok természete című sorozatából

21 • 10 • 28Baki László

Turós Balázs Budapesten született 1990-ben. Középiskola után a MOME Fotográfia szakán tanult tovább. A BA-t követően Angliában dolgozott másfél éven keresztül a FotoNow nevű nonprofit szervezettel. Miután hazaköltözött, elvégezte a MOME Fotográfia MA szakát. Több mint tíz éve tart gyerekeknek workshopokat a Hello Wood csapatával (DEMO Tábor) és 2015 óta készít fel diákokat a MOME Fotográfia szakára. Az MA diplomát követően elnyerte a Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíjat 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is. Munkáit kiállították a Ludwig Múzeumban, a Capa Központban és a Nemzeti Galériában. A dolgok természete című személyes hangú munkájában demens nagymamáját középpontba helyezve próbált közelebb kerülni az elmúlás örök kérdéséhez, miközben az anyaghoz kötődő saját viszonyát is górcső alá vette.

0103

Fotó: Turós Balázs: A dolgok természete © Turós Balázs

A fotográfus így írt sorozatáról:

Gyerekként nehéz volt elképzelnem, milyen, ha valaki nem fél a sötétben. Ha megöregszünk, a halál sem olyan félelmetes már? Egy ponton kénytelenek vagyunk szembesülni az élet végességének gondolatával. Egy kisgyerek számára az idő végtelennek tűnhet, de ahogy öregszünk, úgy érezzük egyre gyorsabbnak az idő múlását. Egy individualista társadalomban hogyan lehet elfogadni a személyiségünk múlandóságát? Erre a kérdésre próbáltam választ találni három évvel ezelőtt, akkor még Eggyel közelebb címmel elkezdett sorozatomban. Időközben a nagymamámat demenciával diagnosztizálták, és lassan egy közös munkává alakult át az eredeti projekt. Betegsége magában hordozza saját félelmeim kiindulópontját. Ha a halálunk pillanata személyiségünk teljes eltűnését jelenti, akkor a demenciára tekinthetünk ennek a pillanatnak a kimerevített állapotaként, amelyben nagyon lassan, napról napra távolodunk el önmagunktól. Nagymamám szellemi és fizikai változását szemlélve próbálok közelebb kerülni az elfogadáshoz, a világban való rend megtapasztalására törekedve, amelynek ugyanúgy része az elmúlás is.

A közös munka nagy hatással volt a nagymamámra és a kettőnk közötti kapcsolat is teljesen átalakult. Ezt a személyes nézőpontot szerettem volna bemutatni, emiatt kezdtem el videókat készíteni, amiket nem tekintek az elkészült sorozat részének, mégis fontosnak tartok megmutatni.

A munka egy korábbi stádiumában az alkotó az Emberi Erőforrások Minisztériumának Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasa volt.

Turós Balázs: A dolgok természete

Jegyzetek

Capa-nagydíj 2021 beszámoló kiállítás
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (Project Room)
2021. október 22. – november 14.