Képen kívül s belül. Roger Ballen: Dresie és Casie, Ikrek (1993)

Egy műalkotás leírásához és értelmezéséhez számos úton indulhatunk el, hogy a rendszertelenségből valamilyen rendszert alakítsunk ki. Kiindulhatunk az alkotásból, abból kiolvasva az értelmet, vagy fordítva, annak kontextusából fejthetjük ki a belső jelentést. Egy harmadik lehetséges út a kettő ötvözése, amelynek állítása, hogy mű és kontextus nem elkülöníthető, hatással vannak egymásra, egyfajta dialektikában állnak. Az alkotás egy adott történeti-társadalmi világban születik, abban él tovább, így rakódnak rá újabb és újabb rétegek. Létrejön, intézményekbe kerül, albumokba, cikkekbe stb.

Tovább játszom, most elindulok ezen a harmadik úton. Ballen életrajzát és bemutatását megkerülve a kép történetiségével kezdem. A fotográfus sok időt töltött utazással és a társadalmi peremvidék megismerésével. Olyan csoportokat kutatott fel egy olyan korszakban, akik és ami különös pozíciót töltött be. Ahogy maga Ballen is fogalmaz több helyen, kívülállókat fotózott. Az Ikrek a Dél-afrikai Unió, később Dél-afrikai Köztársaság apartheid, vagyis a faji szegregáció ideje alatt készült. A 20. századi közepétől hivatalosan egészen 1994-ig tartó faji alapú megkülönböztetés az élet minden területén diszkriminálta a fekete állampolgárokat, alapvető jogokat megvonva tőlük, a fehér társadalom érdekeit szem előtt tartva. A fekete elnyomott csoport ellenpontja a privilegizált fehér réteg volt, Ballen azonban sorozatával, amely harmadik könyvében, a Platteland (Vidék) albumba rendeződött – a képeknek újabb értelmezési keretet nyújtva, egymással relációban, a kiadói és művészeti közegbe ágyazódva – rámutat a politikai és ideológiai struktúra egyik vakfoltjára, egy „privilegizált kisebbségre”, az alsó osztályba tartozó fehérekre a centrumtól távolabb eső dél-afrikai vidéken. A fotográfus céljai között saját bevallása szerint nem az szerepelt, hogy szegény fehéreket fotózzon, hanem hogy fotózzon. Mégis, a faji megkülönböztetés ezen korszakában a társadalmi osztályok közötti hatalmas szakadék egy egyedülálló reprezentációját hozta létre lenyűgöző portrékon keresztül. Ezt a rengeteg pozitív visszhang mellett természetesen kritika is érte, miszerint a fehér szegénység sztereotipikus ábrázolásának veszélyei is láthatók a képekben, például a szegénység és fogyatékosság összekötése.

De miért lett ennyire meghatározó és kiemelt az ikreket ábrázoló kép? Ballen egyedi és jellegzetes formanyelve és művészi eszköztára az, ami ebben kapaszkodót nyújthat. A fotográfus több megszólalásában, munkáiról készült videóiban is felhívja a figyelmet arra, hogy ő fényképeket készít, ezzel azt képviselve, hogy a fotók önmagukban, a mögöttük eltűnő történelmi háttér és tudás nélkül is meg kell, hogy állják a helyüket. A benyomás és tudatalattira való hatás sokszor a lényeg az alkotónál. Munkái a teljes dokumentarizmus és fikció határán mozognak, megalkotva a „dokumentarista fikció” műfaját. A valóság megrendezettsége filmes és színházi élményt idéz – későbbi munkáiban még kiemelkedőbb módon – sokszor egy abszurd és groteszk játékosságot és humort is belecsempészve. Ezekkel az eszközökkel eléri, hogy képi világa, témái, alanyai egyszerre vonzzák és taszítják a tekintetet. A belső ellentmondások feloldása a tekintet által folyamatosan foglalkoztatja a nézőt. A voyeurizmus keveredik a megismerés és izgalom vágyával, a furcsa és „más” jelenik meg úgy, hogy közelíti a „normához”, miközben díszlettel és rendezéssel egyszerre rá is játszik a különbségre. Dresie és Casie esetében is ott vannak a belső ellentmondások és feszültségek, folyamatos kérdések, amelyek közé tartozik maga a kép bulvárosabb, de morális kérdéseket is feszegető keletkezéstörténete (kik az ikrek? ki adott engedélyt a fotóra?) vagy utóélete (mi van most az ikrekkel?) is amellett, hogy egy rendkívül erőteljes és hatásos kompozíciót és pillanatot rögzít. Egy olyan belső művészeti eszköztárral és formavilággal van összekötve a külső kontextus, ami valami egészen új szögből közelíti meg a művészetet és társadalmat.

A kép új formációban, kontextusban és közegben történő elhelyezése is új értelmezési réteget adhat. Ez így van az eredeti Platteland albumban és sorozatban is, és bármilyen kiállítás esetében is. Egy kiállítás elrendezési módja értelmez. A legközelebbi és legfrissebb magyar kontextus a Ballenesque – Roger Ballen szerint a világ kiállítás, ahol a Dresie és Casie, Ikrek című fotó is szerepel. Az életmű egy szeletét több sorozaton keresztül mutatja be a tárlat, ahol érdemes az értelmezés lehetséges játékait kipróbálni és végig vinni képi egységeken, termeken és mint egész, egybefüggő kiállításon keresztül is.