Menü

„Sosem az érdekelt, hogy olyan pillanatot örökítsek meg, amelyben történik valami” – David Goldblatt: Structures of Dominion and Democracy

22 • 07 • 27Baki László

A dél-afrikai Randfonteinben született David Goldblatt (1930–2018) generációjának meghatározó fotográfusa volt. A szülőhazája életének megörökítése iránt elkötelezett fotográfus ötven éven keresztül fényképezte Dél-Afrika mindennapjait. Képei, melyekben kiemelt hangsúlyt kapnak az emberi értékek, egyedülálló dokumentumai az apartheid alatti és utáni társadalomnak. David Goldblatt fotóival a legjelentősebb nemzetközi gyűjteményekben van jelen, és önálló kiállításai voltak többek között 1998-ban a New York-i Modern Művészeti Múzeumban (MoMA) és 2011-ben a párizsi Henri Cartier-Bresson Alapítvány épületében. 1989-ben Johannesburgban megalapította a Market Photo Workshopot, amely elsősorban az apartheid miatt hátrányos helyzetbe került emberek tanulását biztosítja a vizuális írástudás és a fotográfia területén.

2006-ban elnyerte a Hasselblad-díjat. A bíráló bizottság indoklásában kiemelte az egész életen át tartó megfigyelést, amellyel Goldblatt a társadalmi és politikai változásokat kísérte; valamint azt, milyen kitüntetett figyelemmel fordult az egyének és a mindennapi életük kereteit biztosító társadalmi struktúrák közötti viszonyok felé.

"Annak a társadalomnak vagyok az önjelölt megfigyelője és kritikusa, amelyikbe születtem"

– mondta David Goldblatt. A litván bevándorló családból származó Goldblatt egy ideig apja ruhaüzletében segédkezett, és gyakran volt lehetősége arra, hogy ennek a ténylegesen fekete-fehér országnak összes kontrasztját, ellentétét, kettősségét, sőt kétszínűségét meglássa, megélje és megtapasztalja.

0103

Fotó: © David Goldblatt: Petit propriétaire avec sa femme et leur ls aîné, à l’heure du déjeuner. Wheatlands, environs de Randfontein, province de Gauteng, septembre 1962

„Sosem az érdekelt, hogy olyan pillanatot örökítsek meg, amelyben történik valami. Engem azok a körülmények érdekelnek, amelyek elvezetnek a történésekhez.”

0103

David Goldblatt: Structures de Domination and Démocratie Press images and captions © 2018 David Goldblatt Book published by Steidl 2018

A Steidl gondozásában 2018-ban megjelent 344 oldalas Structures of Dominion and Democracy (Az uralom és a demokrácia struktúrái) című album egy retrospektív válogatás, amely David Goldblattnak, a huszadik századi és kortárs fényképezés megkerülhetetlen alkotójának állít emléket. A kötet egészen a kezdetektől tárja fel a fotográfus kritikusi magatartásának, társadalmi érzékenységének és politikai tudatosságának forrásait. Az album lapjain helyet kapnak emellett az alkotó legutolsó felvételei is, amelyek, Goldblatthoz híven, közelről követik nyomon szülőhazája, Dél-Afrika belső változásait.

Az albumban Goldblatt több olyan nagy sorozata is bemutatásra kerül, mint az On the Mines (A bányákban), Some Afrikaners (Afrikánerek) és a Structures (Struktúrák), s ezek mellett kevésbé ismert szériák is felbukkannak (Kas Maine). Az első nemzetközi sajtómegjelenések történeti rekonstrukciója mellett megismerhetjük az eredeti kéziratok létrejöttét, a litográfiákat, valamint a könyvnyomtatás és egyéb felhasználások eljárásait is. A fotóművész írásai mellett helyet kaptak Ivor Powell és Karolina Ziębińska-Lewandowska esszéi, melyek kontextusba helyezik Goldblatt életművét mind Dél-Afrika politikai és kulturális környezetében, mind a fotográfia átfogó történetében.

0103

Fotó: © David Goldblatt: Marico Bushveld, province du Nord-Ouest, 1964

0103

Fotó: © David Goldblatt: Femme en train de fumer, Fordsburg, Johannesburg, 1975

0103

Fotó: © David Goldblatt: Angle des rues Commissioner et Eloff, Boksburg, 1979

0103

Fotó: © David Goldblatt: Samedi après-midi dans le quartier de Sunward Park, Boksburg, avril 1979

0103

Fotó: © David Goldblatt: White City, Jabavu, Soweto, novembre 1972

0103

Fotó: © David Goldblatt: Marikana, province du Nord-Ouest, 11 mai 2014

0103

Fotó: © David Goldblatt: Zola, Soweto, octobre 1970

0103

Fotó: © David Goldblatt: Mine President Steyn no 4, Welkom, 1969

Goldblatt 2018. június 25-én hunyt el. A világhírű fotográfusról Cyril Ramaphosa dél-afrikai államfő is megemlékezett:

„Goldblatt halálával népünk harcának egyik vezető dokumentátorát vesztettük el".
Jegyzetek

David Goldblatt: Structures of Dominion and Democracy
Szerk.: Karolina Ziebinska-Lewandowska
344 oldal, 383 fotó
ISBN 978-3-95829-391-5
2018

A fotóalbum beszerezhető a Mai Manó Könyvesboltban.