Az állatok választották őt fotográfusuknak – beszélgetés Pryor Dodge-dzsal, az Ylla-hagyaték kezelőjével
22 • 08 • 11Németh György
Pryor Dodge – akinek apja Roger Pryor Dodge amerikai balett- és dzsessztáncos, az első dzsesszkritikusok egyike, anyja Lyena Barjansky orosz származású amerikai divattervező volt – Greenwich Village-ben nőtt fel, a Wisconsini Egyetemen végzett, később Párizsba költözött, ahol klasszikus fuvolát tanult és gyakran koncertezett. Alapítója egy 1900 előtt készült biciklikre és ilyen témájú szórólapokra specializált kerékpártörténeti gyűjteménynek, amely vándorkiállításként járja a múzeumokat; valamint a témában írt egy könyvet is The Bicycle címmel. Jelenleg feleségével együtt New Yorkban él.
Ő kezeli Ylla, a magyar származású állatfotográfus hagyatékát. A Punkt megkereste, hogy meséljen nekünk az Yllával kapcsolatos emlékeiről, valamint a hagyaték múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
0103
Fotó: Pierre Durand-Ruel: Ylla, Afrika, 1952 © Pryor Dodge
Milyen személyes kapcsolat fűz Yllához? Milyen emlékeid vannak róla?
Gyakorlatilag semmilyenek – ötéves voltam, amikor Ylla meghalt. Gyakori vendég volt édesanyámnál, így születésemtől négyéves koromig velem is többször találkozott, és le is fényképezett.
Dereng egy halvány emlékem arról, amint épp egy fényképezőgép tokjával játszom anyám ágyán, miközben mintha valaki figyelne engem, talán fényképez is, de bennem akkor ez nem tudatosult.
Ezenkívül még egy Yllához kötődő homályos emlékem van 1955–56 környékéről, amikor ő már nem volt közöttünk. Rémlik, hogy a szüleim elvittek Ylla lakására, és egy folyosón haladtunk végig – nekik kellett a hátrahagyott ingóságokat kezelniük.
A lényeg, hogy Ylláról nincs igazán emlékem.
Mesélnél Ylla barátságáról az édesanyáddal, párizsi és New York-i éveiről?
Első alkalommal anyám Yllát igen hangosnak és arrogánsnak találta – ami a szívén, az volt a száján. 1932-ben találkoztak a Librairie Tschann könyvesboltban, a Café Dôme-mal szemben a Montparnasse-on. Anyám Eva Boros és Bill Brandt társaságában volt, Ylla pedig Freesz Tiborral, első párizsi szerelmével járt akkor arra. Eva és anyám Tibort a montparnasse-i magyarok köreiből ismerte, akiknek a „magyar asztal” volt a központja a Café Dôme-ban. Az első benyomás ellenére idővel anyám és Ylla közt szoros és bensőséges barátság szövődött. Ylla igazán személyes baráti viszonyt alakított ki néhány emberrel, anyám volt az egyikük. Egy másik jó barát, Ergy Landau talán még többet jelentett a számára, vele nagyon szoros volt Ylla kapcsolata.
Yllának rendkívül nehéz gyerekkora volt, és nyomot hagyott rajta, hogy kamaszkorában a szülei szeretetében hiányt szenvedett. Édesanyjával elég terhelt, bonyolult és ingadozó volt a viszonya. Sokat veszekedtek, miközben sűrűn költöztek is egyik helyről a másikra, így folyton új barátokat szerezni sem lehetett egyszerű.
Ylla rettentően kötődött hozzám. Én voltam a gyermek, aki neki soha nem adatott meg.
0103
Fotó: Pierre Durand-Ruel: Ylla, Afrika, 1952 © Pryor Dodge
Hol helyeznéd el Ylla munkásságát a fotográfia történetében?
Ő alakította ki az állatfotó fényképészeti formanyelvét, és sok fotográfusra volt nagy hatással, illetve segített rájönni sokaknak, hogy az állatfotózás a fotóművészet fontos területe. Ylla nagyon szerette az állatokat, és könnyen barátkozott velük. Embereket fotózni nem akart, valami másra vágyott, és azt érezte, hogy az állatokhoz jobban tud kapcsolódni, mint embertársaihoz. Úgy tartotta, hogy az állatok választották őt fotográfusuknak, és nem ő az állatokat portréalanynak. Ylla voltaképpen olyan új műfajt teremtett, amelyet ma már természetesnek veszünk.
Raymond Grossett azt mondta, hogy Brassaït is az új iránti igény vezette, amikor úgy döntött, hogy kipróbálja azt, ami azelőtt senkinek nem jutott eszébe: az éjszakai városi fényképezést – és ezzel megteremtett egy rétegművészetet. Ylla szintén újat akart csinálni, és ezért indult az állatok fényképezése felé.
Hogyan lettél Ylla hagyatékának kezelője és tulajdonosa?
Egy nap Ylla repülőgép-balesetet szenvedett, amiben elvesztette az édesanyját, rokonai pedig nem voltak. Így később, mikor Indiába készült, egyeztetett az ügyvédjével a végrendeletéről. Eredetileg anyámra szerette volna hagyni a vagyonát, de az ügyvédje ezt nem találta észszerűnek, és azt javasolta, ugorjanak át egy generációt, és írják rám a hagyatékot. Így néhány tárgyat Ylla a végrendeletében egy-egy barátjának ajándékozott, ám az összes többi vagyonát, beleértve a fényképeket, rám hagyta. Hagyatékkezelői jogommal 21 éves korom óta élhetek. Amíg be nem töltöttem ezt a kort, Charles Rado volt a végrendeleti végrehajtó és Frank Dobo a társvégrehajtó.
Milyen anyagok alkotják a hagyatékot?
Természetesen a hagyaték gerincét fotók, negatívok és egyéb dokumentumok alkotják. A hagyaték egy része jelenleg a Centre of Creative Photography központban van Arizonában. Vannak náluk papírok, fotografikus és publikált anyagok 1937-től 1985 környékéig, ebbe beletartoznak a levelek, Ylla írásai, személyes adatokat tartalmazó dokumentumai, újságkivágások, fényképek, diák és kiadványok is. Ylla olyan személyes tárgyait, mint a ruhák és az ékszerek, édesanyám kapta meg; és egyes bútorok, amelyek közt aztán felnőttem, ma is a lakásomban állnak. A mai napig megvan néhány olyan ajándék is, amit Ylla Pierre Durant-Rueltől kapott, ezek főleg állatokkal kapcsolatos szuvenírek.
0103
Fotó: Ismeretlen: Ylla munka közben, dátum nélkül © Pryor Dodge
Hogy látja Charles Rado szerepét Ylla életművének megóvásában?
Ylla és Charles közel álltak egymáshoz, különleges kötelék volt köztük. Charles barátja és ügynöke is volt egyben Yllának, és nagyon hatékony volt a karrierje kibontakoztatásában már a kezdetektől. Ő szerkesztette korai kiadványait Angliában és Franciaországban, és ő állt elő azzal az ötlettel is, hogy a költséghatékonyság jegyében a könyveket egyszerre több nyelven nyomtassák ki. Ylla halála után Charles lett a hagyaték kezelője. Feladatát nagy odaadással végezte, és egészen 1968-ig évente kiadott egy könyvet Ylla fényképeiből. Charles – aki igazi zseni volt ebben a műfajban – 1970-ben hunyt el.
Miért döntöttél úgy, hogy a hagyatékot az arizonai Centre of Creative Photographyban helyezed el?
A kilencvenes évek elején az intézmény felvette velem a kapcsolatot egy ismerős cégen, a Fotofolión keresztül, amely Ylla képeslapjait gyártotta. Felkeresett New Yorkban az egyik kurátoruk, és átnézte az anyagokat. Az archívumot nagyon izgalmasnak találták, és ajánlatot tettek rá. Némi gondolkodás és tárgyalás után rábólintottam arra, hogy Ylla archívuma a gyűjteményükbe kerüljön azzal a kikötéssel, hogy népszerűsíteni fogják Ylla örökségét: kiállításokat rendeznek az anyagból, és Ylla életéről szóló kiadványokat publikálnak.
0103
Fotó: Ylla: Struccfej, USA, 1940-es évek © Pryor Dodge
Mikor és hol mutattak be legutóbb Ylla-fotókat?
2022-ben fotói Újvidéken, Szerbiában lesznek láthatóak egy csoportos kiállításon, amelynek címe „Női nézőpontok”. Ylla életművének utolsó évtizede megjelent már több csoportos kiállításon is. És 2015-ben a New York-i Koneko macskakávézó Ylla fotóival tervezte meg a belső terét.
Továbbá érdekes kiállítás került megrendezésre 2011-ben a Maison Jacques Prévert-ben „Des bêtes... – Jacques Prévert et Ylla” (A vadak… – Jacques Prévert és Ylla) címmel.
Mik a jövőbeni terveid Ylla hagyatékával?
A legfontosabb cél most az, hogy megjelentessük Ylla átfogó életrajzát, hogy a nagyközönség is megismerhesse. Az illusztrált könyv mélyebb betekintést nyújt majd Ylla életébe, és tartalmazza majd legjobb állatfotóit.
0103
Fotó: Ismeretlen: Ylla a műtermében, dátum nélkül © Pryor Dodge
További információk: https://twitter.com/YllaKoffler
