Szia Apa!
Mit tennél, ha valami rossz történne velem? Mondjuk lezuhannék egy szikláról, vagy ha megbetegednék? Mit tennél, ha elvesznék vagy elrabolnának? És mit tennél, ha megmarna egy kígyó, vagy ha belefulladnék a tóba, vagy ha megvágnám magam ezzel a késsel? Mit gondolnál, ha szándékosan rosszat csinálnék, például vizet öntenék a cipődbe, vagy ha kínos helyzetbe hoználak a barátaid előtt, vagy ha sosem mosolyognék, vagy ha bedugnám a laptopodat a kukába? Szomorú lennél vagy haragudnál rám? Megbánnád a veszekedéseinket vagy kívánnád bár kedvesebb lettél volna velem? Elfeledkeznél rólam, ha meghalnék?
Emma idén novemberben töltötte be a tizenhármat. Elkísért egy kéthónapos finnországi utazásra, hogy egy közös művet alkossunk. Ám az együttműködésünk hullámvasút volt a szeretet és a gyűlölet, a sértések és a gyengédség szélsőségei között, mivel tinédzserkori személyisége egy felnőtt nőé és egy gyámoltalan gyermeké között ingadozott. Növekvő függetlensége nap mint nap kapcsolatunk határait feszegette. Hirtelen és brutális felismerés ez, hogy rám nem sokáig lesz már szükség a védelmező apafigura szerepében. Nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz – dacol a közhellyel egy gyerekkorombeli punkzenekar. De vajon amit Emma az iskolában tanul, felkészíti-e őt egy lehetséges jövőbeli életre, anélkül, hogy észrevennénk, hogy azt az életet már javában éljük a készülődés közben? Az iskolában szerezhető tényszerű tudás hosszú árnyékot vet az érzelmi felkészülésünkre.
Azt már elfelejtettem hogyan kell megoldani a másodfokú egyenleteket, de egyáltalán nem is tanultam meg, hogyan fogadjam el lányom erősödő és kibontakozó személyiségét. Próbálkozások és hibák sokaságán keresztül botorkálok, hogy jobb szülő lehessek és csak remélhetem, hogy útközben kevesebb kárt okozok, mint hasznot. Céltudatos kérdéseit magamban átforgatom a saját bizonytalan kérdéseimre.
Szégyellni fogsz, ha megöregszem? Meg fogsz sértődni, ha nem fogom tudni már felidézni az arcodat? Megbocsátasz majd, hogy nem voltam mindig melletted? Bosszút fogsz állni a hibáimért? Megbánod majd a veszekedéseinket? Kívánnád, hogy bár kedvesebb lettél volna velem? Elfeledkeznél rólam, ha meghalnék?
