Menü

„Csak a fényképezőgép tudja, hogy mi történt” – A Minkkinen album. Egy intuitív fényképész életműve

23 • 03 • 10Szabó Benedek

A Kehrer Verlag művészeti könyvkiadó gondozásában jelent meg az Arno Rafael Minkkinen életművét feldolgozó kiadvány. A monográfia az elismert finn-amerikai művész öt évtizedes munkásságát öleli fel, a könyv több mint 270 képet mutat be a fotográfus 1969-től napjainkig készült alkotásaiból. A képek több mint fele eddig nem jelent meg, a válogatásban mintegy száz, 2005 óta készült alkotás szerepel, de megtalálhatóak az életmű legjelentősebb képei is az 1970-es évek elejéről, amelyek még azelőtt készültek, hogy a fotográfus munkái megjelentek volna.

Akár tópartokon, akár városokban vagy erdőkben fényképezett, Minkkinen mindig arra törekedett, hogy egyensúlyt teremtsen a természeti és városi világ között. Az emberi test látványával, illetve a természetes és városi tájakon dolgozva Minkkinen önarcképei a műfaj egyik leghosszabb, megszakítás nélküli folytonosságát jelentik a fotográfia történetében. Az eredmény olyan szürreális, spirituális művészeti élményt nyújt, amely egyfajta mélyről érkező humorral ragad meg egy-egy időpillanatot.

„Csak a fényképezőgép tudja, hogy mi történt. (...) A fényképezés a fizikai én legmegbízhatóbb, ugyanakkor szenvedélytelen rögzítője lehet. Félelmetes és utánozhatatlan dokumentarista erejével a fényképezés olyan átalakulásokat tár fel testünkön, amelyeket mi magunk soha nem látunk megtörténni.”

0103

Fotó: Oulujärvi Afternoon, Paltaniemi, Kajaani, Finland, 2009 © Arno Rafael Minkkinen

Arno Rafael Minkkinen közel harminc országban és húsz amerikai államban készítette alkotásait, melyeket világszerte kiállítottak. Most már több mint 75 jelentős gyűjteményben találhatók meg alkotásai, így a bostoni Museum of Fine Arts-ban, a párizsi Musée de l'Élysée-ben, a Centre Pompidou-ban, illetve a Museum of Modern Art-ban, New Yorkban. A művész számos önálló kiállítást is jegyez, illetve 2019-ben elnyerte a German Photo Book Award-ot is.

A fényképek mellett a művész egyes írásait is közreadja a könyv, amely esszéit Keith F. Davis és Vicki Goldberg írták. Ugyanakkor ez az album egyfajta művészeti naplóként is működik, amely tíz tematikus részből áll, és különböző alfejezetekre tagolódik. Vicki Goldberg egyik esszéjében úgy fogalmaz, hogy a legkiválóbb művészek, így a fényképészek is, igen gyakran csak egy vagy két ötlettel rendelkeznek, és ezeket dolgozzák ki, és gondolják újra egy életen át. Ha egy alkotó egész életét arra teszi fel, hogy felfedezze azt, ami mélyen a tudatában lapul, művésszé válhat.

Minkkinen egész életében egy ehhez hasonló feltalálási és felfedezési folyamatot gyakorolt, amely egy látszólag egyszerű felismerést hozott számára: azt, hogy bíznia kell a saját művészi intuícióiban. Az egyszerűnek ható felfedezés eredményei a modern fotótörténeti korszak jelentős és eredeti alkotásai lettek.

0103

Arno Rafael Minkkinen MINKKINEN
Essays by Keith F. Davis, Vicki Goldberg, Arno Rafael Minkkinen
ISBN 978-3-86828-922-0
Kehrer Verlag

0103

Fotó: Fosters Pond, 2011 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: Coralie, Fort Foucault, Niort, France, 2009 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: Fosters Pond, 2000 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: King of Fosters Pond, Fosters Pond, 2013 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: Maroon Bells Sunrise, Aspen, Colorado, 2012 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: From the Shelton, Looking East, New York, 2005 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: Mouth of the River, Fosters Pond, 2014 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: Saunderstown, Rhode Island, 1974 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: Halfway Up Mt. Mitchell, Burnsville, North Carolina, 2013 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: Gravity Sleeps, Žirje on the Adriatic, Croatia, 2016 © Arno Rafael Minkkinen

0103

Fotó: With Ren Xinyu along the Li River at Twenty Yen, Guilin, China, 2016 © Arno Rafael Minkkinen

Jegyzetek

Arno Rafael Minkkinen: MINKKINEN
Essays by Keith F. Davis, Vicki Goldberg, Arno Rafael Minkkinen
ISBN 978-3-86828-922-0
Kehrer Verlag

Az album megrendelhető a Mai Manó Könyvesboltban.