Mit nézzünk szeptemberben? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

A világpolgár, svéd-magyar származású, Angliában és Magyarországon tanult fiatal fotóművész, Cedric af Geijersstam lírai fotográfiái az ellesett, urbánus pillanatokban rejlő drámaiságot, érzelmeket ragadják meg.  A street fotó, az absztrakt geometria hagyományából és a Moholy-Nagy László-féle perspektívából építkező, újszerűen installált művei a Bartók Béla úti BBBKultPont kiállítóterében izgalmas interakciót kezdeményeznek a látogatókkal. A földön elhelyezett, raszterszerűen elcsúsztatott, tizenhat elemből összeálló női portré különös nézőpontokból engedi láttatni az arcot és a rajta megszülető érzéseket. A kirakatból is észrevehető, többszörösen tükröződő, üveghengerekbe zárt, összetekert fotográfiákban megmutatott városi pillanatok tükrözik a közelmúlt Covid járványának feszültségét, annak mindent átformáló erejét. A köztereken és a muzeális intézményekben látott szobrok megörökítésével olyan újszerű nézőpontokra mutat, amelyek az időtlen klasszikus szépségeszményt kortárs módon közelítik és kérdőjelezik meg.

A négy teremből álló tárlat három sorozatot mutat be (Jelkép-halászat, 2015; Jákob létrája, 2018; S megint elölről (Babits) és Architektúrák, mindkettő 2022–2023), ez utóbbi két fejezetre oszlik, két teremre. A szerző többnyire nem támasztja alá képeit ez esetben az asszociációt megkötő képaláírással. A színes portrék az évekkel vagy akár évtizedekkel előbb keletkezett képek átértelmezései, a konstruktivista kompozíciók pedig a már régebben hordozott motívumok kibontakozásai. A tárlat ugyanakkor felmutat egy másik értelmezési réteget is, miszerint az elmúlt években készült képek alatti síkban a régebbi sorozatok fekete-fehér és színes nyomokban felbukkannak, érzékeltetve azoknak a sorozatoknak a gondolatiságát, melyek a kiállítás fősodrába tartozó képanyagok gondolati előzményei voltak.

Az idén 80 éves fotográfus a Városligetben fényképezett 50 alkotásával mutatja be Budapest 150 évének egy apró szeletét. Az 1969-ben elkezdett fotósorozat szinte minden évben bővült egy-egy alkotással. Benkő Imre otthonosan érzi magát azokban a szituációkban, melyek által a városban élő kisemberek sorsát mutathatja be láthatatlan módon, hiszen párját ritkítóan megvan benne az a szakmai alázat és az emberekhez való érzékeny megközelítés, mely során képein az átlagemberek válnak főhőssé. A tárlat egyik kiemelt érdekessége, hogy az alkotótól eddig kiállításon még nem láthattunk színes felvételeket. Ezek a felvételek a magyar kortárs fotótörténet ritka darabjai, és ebben az évben kapcsolódnak a 150 éves Budapest történetéhez is.

Az osztrák, zsidó származású Kurt Klagsbrunn a második világháború idején Bécsből Brazíliába emigrált, ahol menedéket talált. Klagsbrunn új hazára lelt az országban, és a háború után is Brazíliában maradt. A fotóművészt lenyűgözte Brazília. Érzékenységével és humorérzékével mindig új nézőpontot fedezett fel az emberekkel, a tájjal és a kultúrával kapcsolatban, és neki köszönhetően a brazilok is újszerű látásmódot alakítottak ki hazájukról. Ez a kiállítás ezt a látásmódot a művész 1940 és 1960 között készült fotóin keresztül mutatja be. Jelen kiállítás az osztrák Kurt Klagsbrunn (1918-2005) monumentális munkásságából ad ízelítőt. Klagsbrunn nemzedéke egyik legzseniálisabb fotóművésze volt, aki a fotográfia minden területén tevékenykedett. A kiválasztott fényképek az 1940-es évektől a 1960-as évekig terjedő időszakban készültek. A képek dokumentációs és művészi értékük mellett megőrzik azt a frissességet, amellyel a fiatal európai fotós felfedezte Brazíliát.

Vydareny Iván (1887–1982) gyermekként ismerkedett meg édesapja, Vydareny Iván hatására a fotóművészet világával. Iskoláit a verbói evangélikus elemi iskolában, majd a pozsonyi ágastai evangélikus gimnáziumban végezte. A gyermekkori hatásoknak köszönhetően tízéves korában készítette első fotográfiáját. Az I. világháborúban, az olasz fronton készített fotográfiái a dokumentarizmus eszközeivel ragadják meg a hadállások mindennapjait. Az őrhelyükön állomásozó katonák küzdelmei az elemekkel és a hadiállapotok éles ellentétben állnak a hétköznapok tisztaságával, ahol a boldog pillanatok jelennek meg a háború borzalmaival együtt. Ezt követi a „nemes eljárások” látomásosan elmosódó időszaka, majd az „új tárgyiasság” és az „idillikus periódus” vezet át minket a harmincas évekbe. A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből válogatott ötven fotográfián keresztül betekintést nyerhetünk a múlt század első felének és Vydareny Iván fotóművészetének korszakaiba.

Az évad első kiállításán Luzia Simons alkotásai mutatkoznak be a TOBE Gallery-ben. Az Evergreen című kiállítás három sorozatból tevődik össze: a Stockage, a Lustgarten és a Jardim projektekből, melyekben a növények eredeti, természetes evolúciójának és vándorlásának vizsgálata a közös pont. Luzia Simons művészete lehetőséget ad a különbözőségek mélyebb megértésére, ehhez saját fényképezési technikát fejlesztett ki, mellyel a klasszikus vertikális-horizontális képfelosztás helyett az előtér és a fekete háttér válik hangsúlyossá, a virágok pedig szoborszerű formákként jelennek meg. Munkássága középpontjában elsősorban a különböző kulturális örökségekből fakadó sokszínűség és az értelmezések sokfélesége áll. Virágkompozíciókból álló művei történelmi, kulturális vagy koloniális jelentéseket hordoznak, és a társadalmi identitás, a globalizáció kérdéseit vetik fel. A kiállítás a ljubljanai Galerija Fotografija együttműködésében jött létre.