Falkland Road – Mary Ellen Mark képei India egyik legnagyobb vöröslámpás negyedéből

Részlet Mary Ellen Mark visszaemlékezéseiből:

„A Falkland út tíz éven át nem hagyott nyugodni. 1968-ban jártam ott, az első indiai utamon, s később, minden egyes további utam során visszatértem oda. Tíz éven át próbáltam meg képeket készíteni a Falkland úton, és minden egyes alkalommal ellenséges érzelmekkel és agresszióval találtam szemben magam. A nők szeméttel dobáltak és vizet öntöttek rám, meg is csipkedtek. Férfiak tömege vett körbe. Egyszer egy zsebtolvaj ellopta a noteszemet, míg egy másik alkalommal egy részeg férfi arcon vágott. Mondanom sem kell, sosem sikerült igazán jó fényképet készítenem.

1978 októberében úgy döntöttem, hogy visszatérek és valahogy megpróbálok beférkőzni ezeknek a nőknek a világába, hogy lefényképezzem őket. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon sikerülni fog-e, de tudtam, hogy meg kell próbálnom. Az utazásom előtti éjjel egy nagyon eleven álmom volt: egy Falkland úti bordélyház egyik ágya mögül leskelődtem, kukkoltam, ahogy három transzvesztita prostituált szeretkezik. Vidáman ébredtem, egyfajta bizonyossággal. Az álmom talán jó jel volt.

A dokumentarista fotográfia a magazinokban akkoriban más volt. Bizonyos kiadványok támogatták a komoly fotóprojektek megvalósulását. A Falkland Road témát én javasoltam a Geo magazinnak, akik három hónapra elküldtek Bombaybe. A Geo végül nem hozta le a képeket, mert a szerkesztők úgy vélték, hogy a fotók túlságosan kendőzetlenek az amerikai olvasóközönség számára. Német társmagazinuk, a Stern ellenben 13 oldalnyi anyagot jelentetett meg. Ma egyetlen magazin sem támogatna egy a Falkland Roadhoz hasonló projektet. A mindennapok való világa – többnyire – nem jelenik meg a magazinokban. Dokumentarista jellegű fényképeket egyedül háborúról, katasztrófákról és konfliktusokról láthatunk. A többit felváltotta a divat- és a hírességekről készített fotó. A Falkland Road leplezetlen és személyes világához sokkal nehezebb lenne ma hozzáférkőzni. A világot ma már összeköti az internet és a kábeltelevízió és mindenki sokkal inkább tisztában van a média erejével.

Sokszor elgondolkozom azon, hogyan reagálnának rám a Falkland Road asszonyai, ha ma próbálnék közeledni hozzájuk. Tartanának attól, hogy megcímkézik, minősítik őket vagy hogy a bulvársajtó céltábláivá válnak? Vajon pénzt kérnének tőlem? Korábban soha nem tették. A Falkland Road a fotográfus karrierem egyik legerőteljesebb és leghálásabb élménye marad. Nem csak vizuális gazdagsága miatt, hanem mert rendkívüli barátságokat kötöttem ezekkel az asszonyokkal és különös kalandokat éltünk át együtt. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék azokra, akikkel a Falkland Road környékén találkoztam. Kíváncsi vagyok, vajon hányan élnek még közülük. Ez a sorozat néhány évvel azelőtt készült, hogy az AIDS ismert jelenséggé vált volna.”