5kérdés – Krász Kíra Dorottya

1. Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Amikor a fotográfia iránti érdeklődésem első jeleit felfedeztem, pont az HBO-n játszották az Annie Leibovitz: Egy élet a fényképezőgép mögött című filmet, ami egy kisebb magot vetett el a fejemben. Ezután kutatni kezdtem, és Sonia Szóstak munkáival pár évre meg is állapodtam. Divatos volt, játékos, könnyed, és pont az a hangulat, amire a 13 éves énem vágyott. Brightonba költözésemtől fogva Sally Mann munkái kísértették egyetemi éveimet, de sok korai kísérletezőt is akkor szerettem meg, például Eadweard Muybridge-t, Man Rayt, vagy Moholy-Nagy Lászlót. Tanulmányaim során elérkeztem egy pontra, ahol sokszor már nem egy bizonyos esztétikát szerettem volna megteremteni, hanem a gondolataimat kibogozni a munkáimon keresztül, az emlékeimet feleleveníteni, más anyagokat és grafikákat belevonni művészetembe. Ide valószínűleg a hetvenes évek konceptuális fotóin keresztül vezetett az utam – a Pécsi Műhely, Valie Export, Maurer Dóra munkáin át. Számomra mindig nagyon fontos volt a színek és az anyagok harmóniája, az értelem (tartalmi) keresése csak később csatlakozott ehhez a pároshoz.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Jártam a 2018-as Paris Photón, ami mély nyomot hagyott bennem, mivel az összes, óráimon említett nagy alkotótól láthattam eredeti fotókat. Ez olyan érzés, mint elmenni egy koncertre, ahol különböző előadók sorban lejátsszák a kedvenc playlistemről a számokat. Emellett rengeteg olyan új dologgal is szembetalálkoztam, ami később löketet adott a diplomamunkám elkészítéséhez.

Kedvenceim közé tartozik Sally Mann Deep South című fotóalbuma, és az At Twelve, amiből mindig szerettem volna egy példányt. Sophie Calle Because című kis csillogós könyve is közel áll a szívemhez, ebben a képek homályos, nem olyan könnyen hozzáférhető kis zsebekben vannak elhelyezve, aminek segítségével megszűnik a képek által élvezett elsőbbségi viszony a szöveg fölött. Az Új művészek könyvét még megemlíteném, amit Kassák és Moholy-Nagy szerkesztett, izgalmas bevezetővel, utószóval és a kor fontos műveivel, modern és letisztult elrendezésben, csodaszép sárga lappal. Az enyém persze nem az 500 számozott példány egyike.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Eddig csak egy ilyen alkalmam akadt, akkor a pécsi Reggeliben szerveztünk egy kiállítást Thought after Taught (Továbbvitt gondolatok) című projektemhez. Ez 2019-ben volt, amikor hazaköltöztem pár hónapra, és mivel Magyarországon élőben még sohasem mutattam be munkáimat előtte, A csigaházból ki lett a kiállítás címe. Ugyanez a projektem, megtekinthető most a Mai Manó Házban, a PaperLab Galériában.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Mindkettőt, de legbelül érzem, hogy az analógot jobban becsülöm. Sokszor dolgozom sötétkamrában is, így a film több lehetőséget nyújt, számomra őszintébb képeket eredményez, rejt pár meglepetést, és a jeleneteket is jobban megválogatom a limitált képszám és az előhívást követő munka miatt.

5. Milyen fényképet készített legutóbb?

Pár hete elmentünk egy strandra, hogy ott készítsünk képeket egy nagyméretű sakktábla bábjaival egy épülő projektemhez. George, a barátom volt a fekete szereplő, én pedig a fehér, a sakkban pedig ugye a fehér kezd... A képek ennek a pécsi vásárban talált (hiányos) sakktáblának a fiókjaiba kerültek, és vitákhoz vezető kommunikációbeli hiányosságainkról árulkodnak, amelyben mind a ketten sérültünk. A végeredmény a „Vitánk Tárgya” címet viseli.