„Komolyan veszem a komolytalanságot.” – Elliott Erwitt kapta az idei Leica Hall of Fame Award nevű elismerést

Képek, amelyek megérintették a világot, pillanatok, amelyek felejthetetlenek maradnak: A Leica Camera AG 2011 óta nevez ki egy-egy meghatározó fotográfust a Leica Hírességek Csarnokába. Olyan művészeket, akiknek a világról alkotott víziója megmozgatott, megváltoztatott valamit. Kreativitásukról olyan időtálló, ikonikus képek tanúskodnak, amelyek a kollektív emlékezetünk részévé váltak. Steve McCurry volt az első fotográfus, akit 2011-ben a Leica Hall of Fame Award elismeréssel tüntettek ki. Őt követte Barbara Klemm, Nick Ut, René Burri, Thomas Hoepker és Ara Güler. 2016-ban Joel Meyerowitz, 2017-ben Gianni Berengo Gardin; 2018-ban pedig Bruce Davidson és Jürgen Schadeberg kapták meg a díjat. 2019-ben Walter Vogel, majd 2021-ben Ralph Gibson következett. Elliott Erwitt-tel a Leica Hall of Fame Award díjazottjainak száma elérte a tizenhármat.

Az 1928. július 26-án orosz szülők gyermekeként Párizsban született Elliott Erwitt gyermekkorában Milánóban élt, majd 1939-ben Franciaországon keresztül családjával együtt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Tinédzseréveit Hollywoodban töltötte, ekkor kezdett érdeklődni a fotográfia iránt. Az első keresetéből vett magának egy Rolleiflex fényképezőgépet, és a mosókonyhában alakított ki magának egy sötétkamrát. Eleinte esküvőket és egyéb rendezvényeket fényképezett szerény fizetségért, de pár évvel később már a Los Angeles City College hallgatójaként kezdett el a fényképezéssel kísérletezni.
1948-ban New Yorkba költözött, és takarítói állását otthagyva filmszakra járt a New School for Social Research intézményben. 1949-ben Erwitt bejárta Franciaországot és Olaszországot. 1951-ben behívták katonai szolgálatra, és számos fotózással kapcsolatos feladatot vállalt Németországban és Franciaországban az USA hadseregének egyik kommunikációs egységében szolgálva. Még New Yorkban találkozott Edward Steichennel, Robert Capával és Roy Strykerrel, aki korábban a Mezőgazdaságvédelmi Hivatal (Farm Security Administration – FSA) vezetője volt. Stryker először a Standard Oil Company olajvállalathoz vette fel Erwittet, ahol a vállalat fotótárának összeállításán kellett dolgoznia, később azonban megbízta azzal, hogy valósítson meg egy Pittsburgh városát bemutató projektet. 1953-ban Erwitt belépett a Magnum Photos ügynökséghez, és a magazinok aranykorában szabadúszó fotográfusként dolgozott többek között olyan kiváló kiadványoknak, mint a Collier’s, a Look, a Life és a Holiday. A mai napig vállal megbízásokat, és munkái számos különböző sajtótermékben és kiadványban megtalálhatóak. Az 1960-as évek végén Erwitt három évig volt a Magnum igazgatója. Ezt követően a film világa felé fordult: az 1970-es években számos elismert dokumentumfilmet készített, az 1980-as években pedig 18 vígjátékot az HBO számára.

„Képeket bárhol lehet találni. Egyszerűen csak észre kell venni a dolgokat és rendszerezni őket. Csak törődni kell azzal, ami körülvesz, és törődni kell az emberiséggel és az emberi komédiával. (...) Csak az a szerény képesség kell hozzá, hogy rendet tegyél egy motívumban, hogy megkomponálj egy képet, vagy hogy felismerj és visszaadj egy bizonyos hangulatot. Időről időre előállhatsz egy olyan képpel, amely mond valamit. Ez már elég. Persze az sem árt, ha történetesen a megfelelő helyen vagy a megfelelő időben."

Photographs and Anti-Photographs by Elliott Erwitt című könyvének utószójában jóbarátja, Sam Holmes azt írta róla, hogy szereti is az embereket, meg nem is. Néha talál értelmet az életben, máskor viszont nem. A képeiről sem szeret komolyan beszélni. Kerüli a hangzatos szavakat és gondolatokat, nem akar úgy tenni, mint aki megfejtette a világ összes titkát. Elfogadta az életet a maga megfejthetetlenségében. Sam Holmes szerint a humor egy védőpajzs Erwitt számára, amelyet közte és a világ közé, illetve saját maga és legmélyebb gondolatai közé állított. Erwitt képein egyrészt megjelenik az ember tágabb környezete, gyakran a humor forrása épp az ember pozíciója a körülötte lévő térben, másrészt közelről, egyetlen arckifejezés megragadásával is képes elmondani egy történetet. Az elmúlt években is aktívan dolgozott, szabadideje nagy részét azonban a műveiből készült könyvek és kiállítások menedzselésére fordította.