Menü

“Ha egy pillanatra megfordulsz, még mindig láthatod a múltat, amint közvetlenül mögötted ólálkodik” – Válogatás Tomasz Liboska Turn Round című sorozatából

24 • 01 • 30Szabó Benedek

Az Urban Photo Awards Portfolio Prize 2023 négy fotográfus fényképsorozatát emelte ki a pályázati anyagokból. Ezeken az alkotásokon a fotográfusok az őket körülvevő épített környezet sajátosságait, azok történetét, néha pedig ellentmondásait jelenítették meg, egyéni látásmódjukon keresztül. A fotográfiai projekteknek az volt a legfontosabb célja, hogy egy-egy jelenséget alaposan megvizsgáljanak, majd annak látványát fényképeken megmutassák. Így végül a kívülálló néző egy olyan világ mélyére nyerhet bepillantást, amely előtte korábban szinte teljesen ismeretlen volt.

A fődíjat végül Andrew Borowiec nyerte el, de a díjra esélyes volt – más kiváló művészekkel együtt – Tomasz Liboska is, aki a lengyelországi Felső-Sziléziában, Chorzowban él és alkot. Az utóbbi évtizedben készült munkái a környék átalakulására és kulturális változásaira koncentrálnak. Erre példa a Turn Round című sorozata is. Ennek képei a korábban nehézipari központként működő városok rendszerváltás utáni gyors és látványos hanyatlását mutatják be. A művész felvételei gyakran olyan vizuális toposzokat is megjelenítenek – mint az elhanyagolt panelházak, vagy a használaton kívüli ipari létesítmények –, amelyek a szocialista utódállamok mai helyzetét a legjobban érzékeltetik. A képeket a fotográfus szubjektív benyomásai vezetik, így azok képesek arra, hogy új nézőpontokat és értelmezéseket mutassanak fel. A felvételek így személyesebbé válhatnak, és közvetlenebb viszonyba kerülnek nézőjükkel.

Tomasz Liboska: Turn Round

A Turn Round az a projekt, amely az idő 100%-ában kerékpáron valósult meg. Szeretek körbebiciklizni, kis ösvényeket és zsákutcákat felfedezni. Nincs megtervezett stratégia. Ott tekerek a biciklimmel, ahol éppen kedvem van. Sok fotó akkor készül, amikor kerékpárral megyek a munkahelyemre vagy onnan hazafelé. Általában így találom meg a témáimat. Néhányukat már régóta ismerem, szeretek visszatérni hozzájuk. Más találkozások inkább véletlenszerűek. Egészen jól érzem magam az emberek megközelítésekor, és igyekszem ezt jól kihasználni. Beszélgetést kezdeményezek, keresem a kapcsolatot, együttműködésre ösztönzök. Nemrégiben rájöttem, hogy ez a cím azt is elárulja, hogyan dolgozom. Minden fotót akkor készítek, amikor biciklizni megyek. Imádok biciklizni. Mindig az a tervem, hogy kimegyek, biciklizem és fényképezek... Amikor tekerek, elhaladok az emberek mellett, fényképezek, aztán megfordulok. Ez a fordulópont, az a másodperc, amikor el kell döntenem, hogy folytatom a biciklizést, vagy visszafordulok. A cím kezdetben inkább metaforikus volt, és eredetileg a történelemre és a régió sajátosságaira utalt. A régió ma is hazánk ipari központjaként létezik, ugyanakkor intenzíven keresi az új identitást. A dinamikus társadalmi-gazdasági változások új karaktert adnak Felső-Sziléziának. És mégsem mindenki részesül egyformán ezekből a változásokból. Ha egy pillanatra megfordulsz, még mindig láthatod a múltat, amint közvetlenül mögötted ólálkodik.

0103

Fotó: © Tomasz Liboska: Válogatás a Turn Round című sorozatból

Jegyzetek

A fotográfus további képei ezen a linken tekinthetők meg.