A Helsinkiben élő fotográfus és művészetpedagógus Tekla Inari (1984) nem ismeretlen a hazai közönség számára, hiszen korábbi fotókönyve – a második világháború traumájának kollektív emlékezetét vizsgáló – Perintö / Legacy, valamint annak képanyaga 2020-ban a Mai Manó Ház PaperLab Galériájában is látható volt. Inari fotográfusként diplomázott a helsinki Aalto Egyetem Művészeti karán, elsődleges médiuma a fotográfia és a szöveghasználat határterületén határozható meg. Inari olyan fotográfus, aki ír – vagy ha úgy tetszik, olyan író, aki fényképezőgépet is használ. E két kifejezésforma nem választható el egymástól, nem véletlen, hogy Inari eddigi munkássága jellemzően autonóm fotókönyvekben, képek és szövegek szerves egységében manifesztálódik.
Inari harmadik fotókönyvének fiktív főszereplője Iida Ylämäki – párhuzamos angol nevén Ida Uphill –, akinek krónikus szegénységről, megingott lelki egészségről, a fogyasztói társadalom és a hatalom kritikájáról megfogalmazott gondolatait, valamint a szépségről, a vágyakozásról, az álmokról és a művészetről szerzett tapasztalatait írja le, valamint fogalmazza meg fotográfiákban. Iida arcát sosem látjuk, ahogy emberi alakok is ritkán tűnnek fel; annál fontosabb a mindennapi fragmentumok – tárgyak, pillanatok és hangulatok – költői ábrázolása, amelyek Iida személyiségén keresztül közvetítik Tekla Inari jelenlegi világunkról megfogalmazott véleményét az epikus hosszúságú, több mint négyszáz oldalas kötetben.
