Menü

A 80-as évek divatfotói is láthatók David Seidner kiállításán az ICP-ben

24 • 05 • 03Szabó Benedek

Az International Center of Photography január 24-én nyitotta meg az ICP at 50: From the Collection, és a David Seidner: Fragments 1977–99 című kiállításait. Az ICP fennállása 50. évfordulójának ünneplését indító két különleges kiállítás arra vállalkozik, hogy felmutassa, hogyan fejlődött a fotográfia művészete az utóbbi időben, és ezt a folyamatot hogyan kísérte végig az ICP.

0103

Fotó: David Seidner: Self-Portrait, 1992. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

A David Seidner: Fragments, 1977–99 című kiállítás az első nagyszabású, reprezentatív tárlat, amely a fotográfus munkásságát mutatja be. Az 1980-as és 1990-es évekbeli avantgárd divatjának megörökítőjeként ismert Seidner olyan divattervezőkkel dolgozott, mint Yves Saint Laurent, vagy éppen Madame Grès. A fotográfus emellett számos magazin és kiadvány számára készített fényképeket. Megrendelői között a legnagyobb amerikai lapok szerepeltek, mint például a Harper's Bazaar, Harper's & Queen, a The New York Times Magazine, vagy éppen a Vogue nemzetközi kiadásai.

A kereskedelmi és szerkesztőségi munkák mellett Seidner önálló fotográfiai projekteken is dolgozott. A kiállításon ezeket a kevésbé ismert, ám fontos alkotásait is bemutatják, köztük a művész korai fotográfiáit, töredékes portré tanulmányait, vagy a kortárs művészekről és műtermeikről készült felvételeit. Bár Seidner munkássága az 1999-ben bekövetkezett halála óta háttérbe szorult, a kiállítás a művész munkásságának és karrierjének összetettségét fontosnak tartja feleleveníteni, hogy ezzel a New York-i művészvilág dokumentálását újra behozza a köztudatba.

0103

Fotó: David Seidner: Anne Rohart, Yves Saint Laurent, 1983. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Lucinda Childs, 1978. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Grès from Théâtre de la mode, 1990. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Betty Lago, Azzedine Alaïa, 1986. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Orchid, 1999. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Jessye Norman, ca. 1995. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Tina Chow/Chanel, 1984. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Francine Howell, Azzedine Alaïa, 1986. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Louise Bourgeois, 1992. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

0103

Fotó: David Seidner: Pia Getty, ca. 1995. David Seidner Archive, International Center of Photography © International Center of Photography

Jegyzetek

David Seidner: Fragments, 1977–99
International Center of Photography
2024. január 24. – május 06.