Az együtt öregedés örömei és kihívásai – Aimee McCrory: Hullámvasút. Jelenetek egy házasságból

Aimee McCrory Houstonban született és nevelkedett, és életének korai szakaszában már érdeklődést mutatott a művészetek iránt. Fotográfiai karrierjét azzal kezdte, hogy autodidakta módon sajátította el a fényképezés alapjait, majd később formális művészeti képzést is szerzett. McCrory művészete az évek során folyamatosan fejlődött, számos különböző művészeti irányzatot és technikát tanulmányozott, amelyek mind hatással voltak stílusára. Művészi munkájában nagy hangsúlyt fektet az emberek, a természet és a városi környezet közötti kapcsolatok bemutatására. Egyaránt alkalmaz digitális és analóg technikákat, hogy képein keresztül mélyebb érzelmi hatást érjen el. Pályafutása során több galériában és kiállításon is szerepelt. Jelenleg is aktívan dolgozik következő kiállításán, melyet Atlantában rendeznek meg 2024 októberében, és továbbra is új kihívásokat keres, amelyek inspirálják és előreviszik művészi kifejezésmódját.

Aimee McCrory: Hullámvasút. Jelenetek egy házasságból

 

Ez a sorozat a világjárvány idején kezdődött, amikor Don és én kénytelenek voltunk minden időnket együtt tölteni. A Jelenetek egy házasságból a színházi hátteremre támaszkodva a kapcsolatunk pszeudo-dokumentumfilmes változatát hozza létre. A mi korunkban az egyszerű mindennapokból kihívások adódnak. A Jelenetek egy házasságból a szándékolt őszinteséggel, intimitással és humorral fejezi ki a legtöbb hosszú távú kapcsolat különböző pillanatait. Kultúránkban az öregedés gyakran a szégyen érzésével jár együtt. Olyan kifejezések, mint az „eszed elvesztése”, a „jelentéktelenné válás” és az „elhagyatottság” kísértik az idősebb embereket. Művészként az a célom, hogy felhívjam a figyelmet az együtt öregedés örömeire és kihívásaira.

Mivel szinte minden jelenetben én voltam a fotográfus, a rendező és a színész is, így a logisztika is bonyolult volt. A személyes otthoni körülményeinket csak annyira manipuláltam, hogy a titokzatosság elemeit fokozzam. A fotókon felvetett kérdésekre a néző adhat választ. A válaszok sokasága talán többet árul el a néző családi kapcsolatairól, mint a Don és én közötti házasságomról. Ebben az értelemben az alkotás egyszerre lehet ablak és tükör – bármit is érzünk, az nem feltétlenül csak rólunk szól, hanem a nézőről is szólhat.

Érdekes módon a házasságunk témaként való felhasználása „meta” élményként szolgál számunkra; a sorozat elkészítése a házasságunk szerves részévé vált. Amikor előveszem a fényképezőgépet, hogy dokumentáljam a közös életünket, az önmagát tükröző tükörré válik. Ebben az értelemben sorozatom a fotográfia lényegére tapint.

Mivel ez a munka nagyon filmszerű, olyan rendezők munkásságát vettem alapul, mint Ingmar Bergman, Stanley Kubrick, Alfred Hitchcock és Federico Fellini, hogy inspiráljanak.